Péntek reggel a drága párom azzal ébresztett, hogy hirtelen széthúzta a sötétítő függönyöket, ezzel kirántott álmaimból, ugyanakkor kiégette a szemeimet. Minden gyomorgörccsel küszködő, nagy fellépés előtt álló, táncoslábú lány ilyen ébresztésre vágyik.
Nem beszéltünk sokat, különösebben egymásra se néztünk, azonban a próbák közben ez elkerülhetetlen volt. Viszont erre a napra maradt a páros produkció tökéletesre ismételgetése, tehát javarészt a kedves indiai fiú karjai közt pörögtem, ami meglehetősen felemelő érzés volt, valamivel jobb kedvre derített a vidám mosolya.
Ezután Eddel üldögéltem a próbatermünkben, mindenki szétszéledt, volt egy elütni való óránk.
- Mi a helyzet köztetek? - tette fel a kérdését néhány percnyi csevegés után. Tudtam, hogy cicózás nélkül fog a közepébe vágni, és bármennyire is kedveltem őt, nem akartam vele átrágni a témát.
- Most tartunk ott, hogy legszívesebben kiesnénk, hogy többet ne kelljen látnunk a másikat - sóhajtottam fel, közölve a fájdalmas igazságot. - Őszintén szólva kezd elegem lenni belőle, kitalálhatnának végre valami párcserét, hogy felpezsdítsék a versenyt.
- Gondolod, hogy attól elmúlnának az érzéseid? - tudakolta széles vigyorral a képén, mintha a helyzet mulatságos lett volna, pedig cseppet sem volt az.
- Húsz dolcsiban fogadtál Gustave-val, hogy még ezen a héten összejövünk, vagy mi? - emeltem meg az egyik szemöldökömet kérdőn.
- Milyen alattomos dolgokat feltételezel rólam... húsz dollár? Ötvenet tettem rátok, ha ma este bent maradtok, a következő adásig pedig elcsattan az első csók - vigyorgott büszkén, mintha díjat érdemelne azért, mert megjósolt valamit, aminek az esélye egyenlő volt a nullával.
- Ma tényleg be foglak mutatni annak a barátnőmnek - morfondíroztam elterelve a témát, hátha nem tűnik fel neki és cseveghetünk tovább másról.
- Azzal nagyon jót tennél velem, kezdem komolyan egyedül érezni magam - sóhajtott fel, bennem pedig felötlött, hogy talán Pink is hasonlóan érez, csak nem meri kimondani. Mindössze pár hónapja szakított Kenttel, mégis tudtam, hogy neki állandó szeretetre van szüksége, leginkább férfiaktól. Ő az a fajta lány, akinek folyton kell valamiféle támasz, olyan, amit csak egy hím adhat meg, így valószínűleg ennek hiánya miatt telepedett az anyjához. - Milyen lányról van szó?
- Pinknek hívják, minden vágya, hogy ellentmondjon ennek a névnek, leginkább feketében jár, tetszik neki ez a stílus. Sosem volt még nála jobb barátnőm, bármiről lehet vele beszélni, bármire képes és a sötét külseje ellenére színes egyéniség, igazából kedve szerint változtatja önmagát, minden azon múlik, hogy éppen milyen passzban van. A sütés a szenvedélye, egyszer majd biztosan fog nyitni egy saját cukrászdát vagy egy éttermet, a főzés is közel áll hozzá - áradoztam a lányról, hátha felébreszthetem Ed kíváncsiságát.
- Adhatok neki egy esélyt - felelte elmosolyodva.
- Kedves tőled - viszonoztam a gesztust.
Ezután mindennapi dolgokat tárgyaltunk ki, mint például az esetleges ma estére szánt öltözékem, időközben megérkeztem a többiek, szóval folytatódhatott a próba, bár már vészesen közeledett az élő show kezdete.
Nem sokkal később útnak indultunk Tayjel a helyszínre, hogy ránk aggassák a páncélzatunkat és felkenjenek a képünkre egy újabb réteg vakolatot. Legalább egy órán keresztül ültem a sminkes előtt a székben, szeretett volna latin kinézetet kölcsönözni az erre nem alkalmas arcomra, több-kevesebb sikerrel, majd beleküzdöttem magam egy röhejesen kicsi ruhába, legalább két mérettel a megfelelő alatt volt, úgyhogy levegőt szinte egyáltalán nem kaptam. Úgy néztem ki, mint egy riói fruska, Leroy ennek örömére elkapta a kezem és megpörgetett a folyosón, Josh pedig valami hasonlót akart művelni, viszont őt sikerült még idő előtt leállítanom. Tay ismét formális öltözetet kapott, öltöny-csokornyakkendő, mintha másban már fel se léphetett volna. Nevetségesen festettünk, tény és való, mégis izgatottan ültünk a színpad szélén, a hozzátartozókra várva.
Legnagyobb meglepetésemre Kim egy nagyjából vele egykorú lánykát ölelgetett, aztán mikor arccal felém fordult, döbbenetes felfedezést tettem. Nelly volt az, aki elszökött Kimtől és akit én segítettem be a meghallgatásra. Öröm volt látni, ahogyan igazi testvérekhez méltóan, vigyorogva társalognak. Charlie a szülei nyakába ugorva kezdte az estét, a két kedves tekintetű felnőtt ismét időt szakított a fiú meglehetősen fontos fellépésére. Josh, Carla, Robert és Penny az egyik sorban csapatba verődtek, minden bizonnyal az aznapi esélyeket latolgatták. Tim és Vendy a barátaik és a szüleik gyűrűjében izgatottan pattogtak, vagyis inkább csak a lány, aki már alig bírt magával. A történész sem volt különösebben nyugodt, az ujjait tördelte és mélyeket lélegzett. Mercy és Leroy valószínűleg a színpad mögött oldották a feszültségüket, de az is előfordulhat, hogy csak nem szúrtam ki őket a tömegben. Shannon a tökéletes ismerősei mellett állva mesélt valamit, mindnyájan hevesen bólogattak, szóval valószínűleg a versenytársai minősíthetetlen teljesítményét firtatta. Kerry egy lánnyal beszélgetett a bejárat mellett, reméltem, hogy a barátnője, megérdemelt egy igazi, hű társat. Rami egyedül üldögélt az egyik sorban, ennek ellenére nem volt elkeseredett, hozzám hasonlóan a tömeget pásztázta. Clair fiatalabb, csinos emberekkel vette körül magát, a gyerekeire tippeltem, biztosan támogatni szerették volna az édesanyjukat élőben is, nem csak a képernyőn keresztül.
