Heló Földlakók! Nem akarom húzni az időt, hiszen van min izgulni...
Ezer és egy puszi mind a negyvenhat (<3) feliratkozónak,
Bia
Felébredtem és kinyitottam a szemem. A Just Dance! ház szobájának fehér plafonjával találtam szemben magam, így megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Csöndesen felültem és körbenézve konstatáltam, hogy semmit nem látok a sötétségtől. Fogalmam sem volt, hogy mennyi az idő, lehetett hajnal, akár lehetett másnap is, talán huszonnégy órán keresztül húztam a lóbőrt, nem tudtam. Az előző este emlékébe kapaszkodva megpróbáltam a kirakós darabjait helyretenni.
Miután az idegen fiú perceken át ütlegelte Tayt - aki néha ugyan visszaütött, de komoly kárt nem volt képes okozni -, a magas, izmos, fekete pénzbeszedő és beeresztő férfinek megesett rajta a szíve, és alig pár pillanat alatt levakarta róla az erőszakos ismeretlent. Hálás pillantással díjaztam a cselekedetét, ugyanis ez nekem nem sikerült. Tay még állt a lábán, egész jól bírta a verést, de már akkor kialakulóban volt néhány elég csúnya lila folt a képén meg a karján. Óriási szerencsémre éppen megállt egy taxi a szórakozóhely előtt, kirakott pár izgatott, fiatalabb lányt, ezért már be is gyömöszöltem hátra a páromat. Valószínűleg nem tudott magáról, a mellkasomnak döntötte a fejét és motyogott, értelmetlen dolgokkal töltötte be a teret, én meg szapora légzéssel igyekeztem nem elájulni. Ijedt voltam, és mindennél jobban féltem attól, hogy esetleg ilyenkor kapnak el minket valahol a kamerák, ha visszaérünk a lakásba. Mélyeket lélegeztem és az ablakot is lehúztam, ugyanis Tayből áradt a piaszag, ezért komoly erőfeszítésembe került, hogy ne hányjam el magam. Valami olyat küldött le a tokán, amivel még sosem találkoztam, hiszen a legtöbb ital szagát már megszoktam Pinknél, ez viszont különleges lehetett, a kifinomult ízlését figyelembe véve meg sem kellett volna lepődnöm. Ő is olyan, akinek a sör nem is ital. Ha iszik, annak megadja a módját, ebben már biztos voltam, ahogy abban is, hogy ezt nem gyakran teszi, csak ha tényleg a padlóra küldik. Úgy tűnt Cassidynek ez sikerült, talán nem is először.
Bevonszoltam őt a házba, és hálát adtam az égnek, amiért a késői óra lévén már mindenki aludt. Úgy tűnt, hogy a bulinak gyorsan vége is lett, hiszen mindenki elfáradt. Én is csak a liftben döbbentem rá, hogy majd' leragadt a szemem, így miután sikerült elérnünk a szobánkat, ledöntöttem az addigra már szinte alvó Tayt az ágyára, és befészkeltem magam a sajátomba. Nem öltöztem át, nem zuhanyoztam le, nem vakoltam le a sminkem, mert akkor már nem érdekelt, ha reggel is bűzleni fogok Tay szájszagától, vagy ha rászárad az arcomra a festék. Nem érdekelt, mindennél jobban szerettem volna aludni.
Tehát mikor felébredtem, biztosra vettem, hogy már felkelt a nap, talán Tay is. Tapogatózva botorkáltam el az ajtóig, majd mikor felnyitottam azt, össze kellett szűkítenem a szemeimet, mivel túl gyorsan érte őket fény. Mikor végre sikerült megszoknom a világosságot, körbenéztem. Tayt sehol sem láttam, de még a fürdőben való motoszkálását sem hallottam. Visszapillantottam a hálóba, de nem. Talán elment kiszellőztetni a fejét, biztosan nem emlékezett semmire. Pedig amiket előző éjjel művelt, azok egy magyarázatért kiáltoztak.
Levágtam magam a kanapéra és a telefonomat felvéve az asztalról megbizonyosodtam arról, hogy már régen fel kellett volna kelnem. Dél volt. És ha már telefon, akkor előkerestem Pink számát, és reményteljesen tárcsáztam.
- Szép jó reggelt, továbbjutó! - köszönt csilingelő hangján, amitől máris elöntött a boldogság. Ő mindig ott volt nekem, bármi is történt körülöttem, és ez kölcsönös. Végül is erre valók a barátnők, vagy nem?
- Merre vagy? - kérdeztem felvonva a szemöldököm, ugyanis a háttérben furcsa hangokat hallottam. Mintha valaki nyávogna...
- Anyánál, épp a macska torkán próbálja ledugni a kaját, a dög nem hajlandó enni. Mi a helyzet veled? Csak azt ne mondd, hogy most ébredtél! - hallottam a hangján, hogy forgatta a szemét.
- Alig néhány perce...
Pink elég jól ismert már ahhoz, hogy pontosan tudja, ez nálam mit jelent.
- Mesélj! - vágta rá, mire elmosolyodtam és kezdtem a legelején.
- Matt... - de ahogy folytattam volna az okfejtést meg a nyavalygást, legnagyobb meglepetésemre felkiáltott és közbevágott.
- Tudtam! Látszott a fejeden, hogy valami nagyon nem tetszik - emlékezett vissza az előző estére. - Csak azt ne mondd, hogy az zavar, hogy nem féltékeny!
- Éppen ez a helyzet - ismertem el mély levegőt véve, és tulajdonképpen én sem értettem magamat. Hiszen régen ezt kettőnk között akkora előnynek véltem, hiszen ha egyikőnk sem próbálja meg birtokolni a másikat, és nem nyomozunk egymás után, akkor az csakis a teljes bizalom jele lehet. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű.
- És most mit akarsz csinálni? Meg akarod ezt beszélni veled? Csak előre figyelmeztetlek, hogy abból a csevejből nem fogsz jól kijönni - hívta fel a figyelmemet erre a tényre, és igaza is volt. Tudtam, hogy nem állhatok elő azzal Mattnél, hogy mégis miért nem forgott vérben a szeme, és miért nem verte agyon Tayt, vagy mondjuk engem. Ezt nem is vártam volna tőle, csak mondjuk keríthetett volna kicsivel nagyobb feneket a dolognak.
- Nem fogom ezt megbeszélni vele. Inkább csak kéne valami, amivel...
- Elérheted, hogy kapj egy kis figyelmet.
Imádtam Pinkben, hogy ha jó kedvében találtam, a mondataimat sem kellett befejeznem, félszavakból megértett.
- Figyelem... ez tetszik! - csettintettem boldogan, miközben az alattam helyet kapó próbateremből zene szűrődött fel, amire ösztönösen dobolni kezdtem a kanapé oldalán a szabad kezemmel.
- Figyelmet akarsz? Hogy kiessen a szeme, ha meglát? Drága barátnőm, azt megkaphatod! - közölte izgatottan, és mielőtt megszólalhattam volna, már ki is eszelt egy briliáns tervet. - Na, ide figyelj! Először is, miután letesszük, te felhívod és megmondod neki, hogy épp nincs semmi dolgod, és szívesen ebédelnél vele. Ne légy túl lelkes! Csak lazán.
Úgy éreztem magam, mint a gimiben, a barátnőim akkor is hasonló tanácsokat adtak annak érdekében, hogy megszerezzek magamnak egy jött-ment gördeszkás csávót. Ezúttal a helyzet más súlyú volt, mégis alapjaikban hasonlítottak egymásra.
- Kinézet, első lépés: mosd meg a hajad, mert a zsíros burád nem előnyös. Emlékszel, hogy mit mondott Davis? Leengedve a legjobb, nem kell túlbonyolítani a séród. Második lépés: cicanaci. De nagyon cica! - kuncogott annak a gondolatán, hogy én, Amanda Prince szűk nadrágot fogok húzni. Az sosem tartozott a kedvenceim közé, meztelennek éreztem magam benne, azonban az alkalom határozottan megkívánta, hogy kicsit többet mutassak magamból. Viszont már előre tudtam, hogy úgy fogok izzadni benne, mint egy ló. - Felsőnek pedig ajánlanám azt a pólót, amelyiken van az a fehér bigyusz...
- Arra a rózsaszín darabra gondolsz, amin egy száj van? - segítettem ki barátnőmet, mielőtt körülírhatta volna a száj fogalmát. - Gondolod, hogy ezzel...
- Még nem végeztem! - csattant fel kissé dühösen, amiért közbevágtam, majd teljesen normális hangnemben, kedvesen folytatta. Igen, ez kétségtelenül Pink. - Sminkügyileg az alapozót támogatnám a legjobban, a szemedet ne húzd ki, csak spirált használj. Enyhe szemhéjfesték, valami halvány színnel, némi szájfény, és ezzel az arcod készen is lesz. Ha ragaszkodsz a parfümhöz, márpedig ragaszkodni fogsz, akkor én a helyedben azt választanám, amit tavaly karácsonyra küldött Rachel, azt Matt imádja, te is tudod.
Tökéletes tanácsokat adott, és annyira elmerültünk a témában, hogy meg is feledkeztem az előző estéről meg Tayről, így a barátnőmnek sem számoltam be róla. Mikor letettük a telefont, csak akkor csöppentem vissza a valóságba, amiben az is közrejátszott, hogy nyílt az ajtó, és Tay zavart arccal bebotorkált a nappaliba, majd elhelyezkedett mellettem és néhány pillanatig meg sem szólalt.
- Honey a show után már nem találkozott, és nem is beszélt velem. Cassidy nem veszi fel a telefont, de a Twitter szerint tegnap nem is volt otthon, tehát őt sem érhettem el, remélhetőleg. Jim nem látott a bulin, Charlie pedig szintén megerősítette ezt. Tehát már csak te maradtál... - sóhajtott fel fájdalmasan. - Mi történt tegnap este?
Olyan keserű arckifejezést vágott, hogy legszívesebben megöleltem volna. Annyira elveszettnek tűnt, ahogy azt kutatta, hogy vajon milyen borzalmakat követett el tegnap este, és az emlékezetkiesése bebizonyította számomra, hogy már a taxiban sem volt józan. Egyszer, az egyik szünetben a fellépésünk után bezárkózott az öltözőjébe, és az eredményhirdetésig nem jött ki. Nem látszott rajta, hogy be lenne rúgva, mégis furcsa volt a kiállása. Teljesen magánál volt, adta önmagát, viszont egy hangyányit másnak tűnt.
- Tudnod kell, hogy mindig csak mértékkel iszom - kezdett magyarázkodni, mikor nem kapott tőlem választ. - Életemben nem voltam még olyan részeg, mint tegnap éjjel, sajnos nem kezelem túl jól az ilyen helyzeteket, mint amilyen a tegnapi volt. Értem ezalatt azt a mérhetetlen stresszt, ami elborította az agyam, és ha még hozzávesszük a tényt, hogy Cassidy egy üzenetre sem méltatott, akkor szerintem meg lehet érteni.
Talán Pink értette volna ebben a pillanatban a legjobban az érzéseit, de én sem ítéltem el emiatt, ahogy a barátnőmet se. Pink nem alkoholista, dehogy! Csak szereti egy éjszakára elfelejteni mindazt, ami azon a napon, vagy éppen héten történt vele. Felejteni akar, csakhogy Tay még nem tudhatta, hogy mivel jár ez. Belőle ijedtséget váltott ki a homály.
Annyira könyörgőn nézett rám, hogy nem lett volna szívem elárulni neki az igazat. Miért tettem volna tönkre az életét azzal, hogy szembesítem a részeg önmagával? Elég, ha csak a létfontosságú dolgokat tudja, úgysem hittem, hogy még egyszer képes lenne így az asztal alá innia magát.
- Nem kell aggódnod, semmi őrültséget nem csináltál - nyugtattam meg, mire fellélegzett én meg folytattam. - Elmentünk egy szórakozóhelyre, ott jól becsíptél, táncoltál, és mivel egy óra után alig álltál a lábadon, bevágtalak egy taxiba, csakhogy előtte megölelted az aszfaltot... innen az arcod sérülései - böktem a szeme alá, ahol az ismeretlen srác öklének szégyenfoltja díszelgett. Felszisszenve az arcához nyúlt, de látszott rajta, hogy nem mondtam újat neki a lila foltokkal.
- Tehát semmi verekedés, semmi vallomás, és semmi hányás? - tudakolta félelemmel a hangjában, talán érezte, hogy nem mondok el mindent. Úgy tűnt ettől a háromtól félt a legjobban. Nehezemre esett hazudni, sosem ment jól, de meg kellett próbálnom.
- Ahogy mondod. Ezeket mind megúsztuk - mosolyogtam rá magabiztosan, így megerősítve a mondandóm. Végleg megkönnyebbült, sikerült meggyőznöm.
- Mi lenne - váltott témát -, ha ma még nem gyakorolnánk? Borzasztóan fáj a fejem, muszáj aludnom. És ahogy elnézlek, te sem állsz a helyzet magaslatán... - mormogta az orra alatt, visszanyerve a formáját.
- Úgyis dolgom van, pihenj csak - hagytam rá, én sem terveztem aznapra túl nagy próbát.
Ő a hálóba ment a megszakított alvását befejezni, én pedig lebeszéltem Matt-tel a találkát két órával későbbre, hogy még időben legyek az ebédre, hiszen már dél múlt. Örömmel fogadta az ajánlatom.
Mikor másfél órával később teljes harci díszben álltam a fürdőszobai tükör előtt, nagyon jól jött volna valami vélemény. Pinket azonban már nem értem el, Rachelt sosem szabad zavarni, hacsak nem múlt el este nyolc, és nincs vasárnap, mert egyébként valószínűleg dolgozik. Davis csak annyit mondott volna a szerelésemre, hogy nagyon cuki, Kimet pedig sehol sem találtam, pedig az egész épületet átfésültem. Így már csak a legnagyobb kritikusom maradt, és talán neki akartam a legjobban megfelelni, csakhogy előre féltem a véleményétől.
Óvatosan nyitottam be a szobába, hátha alszik. Nem volt szerencsém, ugyanis a tévét bámulta és egy pohár üdítőt kortyolgatott, ám túl sötét volt ahhoz, hogy láthassa a kinézetem.
- Khm! - köhintettem jelentőségteljesen, mire felkapta a fejét és hunyorogva meredt rám, nem értette mi bajom.
- Mit szeretnél? - kérdezte unottan, mintha már azzal is szívességet tenne, hogy egyáltalán rám néz.
- Hát... - felkapcsoltam a villanyt, és mivel nem akartam a szemébe nézni, inkább körbeforogtam, hogy legyen ideje jó alaposan kigondolni valamiféle csípős megjegyzést.
Felhúzta az egyik szemöldökét, úgy tűnt azon agyal, hogy én mégis mit várok tőle, aztán mintha leesett volna neki az egész, és szinte tudta, hogy mi a szándékom.
- Matt primitív agyának meg fogsz felelni - felelte végül, majd már vissza is fordult a műsorhoz, amit előtte nézett.
Hiszen ezt akartam... vagy nem?
- Csodás! - csuktam be magam mögött az ajtót boldogan, hiszen készen álltam arra, hogy szembe nézzek Matt-tel, és leessen az álla. Talán gyerekesen viselkedtem, de akkor ez tűnt a legideálisabbnak.
A liftből kilépve összefutottam Jimmel, aki megígértette velem, hogy másnaptól keményen belevetjük magunkat a munkába, mivel nehéz hét állt előttünk. Tudtam, hogy igaza volt, és, hogy már aznap is próbálnunk kellett volna, de nem voltam olyan állapotban jelenleg, hogy Tayjel dolgozzak.
Azt beszéltem meg a barátommal, hogy egy közeli étteremben találkozunk. Nálunk az ebéd egyfajta rituálénak számított odahaza, mi sosem vacsorázni jártunk puccos helyekre, valamiért az ebéd maradt meg ilyen szokásként. Mindig, mikor el tudtam szabadulni a munkából akár egy órára is, ha a kolléganőm megengedte, hogy tartsak egy kis ebédszünetet, csak egy kis üzenetet kellett küldenem Mattnek, hogy ebéd, és ő máris összekapta magát, majd az Emotion nevezetű, hangulatos, mégis otthonos és olcsó étterembe vette az útját, ahogy én is. Esténként csak szórakozni mozdultunk ki, étkezés miatt sosem, bulizni is inkább csak Pink miatt. Matt nem az a borzasztóan nagy partiarc, szeret otthon ülni, csakhogy mivel ő amúgy nem bír megülni egy helyben, folyamatosan pörög, dolgozik, és legtöbbször velem foglalkozik. A szívembe hasított a fájdalom, hiszen az elmúlt két hónapban ilyesmikre nem volt lehetőségünk. Hiányzott az otthoni életem, a megszokott dolgok, meg az apró örömök Matt-tel és Pinkkel.
A vendéglőt pár nappal előtte szúrtam ki, és legnagyobb meglepetésemre érthetően el tudtam magyarázni Mattnek, hogy melyik utca sarkán van, meg, hogy hogyan jut oda. Így mikor benyitottam a narancssárgába öltöztetett helyiségbe, elégedetten pillantottam meg őt.
Az asztalunkhoz sétáltam, mire ő felállt, hogy üdvözölhessen. Nyilvános hely lévén csak diszkréten nyomott egy puszit a számra, nem kombinálta túl a dolgokat.
- Jól nézel ki - mosolygott, mikor mindketten helyet foglaltunk. Semmi gyönyörű, semmi szép, csak jól.
Körbepillantottam a teremben, és egy egészen átlagos étteremnek tűnt az egész. Körülöttünk fiatal, esetenként idősebb párok élvezték, hogy az üvegfalakon át süti az arcukat a nap. Társalogtak, az egyenruhás pincérek pedig sürögtek-forogtak a tökéletes rend szerint elhelyezett, narancssárga terítővel díszített asztalok körül. Egészen idilli hatást keltett volna az összkép, ha épp nem lettem volna annyira ideges. Másfél óra, és mi jár érte? Jól nézel ki.
A pincér felvette a rendelésünket, gyakorlottakként rögtön tudtuk, hogy mit akarunk enni. Várakozás közben alig váltottunk pár szót egymással, én kifelé bámultam, ő pedig a felettünk lévő lámpával volt elfoglalva. Feszült volt köztünk a hangulat, hosszú idő óta először. Szinte a második randink óta nem éreztem magam ilyen kínosan vele.
Megkaptuk a rendelt fogásokat, Matt valami húsos dolgot kért, amit jól nyakon öntöttek egy szósszal, én meg tésztát, bár a rajta lévő mártás kinézete enyhén undorító volt.
- Kicsim... - sóhajtott fel elmosolyodva. Végre valami megszokott! - Kérlek, ne nézz hülyének! Azt hiszed nem vettem észre? Szerintem még életedben nem vágtál olyan fancsali képet, mint tegnap este. Nem értem, hogy miért nem közölted velem, hogy nem tetszik a hozzáállásom.
Kibuggyantak belőle a szavak, először talán nem is akarta ezt rögtön rám zúdítani, azonban mégis megtette, így letettem arról, hogy nem fogom megbeszélni velem. Úgy döntöttem, hogy őszinte leszek, utána pedig lesz ami lesz.
- Matt, ez így nem megy! Én beleőrülök, ha nem láthatlak napokig - ismertem el -, látod, hogy mit hozott elő belőlem. Viszont te szemmel láthatóan jól bírod ezt az egészet, most is csak az idődet rabolom. Dolgoznod kell, én is tudom.
- Ugyan már, nem tudsz semmit - vigyorodott el, legnagyobb meglepetésemre. - Nem tudod például, hogy tegnap hajlani egyig csak arra vártam, hogy felhívj, és meg tudjuk beszélni. Nem tudod, hogy az elmúlt napokban semmilyen munkát nem tudtam befejezni, folyton csak te jársz az eszemben, Amy! Hogy gondolhatod ennyi idő után, hogy akár fél napot át tudnék vészelni úgy, hogy ne őrüljek bele a hiányodba? Ezt már annyiszor megbeszéltük! Ez, ami köztünk van - bökött kettőnkre - egy életre szól, de ezt már milliószor mondtam neked! Tudom, hogy még nem hozakodtam elő a nagy kérdéssel, és tudom, hogy most rengeteg a dolgod, azért nem zaklatlak annyit, mint mondjuk a megismerkedésünk idején. Nem könnyű neked ez az időszak, nem akarlak leterhelni azzal, hogy pluszba velem kelljen császkálnod a városban. Minek?
Befejezte a monológját, én meg percekig nem tudtam megszólalni. Igazság szerint semmi újat nem mondott, kivéve egy dolgot, ami úgy ledöbbentett, hogy nyelni is alig tudtam, nagyot kellett kortyolnom a vizemből, hogy meg tudjak szólalni.
- Azt mondtad, hogy nagy kérdés - néztem a szemébe kíváncsian, hátha ki tudok olvasni belőle valamit. Meglepettség és szórakozottság. Egész jó párosítás.
- Nézd, tudom, hogy még fiatalok vagyunk, te huszonnégy vagy, én huszonhat, úgyhogy csak arra céloztam, hogy majd egyszer - mímelt a karjaival, az ablak felé mutogatott, mintha a jövő felé bökdösődne. - A legkevésbé sem akarlak ezzel megijeszteni - mentegetőzött.
- Nem, nem! Épp ellenkezőleg... azt hittem, hogy ez eddig meg sem fordult a fejedben - vallottam be, felidézve magamban, mikor a szülei erről kérdezgettek.
- Amióta a lépcső tetején bejelentetted, hogy szeretsz, másra se tudok gondolni - emlékeztetett arra a borongós napra, még Minnesotában.
- Nem jelentettem be! - védtem magam rögtön, mint az elmúlt három év során már olyan sokszor, mikor ezzel piszkált. - Csak közöltem, mint tényt.
- Persze - forgatta a szemét elmosolyodva. - Matt, én már nem bírom tovább! Szeretlek!
- Nem is mondtam ilyet! - ellenkeztem, hevesen rázva a fejem.
- Én emlékszem. Életem második legszebb napja. Az első, mikor megismertelek.
- Az nem volt valami szép nap. Életem legborzasztóbb napja, ha te nem bukkantál volna fel.
Pont, mint pár napja Tay és köztem, a megismerkedésünk most is szóba került. Olyan erejű és hőfokú melegség töltött el, hogy már nem is emlékeztem, mi volt a problémám Matt-tel egy órával azelőtt. Annyira édes, néhol keserű emlékek törtek rám, hogy beleborzongtam minden egyes képbe. Bármit megadtam volna, hogy újraélhessem azt a hónapot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése