Kilencedik fejezet: Beköltözés

Sziasztok! Először is nagyon szépen köszönöm Villámlány kommentjét az előző részhez, drága vagy! Ebben a részben megismerhetjük Amy versenytársait, valamint a házat, ahol élni fognak. *Bia*

Bőröndömet magam után húzva közlekedtem a járdán. Hat teljes hete tudtam meg, hogy beköltözhetek a Just Dance! házba, és részt vehetek a verseny legkeményebb részében. Ez idő alatt leadták a felvett adásokat, és sok minden történt körülöttem. Pink kitalálta, hogy ő márpedig nem fog soha az életben többé dolgozni, és ott lógott az anyja nyakán Georgiaban. Davis nem tudott több szabadságot kivenni, elhagyta Floridát és tovább dolgozott New Yorkban, legalább az élő show napjáig. Én Matt-tel Minnesotában tevékenykedtem, ő dolgozott én pedig a nap nagy részében edzettem - némi túlzással. Rachel is el volt foglalva a munkájával, úgyhogy igazán felnőtt módon viselkedtünk, Pinket leszámítva.

Matt felajánlotta, hogy velem lesz a beköltözésnél, de úgy éreztem ezt most egyedül kell megoldanom. A bátorságom akkor kezdett alábbhagyni, mikor a forgóajtón betoltam a bőröndöm.

Az egész olyan volt, mint egy apartman. Ahogy a földszintet végigjártam újra csak a barackszínnel találtam szemben magam a falakon. Leginkább tükrös termeket találtam jobbra és balra is, így nem is foglalkoztam tovább ezzel az emelettel. A liftbe beszállva elhagyhattam azt a csúnya padlót, aminek a körkörös mintájába beleszédültem. A következő emeleten már sokkal érdekesebb dolgokat találtam, például a szobáinkat, aminek rendkívül örültem. Nyolc szoba húzódott végig a keskeny folyosón, a legtöbbön számomra ismeretlen nevek díszelegtek, azonban megakadt a szemem Tay díszesen írott nevén, ami alatt a Charlie is ott szerepelt. Sajnáltam szegény fickót. A fémes hatást keltő ajtó résnyire nyitva is volt, de semmi kedvem nem volt bekukucskálni, inkább haladtam tovább a baba kék folyosón. Ahogy megpillantottam a gyér fényben - talán oltanom kellett volna valami villanyt - a saját nevem felett Kimét, majdnem dobtam egy hátast, menten úgy éreztem hálával tartozom a stábnak. Ha már Tay a párom, legalább a szobatársam lehet Kim! Benyitottam, de ő még nem érkezett meg, a helyiség teljesen lakatlannak tűnt, sőt, valamiért az egész épület olyan volt, mint egy kihalt sziget. Csönd és békesség uralkodott mindenhol, nem is értettem. A szoba, ahova érkeztem leginkább egy nappalival egybekötött konyhára hasonlított. Hosszú, zöld pult választotta el a kettőt egymástól, aminek bal oldalán hűtőszekrény és a legkülönbözőbb konyhai eszközök voltak megtalálhatók. Gyűlöltem főzni, általában mindent leégettem, de úgy tűnt itt majd ezt is el kell sajátítanom. A nappali parkettája világosabb színt viselt, mint a konyhai, bár az előbbi nagyobb részét egy barna szőnyeg takarta, amit négy fém talpával egy makulátlanul fehér fotel nyomott, két oldalán karfákkal, amikre legszívesebben azonnal rádőltem volna, ahogy levágtam magam a kanapéra. Apró dohányzóasztal választott el a tévétől, ami meglepően nagy volt, tökéletes kontrasztot alkotva az asztalkával. Egy, a kanapéhoz passzoló fotelt is elhelyeztek a nappaliban, aminek külön örültem, hisz imádtam a lakberendezést, itt minden összhangban volt, és ez tetszett. A fürdőszoba, amit egy ajtó túloldalán találtam nem volt különösebben érdekfeszítő, úgy festett mint a legtöbb fürdőszoba. Kék csempe virított végig a falon, a mosdókagyló fölött, alatt és mellett is polcok meg fiókok kaptak helyet, amit elégedetten konstatáltam, hisz két nő készült beköltözni. Aztán bemerészkedtem a hálóba, amin osztoznom kellett a lánnyal, hiszen két ágy volt elhelyezve benne, de ezt nem bántam. Sötétítő függönyök gátolták a fény útját, így elsőre nem láttam sokat, majd mikor elhúztam őket végre megpillanthattam azt a helyiséget is. Erre a szobára leginkább az a szó illett, hogy sötétbarna, a fal is olyan volt, a padló is, az ágykeret is, de még az éjjeliszekrény is. Ami elütött, az a hófehér ágynemű volt, amit azonnal össze is gyűrtem, mikor rávetettem magam az ágyra örömömben.

Néhány perccel később már kezdtem hangokat hallani, amitől kicsit megnyugodtam, nem éreztem a házat olyan kísértetiesnek. A kanapén fetrengtem, leginkább élveztem az édes semmittevést, hisz tudtam: pár óra múlva beindul a gépezet, és erre nem lesz lehetőségem.

- Kopp, kopp - ütötte meg a fülem valaki hangja, aki ezt a forradalmian új kopogtatási módszert alkalmazta, inkább közölte a hangokat, minthogy a kezével hallassa őket. Szinte már sejtettem, hogy ki lehet az.

- Tay, micsoda meglepetés - fordultam felé, átlesve az ülőhelyem háttámláján.

- Leülhetek? - kérdezte, mintha érdekelte volna a véleményem, vagy a válaszom. Ezt bizonyította az is, hogy mielőtt reagálhattam volna, levágta magát mellém.

- Egész nyugodtan - dünnyögtem válaszképp, igyekezve azt a valós látszatot kelteni, hogy annyira nem látom szívesen. Nem tudom miért, de őt okoltam a kialakult helyzet miatt.

- Gondolhatod, hogy én sem örülök ennek - vágott a közepébe kertelés nélkül, megelőzve engem ebben. - Még Beccával is jobban jártam volna. Bár ő már nincs versenyben...

Felhúzhattam volna magam, persze. De helyette inkább szerettem volna meggyőzni afelől, hogy hagyja ezt abba és dolgozzunk együtt normálisan.

- Figyelj, én nagyon akarom ezt, feltehetően te is. Kérlek, könyörögve kérlek, esedezem! - tettem össze a kezeimet, nyomatékosítva a könyörgésem. - Nem kell, hogy kedvelj, felőlem utálhatsz is. De hagyd a nyomorult megjegyzéseidet, én szeretnék veled harmóniában dolgozni.

Látszott rajta, hogy elgondolkozik. Az arcára kiült a tűnődés, amit már félsikerként tudtam be, legalább megfontolta az ajánlatom.

- Ha valami igaz, az igaz. Nem fogom visszafogni magam, ha a hibáiddal kell szembesítselek. De kész vagyok arra, hogy veled dolgozzak. Azt hiszem hat hét elég volt arra, hogy lelkiekben felkészítsem magam rá.

Majdnem, majdnem meghatott amit mondott. Nála még a Terminátor is szentimentálisabb.

- Ezt most vegyem bóknak? - ráncoltam a homlokom.

- Semmiképp - vágta rá szinte kapásból.

- Szinte gondoltam... - húztam el a szám.

Úgy tűnt nincs már több dolga velem, felállt és távozni készült, aminek kifejezetten örültem volna, csakhogy belebotlott Kimbe, aki - merő véletlenségből - ráhúzta a lábára bőröndjét, mire a fiú felszisszent. Ott álltak, egymással szemben az ajtóban, farkasszemet nézve. Már láttam, hogy ők nem fognak jól kijönni.

- Na, én lépek - hátrált ki a szobából kissé ijedten Tay, ugyanis a lakótársam előhúzta a gyilkos pillantását.

Nem részletezném, hogy mennyit ujjongtunk Kimmel. Szerintem az egész ház attól zengett, ahogy egymásnak örültünk. Mialatt ő bejárta az újdonsült lakásunkat, és a tévében kerestem valamit, továbbra is kihasználva a lustálkodást.

Azonban ez nem tartott sokáig, alig negyed órán belül toborozni kezdtek minket. Először a hangszórókon keresztül figyelmeztettek, hogy gyülekezzünk a lenti nagy terem elnevezést viselő helyiségben. Utána feketébe burkolózott, barátságos tekintetű stábosok érkeztek, hogy menjünk már. Nagyjából fél óra alatt sikerült mindenkit összeszedni.

A terem valóban nagy volt, ráadásul lenti, ami a földszintet akarta jelenteni. Tizenhat ember. Csak ennyien voltunk versenyzők. A szoba falait tükrök alkották, ami pozitívum volt egy táncversenyben. Arra gondoltam, hogy a közös produkciókra fogunk majd ott gyakorolni, hiszen ekkora hely felesleges két embernek. A zsűri furcsamód nem volt köztünk, rájuk ezek szerint nem volt szükség.

- Köszöntök mindenkit - köszörülte meg a torkát valaki, mire mindannyian odakaptuk a fejünket. Egy izmos, kopasz, kigyúrt állatot (már bocsánat) pillanthattunk meg, akitől elsőre kicsit megijedtem. - Én lennék Jim, rengeteget fogtok velem találkozni az elkövetkezendő hetekben, ha minden jól megy. Egy táncstúdiót vezetek a szomszéd városban, felkértek engem és a koreográfus-táncos társaimat, hogy készítsünk fel titeket ebben a versenyben. Egy sör ellenében beleegyeztünk.

Tetszett Jim stílusa. Laza volt és közvetlen.

- Én nem fogok senkit sem kiemelten tanítani vagy segíteni, az én feladatom, hogy pártatlan maradjak. Persze ez úgysem fog sikerülni, egyértelmű. Hozzám lehet jönni bármilyen óhajjal-sóhajjal, zene, lépés, ruha... mindenben kisegítelek titeket. Úgy tudom, hogy már aláírtátok a szerződéseket - pillantott oldalra egy srácra, aki bólintott. Ezen már tényleg túl voltunk, hat héttel azelőtt. - Meg kell ismernetek azokat, akik majd a háttérben azon fognak okoskodni, hogy a ti szereplésetek tökéletes legyen. De erre ráértek később is, jobb lenne inkább egymást megismerni, vagy legalábbis kötni pár nevet az arcokhoz. Felolvasnám - vett a kezébe egy lapot - a párokat, kérlek lépjetek előre. Nem strapállak most fölöslegesen azzal titeket, hogy magatokról kelljen beszélnetek, lesz arra még lehetőség. Tehát - megköszörülte a torkát és a homlokát ráncolva olvasni kezdte a neveket.

Carla és Josh

A lány olyan volt, mint egy kísértet. Mint aki három éve egy szemhunyásnyit sem aludt. Méretes karikák ültek a szeme alatt, a bőre meg falfehér volt, amit ki is emelt fekete szerelése. Mint Pink, csak a négyzetre emelve. Vagy a köbre. Josh ennek a tökéletes kontrasztját alkotta, életvidám, mosolygós fiú volt, szinte gyerek. Alig lehetett tizennyolc éves, és úgy tűnt nagyon is kedveli a párját, még rá is örömmel mosolygott, annak ellenére, hogy Carla ezt nem szívesen viszonozta.

Mercy és Leroy

Ahogy ők ketten kiléptek a sorból, nem sikerült egyikőjüket sem különösebben megfigyelnem, mivel nagyon el voltak foglalva egymással. Pontosabban el voltak foglalva egymás nyelvével. Úgy tűnt dúl a szerelem közöttük, talán túlságosan is.

Penny és Robert

A lány egy vallásosabb léleknek tűnt, gyönyörű faragott kereszt lógott a nyakában, szinte a  fején kívül sehol sem láthattuk a bőrét, kivéve talán a kezein. Esetlen is volt egy kicsit szegény, Robert minden erejével azon volt, hogy segítsen rajta. Na, rajta meg aztán végképp megakadt a szemem. Nem tudtam ki állította össze a párokat, de úgy tűnt nagyon ki akart velünk tolni. Ugyanis a srác leginkább bűnözőnek és sorozatgyilkosnak nézett ki, ami kissé megrémíthette a lányt. Szörnyen magas volt, rossz arcú, és itt-ott az öltözéke is kopott volt. Fejére egy fekete fejkendőt kötött, oldalt lánc lógott a nadrágjáról, és gyűrűk díszelegtek vastag ujjain. Vállig érő fekete haja féli-meddig rasztán csimpaszkodott a fején, mintha évtizedek óta nem mosta volna meg a fürtjeit.

Kim és Rami

Kim sokat mesélt nekem a párjáról. Az alacsony, indiai fiú állítólag roppant kedves, udvarias és figyelmes. Folyton előreengedi az ajtóban, eddig mindig megjegyezte, hogy milyen csinos, és Kim úgy vélte, hogy neki most pont erre van szüksége. Valakire, aki figyel rá, megbecsüli és tökéletesen tudnak együtt dolgozni. Sam után bőven megérdemel ennyit.

Clair és Charlie

Megérkezett Tay szobatársa, aki tulajdonképpen képviselte mindazt, amit a mai fiatalságnak kellett. Ő volt a mezőny szívtiprója, kuszán álló, vakítóan fekete séróját még Davis is megirigyelte volna, fehér, Justin Bieber stílusú gatyájában olvadtak utána a lányok. Nem úgy Clair, aki egy negyvenes évei körül járó, fiatalos nőnek tűnt, simán tudta volna tartani a lépést bármelyikünkkel, enyhén nagyis szerelésében.

Shannon és Kerry

A srác egy mackósabb egyén volt, az arcáról mégis sugárzott a szeretet és az odaadás. Tényleg olyan volt, mint egy aranyos kis maci. Ezzel szemben Shannon képéről sütött a lenézés, egy kedves mosolya nem volt senkihez. Tökéletes kinézete kölcsönözte neki ezt a hozzáállást - hosszú, vékony lábak, vézna test, csillogó szőke haj, világító fehér fogak. Az egész lényéből az áradt felém, hogy mi nem fogunk valami jól kijönni.

Vendy és Tim

Ők testvérek voltak, tehát az összhang különleges volt közöttük. Megvolt a testvéri odaadás, ugyanakkor az ugratás is. Én ezt egyke lévén mosolyogva, bár kissé értetlenül figyeltem. Viszont óriási mázlijuk volt, hogy egy párt alkothattak.

Feltűntek a különleges ellentétek a versenyzők között, egy páron belül. Talán még Kim meg én jártunk a legjobban, esetleg Vendy. Talán Tay kissé idegesítő, de azért nem egy gazember, sem egy elkényeztetett szoknyavadász. Szinte szerencsésnek éreztem magam.

- Tudjátok, az embereknek hinniük kell - tárta szét a karjait Jim, válaszolva egyikünk kérdésére, miszerint: mire fel ez a furcsa felosztás? - Ez a műsor egyrészt szól a nézettségről. Érdekes és izgalmas dolgokra van szükség, ti pedig azok vagytok. Igazi tehetségek, akiket most nehéz feladat elé állítottak. Némelyikőtöknek a saját rokonával, ellentétével, vagy ellenségével kell együttműködnie - közölte, mire kezdtem úgy érezni, hogy a műsor tudott a Tayjel való kapcsolatomról, ezért kerülhettünk össze. - Másrészt pedig szól ez a szórakoztatásról és arról, hogy adjunk valamit az embereknek. Esetleg hitet; hitet arra, hogy így is lehet tökéletes csapatot alkotni, így is lehet élni, nem kell másokat gyűlölni azért, mert éppen a szöges ellentéteink.

Úgy tűnt bármit mond Jim, engem az lenyűgöz, és egyet kell értenem vele. Egyszerűen elképesztő dolgokat magyarázott.

Komolyan úgy véltem, hogy én vagyok a szerencsés? Hiú ábránd.

- Azt hiszem semmi esélyünk - közölte velem közel hajolva Tay, mivel nagy volt a hangzavar, a párok társalogni kezdtek. - Átpártolok Mercyhez.

- Most az a baj, hogy én nem viszlek ágyba? - ráncoltam a homlokom értetlenül, miközben a tekintetem a lányra vándorolt, aki heves csókokkal jutalmazta a párját egy poénos megnyilvánulásáért.

- Az a baj, hogy nem tudsz táncolni. Semmi különleges nincs abban, ahogy mozogsz - vont vállat unottan.

- Megadnád a volt barátnőd számát? - tudakoltam, mire felszaladt a szemöldöke. - Kíváncsi vagyok, hogy téged milyen módszerrel lehet leállítani. Mert neki valószínűleg sikerült. Meddig voltatok együtt?

Megfeszült az állkapcsa, és az ádámcsutkája és megmozdult, nyelt egy hatalmasat. Legszívesebben ott ütött volna le. Semmi különös nem volt abban, amit a fejéhez vágtam. Viszont szemmel láthatóan nem érintette jól, ha a barátnőjéről kérdeztem, válasz nélkül ott hagyott. Egy élmény lesz a közös munka, ezt már akkor tudtam.

- Irigyellek - közölte mellékes stílusban valaki mellőlem, mire odakaptam a fejem. Shannon hideg tekintetével és kecses tartásával találtam szemben magam.

- Miért is? - vontam fel az egyik szemöldököm értetlenül, mire nagyot rántott csontos vállán.

- A te párodnak legalább nem remegnek meg a hájai minden mozdulata közben - grimaszolt felhúzva az orrát, mikor tekintete Kerryre vándorolt.

- Nem értek egyet veled, csak rá kell nézni - biccentettem a srác felé szórakozottan. - Olyan aranyosnak tűnik.

Shannon átdobta válla fölött tökéletesre fésült, természetesen szőke haját, és ő is magamra hagyott. A tükrös termet ellepték a versenyzők, mindenki ismerkedni próbált a másikkal, én meg úgy éreztem magam, mint egy kirekesztett. Majd egy kéz megragadta az enyémet, az illető nagy lendülettel megpördített, úgy, hogy még ellenkezni, vagy akár gondolkozni sem volt időm. Megszédültem, aztán mikor visszanyertem az egyensúlyom Charlieval találtam szemben magam. Szerettem volna mindenkivel jó kapcsolatot kialakítani, ha már a hibátlan jégkirálynővel nem tudtam, így igyekeztem jó képet vágni a dologhoz.

- Amanda? - kérdezte elvigyorodva, mialatt zsebre vágta a kezét és hangosan rágózott. Végignéztem szerelésén. Márkás felsője elég feszes volt ahhoz, hogy az összes izmát láttatni engedje, Hollister alsógatyában feszített, amit sajnos tökéletesen láttam, szinte letolt fehér nadrágja felett. Egész helyes arca volt, de éppen olyannak tűnt, aki átgázol a lányokon, mint egy expressz vonat.

- Amy - javítottam ki, majd ő is szépen végigmért engem, én meg úgy tettem mintha nem is venném észre.

- Király, na csá - intett nekem flegmán, majd továbbállt. Úgy tűnt nem feleltem meg a tesztjén, amit a fejében alakított ki a makulátlan női kinézetről. Ezt a lelki traumát...

Gondoltam ideje lenne szóba elegyednem Ramival, hiszen Kim szerint kedves meg aranyos, szóval amint úgy láttam, hogy egy pillanatra egyedül maradt, lecsaptam rá.

- Rami! - vetettem magam eléje, mielőtt valaki más kezdett volna beszélgetni vele.

- Csak nem Kim szobatársa? - vigyorodott el, miután feleszmélt a sokkból, hogy valaki szinte ráugrott. - Mondta, hogy szép vagy, de úgy tűnik jócskán lekicsinyített.

- Köszönöm, kedves tőled - pirultam bele az állításába. - Őszintén örülök, hogy Kimmel kerültél párba, nagyon becsüld meg őt, és segíts neki.

- Biztosítalak, hogy ezekben nem lesz hiánya.

Ahogy egyre inkább belefolytam a csapatba, annál inkább azt éreztem, hogy érdekes emberek vesznek körül. Persze voltak páran, akik igazán otthon maradhattak volna a válogatás napján, ha a modorukat tekintjük. Carla például a sarokban ült, és senkivel nem volt hajlandó kommunikálni. Robert meg el is tűnt, nem bírt ki két percet bagózás nélkül. A többiek egész normálisnak tűntek, bár Shannon csak a haját volt képes dobálni, Charlie pedig a lányokat tanulmányozta, újra meg újra. Különös időszaknak néztem elébe.