Már elég türelmetlenek voltunk Tayjel, szerettük volna még utoljára átölelni a barátainkat és családtagjainkat a nagy műsor előtt.
Alig egy perccel később megjelent Honey, azonban határozottan nem egyedül. Egy tolószékben ülő nőt tolt maga előtt, akinek az arca sugárzott a boldogságtól és a tömény szeretettől. Első pillanattól fogva szimpatikus volt nekem. Az ötvenes évei legelején járó hölgy barna haja rövidre volt nyírva, kezeivel belemarkolt a sajátos járműve karfájába, lábai az erre kifejlesztett tartón pihentek, öltözékét viszont alig tudtam kivenni a sötétben. Felénk tartottak, én pedig a közeledésükkel párhuzamosan lassanként kisilabizáltam, hogy kihez lehet szerencsém, a potenciális kilét pedig mosolyt csalt az arcomra.
- Nicholas! - kiáltott fel önfeledtem, mikor kiszúrta egyetlen fiát. Tay elkalandozott elméje eme névre visszavándorolt hozzánk, odakapta a fejét és széles vigyor terült szét az arcán. Azonnal leugrott mellőlem és egy forró öleléssel üdvözölte édesanyját, Honey pedig rám pillantva halványan elmosolyodott. Tehát már azzal is tisztában voltam, hogy kit juttattam Tayt eszébe a kiruccanásunkkor, mikor a keresztnevén szólítottam kínomban.
Innentől kezdve legalább tizenöt percig levakarhatatlan boldogság csücsült a párom arcán, szinte alig hitte el, hogy tényleg eljött az anyja.
- Örvendek Amy - nyújtotta a kezét felém, melyet derülten megráztam -, már mindkét gyermekemtől rengeteget hallottam rólad!
- Ez mindenképp kölcsönös, kedves... - vakartam meg az állam zavartan, Tay egyszer sem említette a nevét, ezzel kellemetlen helyzetbe taszítva engem.
- Whitney - segített ki ő maga, ezt egy biccentéssel köszöntem meg.
Amint megérkeztek az én hozzátartozóim is, hatalmas öleléssel köszöntöttem Mattet, aki biztosított, hogy minden rendben lesz, mert kezdett egyre jobban fölmenni a vérnyomásom. Rachel csalódottan mesélte, hogy Davisszel karöltve immáron mindketten szinglik lettek, a kivételesen hosszú, tartós kapcsolataik után az ikerpárral. Davisszel megígértettem, hogy ezen a fellépésen nem jelenik meg, hiszen azon a héten már átutazta miattam az országot egyszer, nem kérhettem ezt ismét. Pink megérkezésének pillanatában a színfalak mögé siettem, hogy Edet kivonszoljam és bemutassam a lánynak, akit váratlanul ért a kialakult helyzet, mégsem látszott csalódottnak, úgyhogy magukra is hagytam őket. Tay búcsút vett a családjától és hátra indultunk inni pár kortyot, lenyugtatni önmagunkat és találkozni az extra fellépővel, ezúttal egy dán táncos személyében, akiről őszintén szólva még nem hallottam, éppen ezért vezérelt a kíváncsiság.
- Nem is említetted, hogy anyukád... - jegyeztem meg, ahogy az öltözőink felé igyekeztünk. Képtelen voltam befejezni a mondatot, nem találtam a megfelelő szavakat az állapotára és a legkevésbé sem szerettem volna tiszteletlen kifejezést használni. Döcögős volt a kapcsolatunk, mégis szerettem volna tisztában lenni a válasszal.
- Azt állítottam, hogy Cassidy nagynénje mindkettőjük életét megmentette - idézte fel a szülést, aminek a borzalmas körülményeit egyszer már megosztotta velem, bent az ominózus lépcsőházban. - Egy szóval sem mondtam, hogy nem történtek maradandó károsodások. Máig érthetetlen oknál fogva az egyik lába lebénult.
Bólintottam, jelezve, hogy köszönöm és értem, majd kettéváltunk az öltözőkhöz érve. Mindkettőnknek szüksége volt pár percnyi magányra, én később üdvözöltem a sztárfellépőt, az európai srácot, aki azért érkezett, hogy lenyűgözze a közönséget lehengerlő sztepp tudásával, Carl legnagyobb örömére.
Harmadikok voltunk a listán, így volt némi időnk a színpadra lépés előtt. A három négyes közül pedig nekünk kellett utoljára táncolnunk, szóval nyerő helyzetbe kerültünk. Ennek ellenére pillanatok alatt elrepült az idő, mielőtt észbe kaphattunk volna, Tayjel már a fal mögött álltunk, várva a kisfilmünkre, amit csupán füllel tudtunk megismerni. Azonban ezúttal minden más volt... egy csilingelő női hang indította a videót.
Nos, azt talán mindenki észrevette, hogy Amy és Tay kapcsolata nem indult fényesen. Azonban azt, hogy ez mennyire volt súlyos, a következő felvétel mutatja.
Ekkor bejátszották az én hangomat, párosítva az arcommal, amit bár nem láthattam, pontosan emlékeztem mindenre. Miért vagy itt, ha nem akarod ezt? Nem akarsz táncolni? Nem akarsz kiállni az emberek elé és mosolyt csalni az arcukra? Nem akarsz elismert lenni? A szavaim betöltötték a teret, síri csönd uralkodott a nézők sorai között a falra kivetített események láttán. Az egész szidást bevágták, ez akkor történt, mikor Tay leblokkolt a csapatos megmérettetésen és meg tudtam volna fojtani, akár puszta kézzel is.
Felkészülten álldogáltunk a helyünkön, kézen fogva, ahogy illik, azonban a feszültség növekedésével éreztem, ahogy mindkettőnk tenyere egyre inkább izzad. Nem pillantottunk egymásra, felszegett állal bámultunk magunk elé, mintha semmi sem történne.
A helyzet pedig egyre csak romlott... - folytatta a hang.
Ekkor próbákról való durva szitkok következtek, amiket az első héten egymásra szórtunk. Tay lekicsinyítő mondatai, majd az én válaszaim, rossz érzés kerülgetett már a hallgatásuk miatt is.
Aztán elérkezett az első fellépés, a köztük lévő marakodás pedig egyszeriben megszűnt... Sőt!
Leesett az állam, amint megütötte a fülemet Tay nyúzott nyögdécselése és halandzsázása, mikor felvonszoltam őt a szobánkba az apró nézeteltérése után a szórakozóhelyen, az első élő show estéjén.
A második hetük gyorsan eltelt, bár Tay barátunk tartott egy beszédet a társai előtt a kapott pár szeretetéről, azonban úgy tűnt ő maga nem tartja be intelmeit. Majd a harmadik hét meghozta a várt románcot... volt itt minden: bokaprobléma, közös vacsora, lépcsőfordulóban való hosszadalmas, mély beszélgetés, egy majdnem bekövetkezett csók, nem kívánt volt menyasszony, pánikroham, egy kellemetlen puszi, ami bár szájat ért, mégsem Amy kapta.
Így hát szépen be is játszották az összes felsorolt eseményhez tartozó képsort, fültanúja lehettem saját magam szerelembe esésének, ami egy igen bizarr szituáció volt.
Már csak egy kérdés maradt: mi lesz velük a következő héten, bevallják önmaguknak a nyilvánvaló tényeket? Csak a nézőkön múlik, hogy ez kiderül-e.
Azzal felcsendült a zene és már nyílt is a fal, nekünk viszont időre volt szükségünk. Nekem időre volt szükségem, hogy megemésszem a hallottakat, hogy összeszedjem a gondolataimat, leállítsam a szívem szapora verését, a fulladást, a maró fájdalmat, ami belülről emésztett, annak érdekében, hogy minőségit produkáljak a színpadon. Azonban az idő nem állt le a kedvemért, Tay rántott egyet rajtam, megpörgetett és már kezdődött is a koreográfia. Minden bizonnyal őt is felkavarták a hallottak, csakhogy sokkalta jobban viselte, mint én, az ájulás szélén álltam és minden vágyam volt, hogy elfuthassak jó messzire, ahol senki sem talál rám. Nem bírtam felfogni, hogy milyen mély hatást gyakorolt rám, képtelen voltam koncentrálni.
Először csak rá-rátapostam a lábujjaira, viszont ezeket viszonozta is, persze nem szándékosan. Egyértelműen szét voltunk esve, feltett szándékom volt felkutatni és képen törölni azt, aki a kisfilmet vágta és a szöveget írta. Tettem a lábaimat egymás után, egy másodperccel később viszont azt vettem észre - egy bizonyos lépés után, ahol tetőtől talpig hozzá kellett simulnom -, hogy a zene kicsúszott a talpaim alól és elvesztem a ritmusban. Nem engedelmeskedtek a végtagjaim és képtelen voltam visszakerülni a zenébe, menthetetlenül és visszafordíthatatlanul elcsúsztam, szinte egyszerre a párommal, aki kétségbeesetten próbálta behozni a lemaradásunkat, azonban a dallam folyton egy-két lépéssel előttünk járt. Tudtuk, hogy elérkezett a vég, összekapcsolódott a tekintetünk és elhatároztunk, hogy zenehibával vagy anélkül, de végigtáncoljuk az Ed által kidolgozott mozdulatsort. Tay arca elárulta, hogy nevetségesnek tartott mindkettőnket, amiért egy ilyen ostobaság miatt képesek voltunk elrontani a lehetőségünket. Immáron másodjára tettem tönkre mindkettőnk számára a műsort, annak ellenére, hogy a csúszásban mindketten hibásak voltunk.
Kínszenvedés volt minden további pillanat, alig tudtunk pontos mozdulatokat produkálni, majd hosszadalmas másfél perc után végre elhalkult a zene, pár csöndben lejtett lépés után pedig befejeztük.
Kedvem lett volna zokogni, a menekülés gondolata pedig újra és újra úrrá lett az agyamon. Egy ezidáig ismeretlen helyen kezdett hasogatni a lelkem, a siker tükrének összetört, fényes, éles darabjai beleálltak a testembe és lehetetlen volt kitépni őket a felszakadt bőrrétegemből. Rettegtem a zsűri szavaitól, a kieséstől, a visszaköltözéstől, a visszatérő unalmas életemtől, Edtől, de legfőképpen attól, hogy soha többet nem láthatom Tayt. Ennek gondolatától hideg futott át a hátamon.
A színpad közepén helyezkedtünk el, közel egymáshoz, mégis tisztes távolságban, egy testrészünk sem ért össze, pár centi volt a karjaink között.
- Mielőtt ez a két makacs férfi lehord titeket mindennek - ragadta magához a szót elsőként Jennifer -, azt azért szeretném megjegyezni, hogy a többiekkel ellentétben nektek mindössze két napotok volt erre a produkcióra, Amy zúzódása miatt. Ennyi idő alatt egy számotokra teljesen új műfajt hibátlanul elénk tárni képtelenség, szóval merem állítani, hogy én nem csalódtam bennetek - azzal át is adta a helyét a másik két tagnak. Hálás voltam a védelméért, mégsem éreztem magam jobban tőle.
David következett:
- Ha már Jennifer felhozta a témát, mint a mellettetek szóló érvet, azért azt szögezzük le, hogy én nem tehetek a ti szerencsétlenségetekről, magatoknak okoztátok a bajt, egyikőtök a makacssággal, másik meg az ügyetlenséggel. Ti ketten vagytok felelősek azért, hogy a rendelkezésetekre álló időt fel tudjátok használni, ne menjen el holmi Cassidykre és Pinkekre, akiknek semmi közük nincsen a versenyhez. Ettől még az előadásotok csapnivaló volt, rosszabb, mint mikor négyen álltatok előttünk és Tay agya megállt. Őszintén sajnálom, hogy nem volt elég az idő, de ez senkit sem érdekel! Nektek mindössze annyi volt a feladatotok, hogy figyeltek a koreográfusra, ehelyett sikeresen tönkre vágtatok egy bokát. Komolyan, Amy, mi a fene volt ez? Összezavart a kisfilm? Nem tudsz megbirkózni a saját érzéseiddel? Kapd már össze magad kislányom, hogy akarsz így befutni? Tay, ez rád is vonatkozik, döntsd el, hogy sikeres akarsz lenni Amy mellett, vagy pedig szerelmes, mert a kettő együtt nem megy - csóválta a fejét a durva mondandója után.
Zavart, hogy ennyire nyíltan foglalkoztak az érzéseinkkel, mikor fogalmuk sem volt semmiről.
Carl volt az utolsó a sorban, látszott rajta, hogy legszívesebb inkább csöndben maradna, csakhogy ezt nem tehette meg jelen helyzetben.
- Csak azt szeretném elmondani, főleg inkább Amynek, hogy a YPC-nél ilyesmiért már régen kirúgtak volna. Viszont mindenki hibázik... ezt tiszteletben kell tartani, de képtelen vagyok rá.
Bólintottam, jelezvén, hogy megértettem. Mit mondhatnék, igaza volt... ezt már nem lehetett arra fogni, hogy senki sem tökéletes.
Cameron elegáns öltözetben termett mellettünk, viszont tekintettel a helyzetre semmit sem kérdezett, köszönettel tartoztunk ezért. A sokszor ismételt kódjainkat ledarálta a nézőknek és már engedett is hátra.
Kerry, Charlie, Kim és Clair mind a színpad mellett vártak rám, bánatos tekintettel figyelték, ahogy lebattyogtunk hozzájuk. Tay rögtön tovább is állt, én azonban Kim karjai közé vetettem magam szégyenemben.
- Ne aggódj, a közös produkciótól majd leesik a zsűri álla! - simogatta a hajamat, reménykedve, hogy ezzel képes visszaadni az életerőm.
- Látnod kéne engem Shannonnal, mi leszünk az utolsók... tökéletes lezárása lesz az estének, két merev fiatal, akik képtelenek érzelmeket produkálni - mosolygott rám Kerry, várva, hogy viszonozzam a gesztust, amit egy sóhaj után meg is tettem. Kedves volt tőle, hogy vigasztalni próbált.
- Tudod, az élet megy tovább, ha pedig kiestek, akkor sem szabad elkeseredned, mert ha nem így, akkor majd máshogy biztosan sikeresek lesztek - bölcselkedett Clair egy sütit nyomva az orrom alá, amit hálásan elfogadtam.
Mindnyájuk szavait nagyra értékeltem, mégis Charlie, a legfiatalabb adta a leghasznosabb tanácsot:
- Szerintem beszélj Tayjel.
Csakhogy túl gyáva voltam ahhoz, hogy kopogtassak az ajtaján és kitárjam előtte a szívemet, féltem, hogy nem viszonozza az érzéseimet. Hisz hogyan viszonozhatta volna? Számára mindig is Cassidy volt az egyetlen, akit négyéves kora óta ismert és szeretett, nem várhattam el tőle, hogy holmi jött-ment Amanda Prince mindent megváltoztasson.
Így hát az öltözőmben a tükörnek dőlve vártam, hogy a négyes produkcióra kerüljön a sor és vége legyen a napnak, másra sem vágytam csak egy kiadós zuhanyra, amivel lemoshatom magamról a történteket, alvásra és egy vigasztaló ölelésre a barátnőmtől. Ismét összezúztam az életem, csakis én tehettem a történtekről, nem okolhattam érte senki mást.
Egy órával később kénytelen voltam előbújni rejtekemből, levedlettem a ruháimat, kaptam újat, a sminkemet is megigazították, majd a fal mögé vonszoltam magam és lelkiekben felkészültem egy újabb kudarcra. Kimék még javában készülődtek, a reklám éppcsak elkezdődött, ennek ellenére kilengést jeleztek a mutatóim, mikor Tay mellém lépett, de eszem ágában sem volt rápillantani vagy akár megmozdulni.
- Nem tudom miért vagy olyan dühös rám Pink miatt, te ugyanúgy vétkes vagy ebben az egészben - törte meg a közénk beállt kínos csendet, mire hitetlenül felröhögtem. Egész testemet felé fordítottam, ő is hasonlóan tett, úgyhogy szemtől szemben várta a válaszomat.
- Azt hiszed, hogy ez mind Pinkről szól? Vagy Cassidyről? Tay, ez kettőnkről szól, rólad, és arról, hogyan ölted ki belőlem az önbizalmamat! Neked sosem voltam elég jó, bármit tettem, az kész katasztrófa volt számodra, annyit nem voltál képes mosolyogva közöni velem, hogy szép volt, Amy! - túrtam bele a hajamba idegesen.
- Ne próbáld meg rám kenni az egészet, te sem vagy teljesen tiszta! Vegyük például azt a bizonyos letorkolást a rontásom után. Szerinted hogyan éreztem magam? Az egészet azért csináltam, hogy kiejtsenek, nem gondoltam, hogy emiatt a te jövődet is kockáztatom. Folytatnod kellett volna, miért nem tetted? - szegezte nekem a kérdést, mintha én tehettem volna mindenről.
- Értem, szóval ez is az én hibám. Igazad van, ha te leblokkolsz, akkor nekem kell elvinnem a balhét - dobbantottam egyet a lábammal, kétségtelenül felnyomta bennem a pumpát. - Egyáltalán miért akartál kiesni? Illogikus...
- Pillanatnyi elmezavar volt - legyintett füllentve egy hatalmasat, az arckifejezése pedig tökéletesen leleplezte ezt. - Érthetetlen dolgok azért a te listádon is vannak. Nem árultad el, hogy mit műveltem részegen, pedig fontos lett volna, mindkettőnk számára. Elhallgattad, hogy végignézted a válógatói videómat, mégis biztos vagyok benne, hogy így történt. Mindent tudni akarsz a múltamról... közben pedig folyton visszatalálsz a kis barátocskádhoz, aki természetesen ma is itt van, Pinkkel karöltve, mintha a világon semmi sem történt volna. Ez annyira beteges, te nem annak látod?
Mélyeket lélegeztem, hogy kordában tudjam tartani önmagam. Kegyetlen volt a vitánk... de annyira gyönyörű volt, már ha szabad ilyen szavakkal illetni egy férfit. A frizuráját pontosan belőtték, egy leheletnyi alapozót kentek a helyes képére, még mindig az elegáns, formális öltözetét viselte, engem viszont belekényszerítettek valami habos-babos borzadályba.
- Szerintem beteges az, hogy nem vagyunk képesek leülni és normális, civilizált emberek módjára megvitatni, hogy mi van köztünk! - böktem egyik ujjammal rá, majd önmagamra.
- Csak egy dolgot akarok tudni - közölte témát váltva, tajtékzó tekintettel, villámokat szóró szempárral. - Igent mondtál neki?
- Mi?! - ráncoltam a homlokomat értetlenül.
- Igent mondtál Mattnek? - pontosított a kérdésen.
Arcomat a tenyereimbe temettem és visszafojtottam a könnyeimet.
- Nem kérte meg a kezem - motyogtam bele az izzadt kezeimbe, remélve, hogy azért így is hallja. Nem voltam képes felemelni a fejem, nem tudtam a szemébe nézni, rettegtem attól a barna kettőstől. - Miből gondoltad?
- Összezavarodtam. Azt állítottad, hogy megbeszéltetek valamit... - emlékeztetett, hiszen ilyen tényleg említettem, csakhogy a jelentése épp ellenkező volt.
Leeresztettem a karjaimat magam mellé, szemben találtam magam Tay kétségbeesett tekintetével. Sötétség övezett minket, halk zene sűrődött át az egyik öltözőből, a jelenlévő nézők csevegése töltötte be az egyébként is zajos színfalak mögötti világot. Shannon elhaló sikolya valahonnan messziről érkezett mégis kivehető volt. A zsűri tagjai várták az aznapi utolsó versenyzői előadást, a többiek már mind túl voltak a nehezén. Azt rebesgették, hogy Charlie, Clair, Tim és Vendy együttese elkápráztatta a közönséget és a zsűrit egyaránt, Shannon, Kerry, Mercy és Leroy viszont jócskán leszerepeltek, érthető okok miatt.
- Szakítottunk - jelentettem ki bizonytalanul, egyenesen Tay szemébe nézve, hátha ki tudom olvasni, hogy pontosan mire gondol, mit érez. Nem volt szükségem ilyesmire, azonnal megszólalt.
- Ne, ne, ne... - fogta a fejét döbbenetében. - Kérlek Amy, mondd, hogy miattam!
- Persze, hogy miattad, mégis ki másért? De ez már nem számít - ráztam meg a fejem a földet bámulva. - Neked Cassidyvel kell lenned, ő az, akit szeretsz, nyilvánvalóan.
- Látom semmit sem értesz. Pedig én még azt hittem, hogy túl egyértelműek az érzelmeim és már régen tisztában vagy velük. Az a sok apró jel... a szórakozóhelyi incidens, az a csók, ami kis híján elcsattant, a reakcióm a videón, valamint a helyzetek, mikor nem tudtam visszafogni magam és a szavaim elárultak. Komolyan nem vetted észre? Nem vetted észre, hogy mennyire szeretlek? - bökte ki pont azt, amit hallani akartam, csakhogy nem tudtam hinni neki, ugyanakkor kibogozhatatlan gondolatsorok kusza szövedéke képződött az elmémben. Semmit sem értettem.
- Honnan tudod mi történt a klubban? Honnan tudod, hogy láttam a videót? Tay, összezavarsz - sóhajtottam fel. - Mi a helyzet Cassidyvel?
- Pár nappal később kezdett derengeni, hogy miféle dolgokat műveltem az első élő show után. Hogy voltál képes elhallgatni? Talán ha már akkor tudom, megbeszélhettük volna és nem lett volna szükség erre a két hétnyi szenvedésre. Egyébként pedig Tim mondta, hogy nagy valószínűséggel megnézted a felvételt a válogatóról, hiszen kiküldted, mikor ez volt a szándékod - válaszolta meg a kérdéseimet készségesen, kivéve egyet, úgyhogy szúrósan pillantottam rá, mire folytatta. - Cassidyt a tizenöt perc letelte után kihajítottam a lakásból, ostobán viselkedett. Számomra csak te létezel - lépett közelebb hozzám, én viszont válaszképp hátráltam egy keveset.
- Nem szerethetsz, egyszerűen képtelenség! Ha az ember szeret valakit, nem úgy viselkedik vele, ahogyan te tetted velem! Megaláztad a barátaimat, lekicsinyító dolgokat vágtál megállás nélkül a fejemhez, elvártad, hogy a maximumot teljesítsem de nekem még ez sem volt elég! Fájt minden egyes együtt töltött perc, legszívesebben elmenekültem volna, hogy soha többé ne kelljen találkoznom veled, gyűlöltelek! Gyűlöltelek, a rémesen égnek álló hajadért, a kifinomult stílusodért, a túl fehér fogaidért, a megránduló szemedért minden alkalommal mikor egy gúnytól csöpögő jelzőt aggattál rám. Gyűlöltem magamat, amiért szépen lassan, észrevétlenül, akaratlanul beleestem az apróságaidba, a családod szívszorító történetébe, de te meghallgattad Cassidyt, megcsókoltad Pinket és tovább szívtad a vérem, mintha jobb dolgod nem lenne... - halkítottam a heves szavaim után. - Miért, Tay, miért csináltad?
- Bonyolult - vezette át ujjait haján. - Elkeseredettségemben jelentkeztem a versenyre, Cassidy elhagyott, úgy éreztem az életemnek többé nincsen értelme, elszállt és vége. Azonban megláttalak téged, abban a bosszantóan fülledt váróteremben, a magad bizakodó mosolyával remélted, hogy lesz esélyed a legjobbak közé jutni. Nem tudtam ellenállni neked, ahogy a meseszép szemeiddel az enyémeket fürkészted, hosszú másodperceken keresztül, egy pillanat alatt megfeledkeztem Cassről. Csakhogy melletted volt valaki, Matt, és dühös lettem magamra, amiért ilyen könnyedén elvarázsoltál, miközben még mindig arra vártam, hogy a menyasszonyom visszatérjen hozzám. Úgy döntöttem elnyomom. Elnyomom az érzelmeimet, hiszen úgy mindkettőnknek könnyebb, eltaszítottalak magamtól a rendelkezésemre álló eszközökkel, a mi esetünkben szavakkal. Amy... annyira sajnálom! Minden nap hazudtam neked, összetörtem mindkettőnk szívét, pedig állíthatom, hogy nálad gyönyörűbb, csodásabb, tehetségesebb lány nem létezik.
Nem akartam elhinni, felfogni, hogy miket mond. Szerettem volna önfeledtem a karjaiba hullani, megcsókolni, de nem tettem. Hatalmas lyuk tátongott a szívemen, mintha kiharaptak volna belőle egy darabkát és szétcincálták volna. Fájdalmat éreztem a gyomromnál, mintha valaki belém rúgott volna, ott, ahol a legjobban fáj. Pislognom kellett, hogy ne eredjenek el a könnyeim, nem tehettem meg a sminkesemmel, hogy a felülmúlhatatlan alkotását elkenem.
- Nem tudom elhinni, nem vagyok képes rá! Elképzelhetetlen, hogy már nem szereted úgy Cassidyt, mint azelőtt, nem tudom megérteni, ez lehetetlen! Hiszen azt mondtad, hogy még gondokodsz rajta... hogy még van rá esély. Akkor most miért közlöd velem, hogy mindvégig szerettél, miért kínzol Tay? - ütöttem bele a vállába, hogy nyomatékosítsam a gyötrelmemet.
- Csak azért mondtam, hogy lássam a reakciódat, de te csupán közömbösséget mutattál azáltal, hogy még válaszra sem méltattál azon az éjszakán. Hogyan tudnám neked bebizonyítani, hogy már az első pillanatban nyomot hagytál bennem? Ott ültél már legalább egy órája, türelmetlenül, rajtad a kapott szám, 278 619 - idézte fel bennem az első versenyben töltött napot, mire kihagyott egy ütemet a szívem. - Mindkettőnknek megvolt a maga tökéletes története, nekem a gyermekkori románcból kialakuló szerelem, neked pedig a srác, aki mindenkinél jobban szeret, és megmentett téged a legnehezebb időszakban. Mindkettő összetört, csak azért, hogy a miénk élhessen.
- Te emlékszel... emlékszel a számomra? - csuklott el a hangom.
- Nyilván! Amy, el kell hinned nekem, hogy szerelmes vagyok. Nézd! - azzal bal oldalon kibányászta az ingét a nadrágja fogságából, majd felhúzta éppen annyira, hogy láthassam a tetkóját. Pontosabban a helyét. - Az utóbbi napokban, mikor eltűntem néhány órára, egy hatásos, de annál fájdalmasabb kezelésen voltam. Ma már mindent meg lehet oldani némi lézerrel. El akartam tűntetni azt a bélyeget, már régebben meg kellett volna tennem. Azonban egészen mostanáig vártam, hátha meggondolja magát és visszatér hozzám, viszont ahogy ez megtörtént, rájöttem, hogy már nincs is szükségem rá, teljes ember vagyok. Persze csak ha igent mondasz az ajánlatomra: te meg én és a tánc. Badarságot beszélnek, mikor azt állítják, hogy nem lehetsz társam a munkában és az életben is. Nekünk sikerülni fog, tudom, mert hónapok óta másra sem vágyom. Kérlek Amy, bocsáss meg nekem! Mit mondasz?
Szeretett. Képes volt a saját testi épségét kockáztatni értem. Miattam teljesített gyengén a válogatón. Majdnem megcsókolt. Megnyugtatta a szaporán zakató szívemet, mikor nem tudtam elérni őt. Emlékezett a számomra. Eltűntette a volt barátnőjét és az együtt töltött időt jelépező bőrfestményét. Szeretett.
- Itt vagyunk, itt vagyunk! - ordította Kim, ahogy az indiai társával szinte belénk üköztek. - Alig fél percen belül kezdünk, gyere Tay, mi onnan jövünk be! - rántotta el a fiút a jobboldalra, ellenkezni se volt időnk.
Hirtelen eszembe jutott, hogy a közös produkció még hátravan, visszatértem a versenybe és Rami után sietve elfoglaltam a helyem baloldalt.
A reklámnak vége szakadt, egy keringő zene töltötte be az egész nézőteret. Kinyíltak a falak és már kezdődött is az előadás, szinte ösztönösen lépdeltünk mind a négyen, egy ismert műfajt táncolhattunk. Rami vigyorogva vezetett, sokszor elhaladtunk a másik pár mellett, időnként Tay szemébe tudtam nézni, viszont ki kellett várnom a legvégét, csak akkor tudtam közölni vele a döntésem.
Gyönyörű volt a mozdulatsor, mégis türelmetlenül vártam a végét. Már arról is megfeledkeztem, hogy bizonyítani akarok a világnak az előző produkciónk selejtessége miatt. Fülemben dübörgött az ismerős dallam, egészen a lelkemig hatolt és emlékeztetett azokra az időkre, mikor apukám a lábára állítva körbetáncolta velem a nappalit, anyukám pedig egy örömteli mosollyal figyelt minket a konyhából. Odakint zord tél uralkodott, hűvös szelek szántották végig a főutat, de ez akkor nem számított, hiszen mikor felnéztem az édesapámra, ő egy kacsintással jelezte, hogy már rajta vagyok az úton, ami elrepít a siker kapujáig.
Rami megpörgetett, majd egy szempillantással később már egyedül álltam az Ed által meghatározott pózomban - feltett karokkal és szorosan egymás mellé szorított lábakkal -, Tay felvette a tükörképemet a másik oldalon, amíg közepén az eredeti páros néhány lépés erejéig újra együtt lehetett. Sok időnk nem volt lazítani, az ázsiai fiú már vissza is tért hozzám, folytatódott a párcsere, azonban ekkor már biztos voltam benne, hogy nincs sok hátra. Vadul vert a szívem, a zene magas hangereje ellenére hallottam, ahogyan zakatolva pumpálja a vért, alig bírtam már magammal. Röpke fél perc múlva pedig elérkezett a pillanat.
Rami megtorpant, én meg pörögtem, pörögtem és pörögtem - ügyelve rá, hogy el ne szédüljek, mert az egyik próbán nem sokon múlott, hogy hasra essek és újabb bokafájdalom lépjen fel - majd Tay előtt találtam magam, mindkét kezemet a mellkasára helyeztem, ő pedig átfogta a derekamat és a homlokát az enyémnek döntötte. Ez még a koreográfia része volt, Kimék mellettünk hasonlóan tettek, majd az utolsó dallamnál, mielőtt elhallgatott volna a muszika, mindnyájan hátra hajtottuk a fejünket, hatásos véget kölcsönözve a produkciónak, szoksás szerint Ed jóvoltából. Sötétség és teljes csönd telepedett a méretes teremre, fejemet újra természetes pozícióba helyeztem, ahogy a párom is.
- Mit mondasz? - tette fel újra a kérdését.
Hogy volt-e kedvem továbbra is Tay oldalán űzni az ipart, tényleges párként a való életben?
- Igen - feleltem suttogva, nehogy belezavarjak a show drámai lezárásába, aminek kulcsa a némaság volt.
Tay orrhegye az enyémet csiklandozta, ekkor azonban a köztünk tátongó lyukat is eltűntette, ahogy derekamnál fogva közelebb húzott magához, felsőtestével rásimult az enyémre és ajkait rátapasztotta a számra. Varázslatos érzés volt, ahogy puha seprűként kényeztette ajkaimat, majd egy pillanattal később nyelveink kezdtek szenvedélyes csatába. Leírhatatlan boldogság árasztotta el minden porcikámat, lehunyt szemekkel élveztem, hogy magával ragad a pillanat. Bár már nem forogtam, közelebb álltam az összeeséshez, mint előtte bármikor, remegő térdeim miatt Tay vállába kellett kapaszkodnom, nehogy véletlen megöleljem a padlót. Kezeivel továbbra is a derekamat tartotta, egyik mutatóujjával egy pontot cirógatott, amitől újra és újra átjárt egy hűvös érzés, bár határozottan pozitív volt. Nem bírtam megállni, hogy beletúrjak bozontos barna hajába, ami a művelet végén is engedelmesen állt a helyén, az ég felé nyúlva. Felgyúltak a fények, de Taynek esze ágában sem volt elengedni, pedig már alig kaptunk levegőt a felhevült helyzetben. Egyetértettem vele, szívem szerint örökké ott maradtam volna vele a színpadon, egy túlfűtött csók közepette, koromsötét némaságban. Azonban a sűrű füttyök és biztatások ellenére el kellett válnunk egymástól, a zsűri felé fordultunk, széles vigyorral az arcunkon, ami eltűntethetetlennek bizonyult.
Kimre sandítottam, aki egy kacér pofával fejezte ki gondolatait.
David megköszörülte a torkát és beszédre nyitotta ajkait.
- Nos, azt hiszem olyat is láttunk, amit talán nem kellett volna, remélem annak értékelését nem várjátok el tőlem - közölte szigorúan, mintha bűnt követtünk volna el egy csókkal. Viszont az határozottan látszott egy gyenge pillanatában, hogy egy mosoly csusszan át az arcán. - A két páros közös erővel előadott produkciója meglepően tetszett, nem tudom, hogy ez minek köszönhető, a harmóniának, a szorgalomnak, vagy a bizonyítási vágynak, de tulajdonképpen mindegy is. Köszönöm!
- Azt hiszem - folytatta Jennifer -, hogy rám ez az iménti szerelmes csók nagyobb hatással volt, mint maga a produkció, sajnálom - pillantott Ramiék felé, akik elnézően bólintottak. - Komolyan Carl, vedd át a szót mert a végén még elsírom magam!
- Ahogy óhajtod, kedvesem - csettintett a férfi -, szívesen áradozom erről a négyesről, ugyanis nem hittem volna, hogy ez a párcserés megoldás sikeres lesz, és mégis, lássatok csodát, engem megnyertetek vele! Összhangban voltatok, bár Amy néha az előzőhöz képest most mintha sietni próbált volna, szerencsére Rami mindig megfelelően tartotta az ütemet. Gratulálok!
- Hölgyeim és uraim, ez aztán nem volt semmi! - tipegett végig a színpadon Kelly, rockos stílusú öltözetében, bőr határú nadrágban és Metallicás felsőben, majd megállapodott Tay mellett. - Történt valami a színfalak mögött? - dugta az orra alá a mikrofont.
- Nézd vissza a felvételeket, biztosan ott is van kamera, ha már a lépcsőházban kifigyeltetek minket - szorított egyet az időközben összefonódó kezeinken.
- Remélem, hogy azért nem haragszotok a műsorra a mindent feltáró film miatt - pillantott felém kérdőn a hölgy, aztán már nyújtotta is a mikrofont.
- Végül jól sült el - reagáltam tömören, biztosítva afelől, hogy erről szó sincs.
- Kim, te mit gondolsz? - fordult az időközben elkalandozó lány felé, akit Rami egy oldalba bökéssel térített észhez.
- Azt hiszem, hogy Amy az egyetlen olyan személy a versenyben, akiben igaz barátra leltem. Voltak hullámvölgyek, való igaz, de kilábaltunk belőlük. Azt pedig mindképp szeretném elmondani, főleg azért, mert ezen a fantasztikus napon a testvérem is itt van velem, hogy Amy volt az, aki a félénk rokonomat bekísérte a színpad mellé a válogatáson. Ezt sosem fogom elfelejteni - küldött egy puszit felém, amit viszonoztam.
Ramit a családjáról kérdezte, hogy ne csak rólunk legyen szó, majd a színpadra szólította a dán táncost, mi pedig szabadok voltunk.
Tay az öltözőjében a falnak döntve csókolt meg, szüntelenül.
- A negyedik, egyben a mai utolsó biztos továbbjutó pedig nem más, mint - tartott hosszú hatásszünetet Cameron, mielőtt kibökte volna a szerencsések neveit. - Kim és Rami!
A két fiatal pedig már rohant is le a színpadról, őszintén örültem a boldogságuknak.
Összekapaszkodtam a mellettem álló Charlie-val, aki négyünk közül a legidegesebb volt. Clair a szélen mosolyogva várta, hogy megszülessen a döntés, Tay pedig az oldalamon állva csókot nyomott az arcomra, jelezvén, hogy minden rendben lesz. Elhittem neki, mert tudtam, hogy bárhogy is döntenek, mi ketten együtt leszünk.
- A mai két potenciális kiesőnk Clair és Charlie, valamint Amy és Tay - vázolta a helyzetet Kelly, hátha valaki számára nem egyértelmű. - Jennifer, kérlek kezdd te az értékelést, a végén pedig döntsd el, hogy melyik párost szeretnéd jövőhéten is itt látni.
Nem féltem. Meglepő, de nekem, aki a válogatón elájult, az elégedettségen kívül más nem költözött a lelkembe. Úgy éreztem, hogy pontosan ott vagyok, ahol lennem kell, Tayen csimpaszkodva egy sötét emelvényen, nem érdekelt, hogy kiesünk-e vagy sem. Hiszen ha bent maradunk, az szenzációs, bizonyíthatunk a következő héten is, együtt, igazi párként, lakótársakként. Ellenben ha a zsűri Clairék mellett dönt, akkor úgyis elénk fog tárulni egy új lehetőség, elvégre táncra születtünk.
- Amikor felkértek a zsűri egyetlen női tagjának, figyelmeztettek, hogy kemény meló lesz. Szerepeltem világhírű filmekben, kikerültem meghatározó magazinok címlapjára, táncoltam és énekeltem millióknak szóló rendezvényeken, amelyek alkalmával legalább öt kilót leadtam a nyugtalanság miatt, de semmi nem volt ahhoz az érzéshez fogható, mikor döntened kell emberek sorsáról. Marad vagy megy? Egyáltalán nem mindegy. Már harmadjára taszítanak bele a nézők ebbe a rémes szituációba, és mintha egyre nehezedne. Nem tudok nektek épkézláb érveket adni, mindkét páros a szívemhez nőtt, Charlie csibész stílusát különösen szeretem, de ne haragudjatok rám, nem a mai előadás, hanem inkább az elmúlt két hét miatt Amynek és Taynek kell folytatnia a versenyt - biccentett Cameron felé elkeseredve.
- Köszönöm Jennifer. David, te következel - pillantott a zenész felé a műsorvezető.
A roskadásig tömött nézőtérről bekiabálások érkeztek, amelyeket valamelyikünket éltették. Méretes táblák hirdették, hogy ki kinek szurkol, a színes, világító betűk a sötétségben is tökéletesen látszottak. A hangulat a nyomasztó ítéletre várás ellenére fergeteges volt, egymást túlüvöltve igyekeztek érvényesíteni magukat a nézők.
- Szerintem mindenki számára egyértelmű a döntésem, ezért nem is húznám sokáig az időt. Amy és Tay, ma nem láthattuk azt a tehetséget, ami bennetek rejtőzik, amit őszintén sajnálok, de ez már a kép része, nem tudok enélkül döntést hozni. Clair és Charlie szokás szerint harmonikus produkciót tártak elénk, majd a négyesük is levett minket a lábunkról. Egyértelműen nektek kell továbbmennetek - hozta meg a döntését könnyedén, természetesen nem lepett meg a határozottsága, csalódott bennünk.
- Úgy fest a dolog, hogy minden Carlon múlik, kérlek dönts a két páros sorsáról - engedte át a szót a legutolsó zsűritagnak.
- Clair és Charlie produkciója makulátlan volt. Tisztában vagytok vele, hogy miben remekeltek, éltek az ellentét adta lehetőségekkel, kihasználtok minden percet a gyakorlásra, nem lazsáltok, ez kiderül a felvételekből. Persze néha időt kell szakítani Clair szülői vágyaira, sütésre, főzésre, mégis látszik, hogy felkészülten álltok elénk minden héten. Amy, pontosan tudod, hogy mit gondolok rólad. Tudom, hogy nem lenne szabad ilyet mondanom, de ma már láthattuk, hogy a kamerák mindenütt ott vannak, szóval igazság szerint bármikor leleplezhetnék, hogy nekem te vagy a kedvencem ebben a versenyben. De múlt héten azt is megmondtam, hogy ha nem fogod a maximumot nyújtani, nem én leszek az, aki majd kiáll érted. Elvesztetted a kiváltságot, nem tudom többé fogni a kezed. Tayről nem is beszélve, aki már régen elvesztette a bizalmamat. Fájó szívvel, de tőletek búcsúzunk ma este - hirdette ki a végleges ítéletet Carl.
Charlie szorosan magához ölelt, mielőtt Kelly letessékelte volna őket a színpadról, felcsendült az ismerős dallam, mire a nekünk szóló, utolsó tapsvihar köszönetképp intettünk a közönségünknek. Még javában folyt Cameron beszéde arról, hogy szavazni kell, ha nem akarják a nézők, hogy a következő héten az ő kedvencük álljon kiesettként, mikor Tay felém fordult.
- Elkeseredett vagy? - kérdezte összevont szemöldökkel.
- Sosem éreztem magam fantasztikusabban - nyugtattam meg, mire széles mosolyra húzta száját.
- Tudod, annak nincs is helye a versenyben, aki egy ilyen ijesztő gót barátnője, mint Pink. A tehetségtelenségről nem is beszélve... - forgatta a szemét játékosan, nekem pedig muszáj volt kacagnom.
Minden versenyző felcsörtetett mellénk a színpadra, megölelgettek és jókívánságokkal láttak el, mind a maguk módján. Shannon például egy önelégült arckifejezéssel.
Jim andalgott mellénk, mikor a közönség mozgolódni kezdett, megkezdődött a népvándorlás. A legtöbben ünnepelni indultak hátra, csak páran maradtunk a színpadon. Tayjel törökülésben pihentünk középen, úgyhogy letelepedett mellénk.
- Tudjátok, azért nincs veszve minden - kezdte elég határozatlanul, mintha nem akarta volna közölni velünk a mondanivalóját. - Talán lenne valami... itt Miamiban - köhögött bele a mondatba. - A táncstúdiónál van egy megüresedett hely egy duónak. Fix fellépés havonta, plusz pedig szinte bármikor, ha hívnak. Profi felkészítő koreográfusok, ahogy azt már tapasztalhattátok. Érdekelne?
- Komolyan beszélsz? - esett le az állam, úgy tűnt az történetünk teljesen a tánc felé fordult. El se hittem, hogy maradhatunk velünk, Jimmel, Eddel és a többi elképesztő, tehetséges táncossal.
- Csak azért gondoltam, mert Ed már nehezen lenne meg nélkületek. Kötődik, vagy mi a fene - vonta meg a vállát zavartan, Tay pedig óvatosan lökött egyet a mellkasán.
- Ed kötődik, vagy inkább te? - tudakolta homlok ráncolva.
- Én? Te meg miről beszélsz? Valami érzelgős kisbabának nézel? - háborodott fel, majd a hitetlen pillantásaink után megtört. - Jó, győztetek, képtelen vagyok nélkületek tovább élni! Kelletek nekem a táncosaim közé, másképp nem megy! Könyörgöm, vállaljátok el! - nézett ránk kétségbeesetten a kopasz, megtermett, izmos férfi. Élvezet volt hallgatni.
- Viccelsz, Jim? Imádunk téged, imádjuk Edet, ott a helyünk veletek - mosolyogtam rá, mivel minden vágyam volt továbbra is velük dolgozni, annak ellenére, hogy a kiesők táborát erősítve elvesztettük Ednek a fogadást. Ráadásul korábban csattant el az a bizonyos csók, mint ahogy számította.
Ahogy említettem: mindig érkezik egy új lehetőség.
Drága olvasóim! Talán sejthetitek, hogy ez bizony az utolsó fejezet. Sajnálom, hogy ilyen hirtelen vágom el a szálakat, mindenféle figyelmeztetés nélkül, de nem szerettem volna elárulni, hogy hány rész van hátra, hiszen rájöhettetek volna, hogy az bizony a kiesést jelenti. Azonban teljesen még semminek sincs vége, két további bejegyzés fog felkerülni a blogra, két nap múlva az epilógus, három nap múlva pedig egy utószó szerű firkálgatás, megspékelve a következő blogom linkjével.
Millió puszi,
Bia
