2014. február 13.

Első fejezet: Indulás

Sziasztok! Megérkezett az első rész, amiben jobban megismerhetjük a szereplőket, így talán majd jobban be tudjátok azonosítani őket, összevetve a neveket meg a képeket. Amy felkerekedik, és a kaland kezdetét veszi! Nagyon, nagyon köszönöm, hogy máris ennyien összegyűltetek, hálás vagyok. És még annyi kérdésem lenne, hogy szerintetek szükségünk van Facebook csoportra? *Bia*

Szó szerint szétvetett az ideg, miközben betuszkoltuk a bőröndöket a taxiba, és bemásztunk hátra. A remény fényes sugara világított be az ablakon indulás közben, ezért alig bírtam koncentrálni Pink szavaira.
- Hoztad neked hamburgert meg brownie-t - nyújtott át egy apró dobozkát, aminek őszintén megörültem, hisz korgott a gyomrom.
- Kaja! - csapott le rá Matt, kikapva a kezemből a nekem szánt finomságokat, így lemondhattam a reggelizésről.
- Drága vagy - forgattam a szemem, mivel már előre láttam, hogy nekem semmi nem fog maradni a doboz tartalmából.
- Tessék - nyomta a kezembe a szendvicsből kipiszkált uborkákat, mivel azt történetesen nem szereti... kedves.
- Kösz - sziszegtem kifeszítve az ujjaimat, nehogy még mocskosabb legyen a kezem, mint amennyire attól lett, hogy átpasszolta nekem a zöldséget.
- Kéred? - tudakolta Pink a kezemben tartott, majonézes uborkákra bökve, mire elfintorodtam a gondolatra, hogy meg fogja enni azt, ami már a hamburgerben, Matt és az én kezemben is volt.
- Tiéd lehet - kentem bele a tenyerébe a már-már folyékony halmazállapotú ételdarabokat megkönnyebbülve, hogy nem az én kezemben fog elrohadni.
- Finom - vigyorgott, lenyalva a kezéről az uborkákat, mire felkavarodott a gyomrom. Nem vagyok egy olyan lány, aki finnyás és kényes, de valahogy az idegességem ilyenné alakított.
- Olyan gusztustalanok vagytok, inkább nektek kéne együtt lennetek - vetettem fel rájuk mutogatva az ujjammal.
- Kikérem magamnak! - csattant fel Pink. - Nekem van barátom!
- Kicsi szívem, a te barátod a fekete szín - emlékeztettem. - Az esküvőtök olyan lesz, mint egy gót temetés.
Barátném sértődöttséget tettetve elfordult tőlem és az ablakon kezdett kifelé kémlelni, Matt pedig igyekezett kárpótolni egy hosszú csókkal és némi kézsimogatással az elkobzott reggelimért.
- Ennyi nem lesz elég - csóváltam a fejem telhetetlenül.
- Mit szeretnél? - mosolyodott el megadva magát.
- Egy ígéretet.
- Bármit megígérek - bólogatott beleegyezőn, tudva, hogy úgysem hagyom békén addig, amíg ezt meg nem teszi.
- Csak egyet kérek. Ígérd meg, hogy semmi nem fog megváltozni. Ígérd meg, hogy akkor is szeretni fogsz, ha nem jutok be és mély depresszióba zuhanok. Meg kell ígérned, hogy végig támogatni fogsz, és sosem engeded, hogy elszálljak és elhanyagoljalak. Ígérd meg, hogy végig fogod majd a kezem. Ígérd meg, hogy nézni fogsz. És ígérd meg, hogy felhúzol majd a földről - soroltam a kérelmeimet.
- Ez kicsivel több, mint egy dolog - jegyezte meg. - De ígérem. Mindet. Szeretlek - duruzsolta a fülembe.
- Én is szeretlek - néztem bele abba a vakító mélykék szempárba, ami három év után is ugyanolyan igézően hatott rám, mint mikor először találkoztunk.
- Mr. és Mrs. Nyálgép - dünnyögte Pink, kellően hangosan ahhoz, hogy az érintettek is tökéletesen értsék.
- Mondja ezt az, akinek a pasiját Kennek hívják - vágtam vissza elégedetten, hisz úgy éreztem ez aztán igazán nagy beszólás. Talán mégsem.
- Nem Ken, hanem Kent! - javított ki sokadjára, fennhangon.
A taxis értetlenül pillantgatott a visszapillantó tükörbe, nem igazán tudta összekapcsolni a mondatokat és előítéleteket kovácsolni belőle. Csak azt láthatta és hallgatta, hogy három fiatal igyekszik a reptérre, szerelmesek és izgatottak. Valamint ha nagyon továbbgondolta a dolgokat az is felmerülhetett benne, hogy szívtunk valamint, bár erre inkább csak az adott jeleket, mikor Pink egy teljes percen keresztül vihogott azon, ahogy Matt bekebelezte az eredetileg nekem szánt brownie-t.
Ahogy egyre közeledtünk a repülőtérhez, az izgalom a tető fogára hágott a járműben. Pink azt bizonygatta, hogy Kent meg ő mennyire nem olyanok, mint mi, Matt-en egyre inkább eluralkodott a félelem a repülőgéppel kapcsolatban, hiszen halálosan fél a levegőbe emelkedéstől, illetve inkább a zuhanástól. Én pedig azzal voltam elfoglalva, hogy el ne hányjam magam az idegességtől, ami átjárta az egész testemet, ha arra gondoltam, hogy ki kell állnom három legenda és az egész világ elé pár otthon összeeszkábált, számukra valószínűleg gyatra lépésekkel. Éljen az önbizalom...
- Megérkeztünk - közölte unottan a sofőr, majd kibökte az összeget és hátranyújtotta a kezét, hogy valaki belenyomjon néhány dollárt. Matt lányos sikolyt hallatott, mikor megpillantotta a repteret, Pink pedig tárcsázta Kent számát, hogy sok szerencsét kívánjon neki az étteremben, ahol egyébként együtt dolgoznak.
- Barátok... - sóhajtottam fel, mivel elvégre a nap számomra a legstresszesebb, mégis nekem kell fizetnem a taxist, és nyugtatnom őket.
- Pink, szakadj már le a telefonról! - utasítottam a lányt, mikor még azután is Kent-el diskurált, hogy kirángattuk a csomagokat és szinte már a gépen voltunk. Persze bizonyos helyzetekben le kellett tennie az út során, de azután folyton-folyvást újra tárcsázta a barátja számát.
- Csak még öt perc! - kérlelt, eltartva a telefont a fülétől. - Még úgyis várnunk kell a beszállásig!
- Hála istennek! - kiáltott fel Matt megkönnyebbülve, amiért még nem kell beszállnia a gépbe.
- Matt - ragadtam meg az állát, majd magam felé fordítottam a fejét, és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. - Minden rendben lesz. Senki nem fog lezuhanni! Én ma fel fogok lépni azon a színpadon, te pedig a színfalak mögül fogsz figyelni - szögeztem le. - Na, én meg ezt ígérem!
- Nem sikerült megnyugtatnod - rázta a fejét ijedten, azt hittem ott fog elájulni, és még a gondolat is borzalmas volt, hogy hogyan vonszoljuk fel a gépre ha ez megtörténik.
- Nem is ez volt a cél. Hanem, hogy eltereljem a figyelmed egy nagymellű bigéről - biccentettem az említett hölgy felé, akihez roppant kegyes volt a sors. Vagy talán a plasztikai sebész. Részletkérdés.
- Jó bőr - vigyorgott Matt, mire belebokszoltam a vállába. - Kicsim, hisz ismersz.
Nem vagyok egy féltékeny típus. De komolyan! Ez az egész is csak a féltékenység paródiájának volt betudható. Szerintem egy kapcsolatban nincs fontosabb a bizalomnál. Ha pedig az valamilyen formán, valamelyik félnél hiányzik, akkor a kapcsolat halálra van ítélve. Ezért van nagy szerencsém Matt-tel, aki száz százalékig megbízik bennem, ismeri minden titkomat, és nem érdekli, ha megfordulok egy srác után az utcán. Attól, hogy valaki kivételesen jól néz ki, még nem lesz belőle Matt. Mivel ő különleges. Nem csak helyes, de vicces, aranyos, okos, szeret engem, és mindenben támogat. Igazi kincs.
Igen, ez Pinkről is elmondható normál esetben, viszont a repülőtér várójában valóságos eksztázisban volt, hogy mindent letisztázzon Kennel. Kenttel. Az étteremben a fiú valamivel felette áll, de igazából nem a főnöke. Szóval elmagyarázta neki, hogy a feladatait kinek ossza le, mivel Kent ezzel egyáltalán nem volt tisztában. Hosszú óráknak tűnt, mire végül sikerült letennie.
- Rendben, rendben, nem kell taszigálni - hőbörgött, mikor lökdösni kezdtem a kapunál.
Hosszú sorok után végül sikerült leülnünk a gépen, Pink az ablaknál, ég-, felhő-, csillag-, hold-, és napmániája van, középen én, mivel Matt szeretett volna minél messzebb kerülni az üvegtől.
Szóval miután minden a helyére a került, a gép már a levegőben volt, Matt sikeresen elaludt, annyira belefáradt az idegeskedésbe, Pink pedig a fejével bólogatott a fülébe dübörgő, telefonjából érkező ritmusra. Úgy terveztem, hogy én is alszom egy keveset, de erre lehetőségem sem volt, ugyanis a mögöttem ülő kölyök folyamatosan rugdosta a székemet, előttem pedig horkolt egy öregúr. Tehát jobb híján a combomon doboltam Pink zenéjére, ami olyan hangosan üvöltött a fülhallgatóból, hogy én is tökéletesen hallottam. Valami Bon Jovi dal lehetett, ugyanis ő csak arra bólogat ennyire lelkesen. Megőrül a rock zenéért, ehhez harmonizál a fekete stílusa, amit tökéletesen kompenzál Matt hip-hop és dupstep hajlama, melyeknek szövedéke az én stílusom, ugyanis lehet szó heavy metal-ról, pop-ról, vagy akár Mozart menüettjéről, számomra mind csodálatos.
Alig néhány évesen találkoztam először a tánc világával, mikor apuval együtt néztünk a tévében egy műsort, amiben tangóztak. Kipattantam az öléből és én is ropni kezdtem a ritmusra. Emlékszem, ahogy apa egy lágy mosollyal anyámhoz fordult és azt mondta: ebből a gyerekből táncos lesz! Onnantól kezdve pedig megállás nélkül cipelt előadásokra, amikor csak tehette, a fellépéseket járta velem. Mindennél jobban támogatni akarta azt, amit szeretek, mivel hitt bennem, hitt abban, hogy megtudom csinálni. Anyukám pedig inkább a zene szeretetével ajándékozott meg, a pocakjában is Mozart-ot hallgattam, később gitározni is megtanított - vagy inkább csak próbált, nem igazán tudtam megbarátkozni a hangszerrel -, és ahogy egyre idősebb lettem, a koromnak megfelelő lemezeket hordta haza. Alternatív rock, blues, jazz, disco, country és techno CD-k végeláthatatlan sora ékeskedett a szobám egyik polcán, amelyek segítségével mind a mai, mind a régebbi zenékkel megismerkedhettem.
Mikor legközelebb eszemnél voltam, sokan már a csomagokat pakolták. Fel sem tűnt, hogy elaludtam. Mindkét kezemet a magasba emeltem és kinyújtottam, miközben sóhajtottam egy hatalmasat. Matt még mindig aludt, szóval közel hajoltam hozzám és nyomtam az arcára egy lágy puszit. Résnyire nyitotta az egyik szemét, amivel rám meredt és próbálta összerakni, hogy hol is lehet. Aztán eszébe ötlött, hogy repülőn, tehát tágra nyúltak a szemei és kipattant az üléséből. A gond ezzel a kipattanással csak annyi volt, hogy be volt kötve az öve, tehát visszazuhant az ülésbe, hangos ütődéssel. Felszisszent és a tarkójához nyúlt, majd mikor megakartam nézni, inkább ellökte a kezem. Szeretett volna méltósággal gondoskodni a sérüléséről, ha már ilyen röhejes baleset érte. Tehát Pinkhez fordultam, aki a körmével babrált, imádja rágcsálni, még csak stresszes helyzetre sincs szüksége hozzá.
- Megérkeztünk - löktem oldalba.
- Nem vagyok vak! - emlékeztetett kissé bosszúsan.
Mattet lökdösni kellett lefelé, valósággal megdermedt az örömtől, hogy leszállhat a 'halálszekérről'. Pink továbbra is magával volt elfoglalva, a körmével meg a hajával bíbelődött, isten tudja miért.
Jöhetett a leszállási huzavona: csomagok, idegeskedés, elsodornak, hol vannak a többiek?, telefon, taxi...
Viszont miután bő percek után kinyújthattuk végtagjainkat a taxiban, már kezdett rajtam komolyan eluralkodni a pánik. Újra meg újra lejátszódott a fejemben a jelenet, amiben fellépek a hatalmas színpadon, de a közönség lehurrog a zsűri pedig hazaküld. Mindennél jobban akartam, hogy sikerüljön, lehetőséget akartam kapni, hogy megragadhassam a második lehetőségem, hiszen álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyáltalán lesz ilyenem.
- Kicsim - csettintett az orrom előtt néhányat Matt. - Ne bambulj - rázta a fejét.
- Bocs.
Matt utálja, ha valaki bambul. Ő azon életelv szerint éli a napjait, hogy minden percet száz százalékig ki kell használni. Ő nem fecsérli az idejét sorban állásra, reklámokra, unatkozásra, vagy órákig tartó szépítkezésre. Persze ez még nem azt jelenti, hogy nem szívdöglesztő.
Apropó sorok. Ahogy a taxi bekanyarodott Miami egyik utcájába (ami egyébként "eldobom az agyam" üzemmódra állította az elmémet, a klíma, az emberek, a pálmafák, az autók...), elénk tárult egy embersereglet, ami Kína lakosságával is felvette volna a versenyt.
A sziporkázó Nap nagyjából tízezer ember hátát sütötte abban az utcában éppen. Ami nem is utca volt, hanem egy kolosszális méretű tér. Póznák terelgették az embereket egyik sorból a másikba, néha kettévágtak egy utat, néha pedig egybefonódtak. Mindenki egy ajtó felé tartott, pontosabban a téren fekvő épület belsejébe, aminek az oldalán óriásplakát hirdette, hogy: Just Dance! Rácsaptam a kezem az ablak nyomógombjára, és kidugtam a fejem a taxiból. Én könnyen barátkozó típusnak tartottam magam, tehát ennyi ember a mennyországot jelentette számomra. Amerre csak a szem ellátott, vizes flakonok, ujjropogtató kezek és vállra omló hajzuhatagok díszítették a kikövezett teret. Az embereket, mint a birkákat kétajtós szekrényekhez hasonlító biztonsági őrök terelgették befelé. Amíg körbepásztáztam a helyet - ahol rengeteg autó is parkolt - a nap a szemebe világított, amihez egyáltalán nem voltam szokva. Odahaza Minnesotában az emberek síszemüveg és nem napszemüveget hordanak. Matt igyekezett a derekamnál fogva visszahúzni a járműbe, mert szerinte életveszélyes dolgokat műveltem. Azonban én leráztam magamról a kezét és az embereket figyeltem. Ők mind azért gyűltek össze, ami engem is vezérelt. A tánc. És a gondolat, hogy ha bejutok, akkor valamelyik ott türelmetlenkedő fiatalember lesz a páron, megborzongatta az egész testemet. Hiszen ha valaki túljut az élő show előtti megpróbáltatásokon, egy társ oldalán kell bizonyítania a továbbiakban.
Pink hozzám hasonlóan lelkesen bámult kifelé. Ő a legcsapongóbb személyiség, akit ismerek. Rá nem lehet azt mondani, hogy: zárkózott, gót, kedves, mogorva, bunkó, gyerekes, komoly, ribanc, vagy éppen sértődékeny. Mivel ő ezek közül mind. Képes napokon keresztül magába burkolózva járkálni, majd a következő héten már jótékonykodik és mindenki felé mosolyog. A következő percben meg már ordibál egy sráccal, amiért az megbámulta, ami nem csoda, ha figyelembe vesszük a ruhatárát, ami a legtöbbet takaró dolgokról kezdve a legkivágottabb és legrövidebb dolgokat is tartalmazza. Ugyanakkor képes órákon át sértődöttséget tettetni, de közben komolyan is el lehet vele beszélgetni az égvilágon bármiről. Művelt, otthon van a külföldi dolgokban, a gazdagságban, néha valóságok szlengszótár, esetenként napokig káromkodik, de mindezek ellenére és mindezekkel együtt a világ legjobb barátnője, aki a megismerkedésünk perce óta támogat. Abban az étteremben futottunk össze hat éve, ahol most is dolgozik. Éppen akkor vették fel takarítónak, én meg eltörtem egy tányért és rám pirított, majd miután adtam neki egy kis pénzt, rögtön visszatért az életkedve. Akkoriban nagyon le volt égve, szinte semmire nem volt pénze. Utána többször is találkoztunk, és fél évvel később már örök barátság köttetett. Végignéztem, ahogy átvergődik azon a béna takarítós melón, felvették pincérnőnek, és így lépdelt egyre feljebb, egészen a mostani helyéig, amitől már csak Kent és az ő főnöke választja el a fő szakácsi posztig.
Tehát ott keringtem egy taxiban, az egyik legmelegebb városban, a barátommal és a barátnőmmel, arra várva, hogy a jármű helyet találjon a Just Dance! számára kialakított parkolóhelyen, ahol egyáltalán megállhat egy fél pillanatra is, hogy ki tudjunk pattanni úgy, hogy még a fizetésről se feledkezzünk meg. Ott könyököltem immáron a kocsi belsejében - Matt elérte a célját - és megállás nélkül vigyorogtam. Egyszerűen nem tudtam mást tenni, csak vigyorogni. Az egész helyzet, az emberek és minden, valahogy úgy feldobott, hogy alig bírtam megállni, hogy ne ugráljak örömömben. Ami valljuk be furcsán festett volna egy taxiban. Hosszú percekig keringőztünk a többi autóval, a dudák hangja megadta a ritmust, tehát gyönyörű táncestet varázsoltunk. Illetve csak az én kurta elmém varázsolt. Matt éppen telefonált, a szüleivel beszélt, mivel a kocsiban töltött keringőzés számára időpocsékolásnak számított, kellett valamit csinálnia. Így hát Pink felém fordult és megszólalt.
- Nagyon örülnék, ha ez most sikerülne neked - közölte halkan, mintha ez valamiféle titok lenne, amit senki sem hallhat.
- Tényleg? Miért? - tudakoltam, felvonva szemöldökeimet, hogy kíváncsi tekintettel tudjak felé nézni.
- Egyrészt már nagyon elegem van a nyavalygásodból - forgatta a szemét, mire felnevettem.
- Amy, csöndesebben! - csitított Matt, füléhez szorítva a telefont. Letekertem a hangerőt.
- Másrészt pedig megérdemled. A sok erre fecsérelt óra, a beleölt energia, az a rengeteg apró fellépés putri gyerekversenyek vendégeként... ideje lenne már a nagy áttörésnek - tárta szét a karját unottan. Majd közel hajolt hozzám és a fülembe suttogta a következőket: - Ráadásul be is pasizhatnál, dobhatnád ezt a nyálgépet.
- Hé! - böktem oldalba, hisz Matt éppenséggel ott ült mellettünk, mire sikítva ugrott egyet az ülésén. Csikis. Nagyon. - Én szeretem őt.
- Te tudod - vont vállat.
Sosem volt titok számomra, hogy Matt és Pink kapcsolata csak látszólag felhőtlen. Elröhögcsélnek, megosztoznak a kajámon, de egyébként nem jönnek ki valami jól, aminek számtalan oka van. Először is Pink elítéli Matt "egy perc se vesszen kárba" életvitelét, míg a fiú az ő színtelenségét találja különösnek. És mivel Matt őszinte, nyálasnak mondható fiú, Pink emiatt is kicsit távolságtartó. A barátom meg a legjobbat szeretné nekem, és mivel barátnőkhöz méltóan Pinkkel szoktunk veszekedni, azokat sem bírja elviselni, mivel olyankor szenvedni lát miatta. Tehát ők valamikor Matt életembe érkezésekor leültek és megbeszélték - legalábbis ezt feltételezem -, hogy miattam kibírják egymást. És ez az, ami még szerethetőbbé és csodásabbá teszi őket, hogy megférnek egymás mellett csak azért, hogy nekem jó legyen.
- Ne haragudj, de muszáj volt lebonyolítanom ezt a beszélgetést a szüleimmel - nyomta ki a telefonját Matt. - Ha a zsűrik elcseszik az egész versenyt, és nem válogatnak be téged, akkor is itt kell töltenünk legalább egy hetet. Már a nővérem is itt van - sóhajtott fel. - Még jó, hogy a nagyapámat nem rázták fel a sírjából.
- Rachel itt van? - ragyogott fel az arcom.
Matt nővére a világ legcsodásabb teremtése. Ő egy erős, független, érett nő. Olyan, mint egy ötven éves fejével és tapasztalataival rendelkező huszonhét esztendős lányka. Ő a megtestesült feminizmus, aki sosem fog férjet találni magának, hiszen senki sem felel meg az elvárásinak. Két férfi fér el összesen a szívében, az édesapja és Matt. Mindezek ellenére nem ismerek nála gyönyörűbb, kiegyensúlyozottabb, aranyosabb lelket, a maga száznyolcvanöt centijével és lélegzetelállítóan természetes szőke hajával minden valamire való férfi megfordul utána az utcán. És éppen ezért olyan elképesztő, hogy mennyire nem szállt el, két lábbal, és méretes sarkú cipőivel stabilan áll a talajon, bármi is történjen. A stressz szó nem szerepel a szótárában, ezért is örültem, hogy eljött támogatni, hátha eláraszt majd engem is a béke, és sikerül magamban tartanom a nap folyamán elmajszolt kekszeket.
- Elméletileg valahol az emberek közt minket kutat - bökött az orosz hadseregre Matt, és így végignézve a tömegen egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy egyhamar találkozom Rach-csel.
- Könnyű lesz megtalálni - közölte Pink, rácáfolva a gondolataimra, ezért érdeklődve pillantottam rá. - Egy zsiráf nehezen tud elbújni - röhögött a saját poénján.
Érdekes, hogy Rachel és ő mennyire jól kijönnek, ha figyelembe vesszük a karaktereik között tátongó széles hasadékot. Ugyanis ők ég és föld. Vagy talán inkább magma és fekete lyuk. Míg Rachelnek nincsen szüksége pasira, addig Pink képes első látásra beleesni bárkibe. Barátnőm előszeretettel felhúzza magát mindenen, ha valami nem a tervek szerint alakul akár egy pillanatra is, felmegy a pumpája és olyankor az ember legjobb ötlete a menekülés lehet csupán. Rachel folyton színekben pompázik, Pink megmarad a maga sötét stílusánál, és furcsamód mindezek ellenére csodásan elvannak egymás mellett.
Matt a fejét csóválta Pink kijelentésére, csak én láthattam a csillogó szemén, hogy legbelül mosolyog.
Valamilyen csoda folytán a taxis meg tudott állni néhány pillanatra - páran így is dudáltak mögöttünk, és feltehetőleg anyáztak is -, Matt férfihoz illően fizetett, kezébe csapott néhány papírpénzt, és már ki is ugrott utánunk a járműből, mindennemű visszajáró igénylése nélkül. Alig néhány szempillantás alatt kirántottuk a csomagokat hátulról. Ha nem így tettünk volna, valószínűleg palacsintává nyomtak volna minket az autók.
A tekintetem ismét a szédítő tömegre vándorolt. Az ország több államában történnek a hónap során ilyen castingok, a legtöbben mégis Miami-ban próbálják ki magukat, hiszen a további megmérettetések is ott kapnak majd helyet.
A bőröndöket magunk után húzva közelítettük meg a vaskerítéssel elkülönített emberáradatot. És beálltunk hátra.

8 megjegyzés:

  1. Uuuuu ez naon tetszett. A szereplők meg minden. De főleg a nevek. Hát ezek a szerelmes párok.... Már nagyon várom a kövit.
    U.i. nemtom h kell-e fb csoport de jóljöhet
    S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uuuuu örülök! Igyekszem megkedveltetni őket... hamarosan hozom :)
      U.i.: oké

      Törlés
  2. Klassz rész lett, kíváncsi vagyok hogyan fog alakulni a történet.
    Pink nagyon szimpatikussá vált nekem.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszönöm! Szépen lassan minden kiderül :)
      Remélem, hogy a későbbiekben is megmarad a szeretet!
      Puszi!

      Törlés
  3. Nagyon jó *.* Pinkben magamra ismertem :D

    VálaszTörlés
  4. Még ha lemaradva is, de nagyon jó rész volt ':/
    Jó elképzelni azt, hogy ott vagy a karakterekkel nyáron Amerikában
    Amúgy meg nagyon aranyos Pink, imádom! :)
    Eszti ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, tudod, hogy sokat jelent. :) Remélem továbbra is kedvelni fogod!

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés