2014. március 14.

Tizenegyedik fejezet: Első próba


Szép jó estét! Sajnálom, hogy tegnap, mikor ténylegesen feltettem a részt, még nem volt kép és furcsa volt az egész, de nem a saját gépemről tettem fel, mivel itthon nem volt jó az internet, csak egy bizonyos készüléken. De most itt van szebben és jobban, szóval aki tegnap nem olvasta el, az láthatja, hogy milyen igazándiból.
Millió puszi,
Bia

Kopogás luxus? - horkant fel Charlie, ahogy elengedte Kim formás testét, kiszedte a nyelvét a szájából és felvont szemöldökkel felém fordult. Szemtanúja lehettem, amint ők ketten heves csókcsatát vívnak a szoba közepén. Mást nem is vártam volna. Egyikőjüktől sem...
- Amy... ez nem az, aminek látszik - magyarázkodott körmét rágva Kim. Hogy meghatott-e? Még jó, hogy nem. Ráadásul nem nekem kell magyarázkodnia, inkább önmagának.
- Hát persze - vigyorodtam el gúnyosan. Miért hittem, hogy ő nem ugyanaz a lány, aki volt? Miért változott volna meg a férfiakhoz való hozzáállása?
Kiviharzottam a szobából, és Tayről meg a nevéről teljesen megfeledkezve a saját szobámban kötöttem ki. Túl gyors volt nekem ez a tempó, Matt és Pink nem voltak mellettem, helyette olyan emberek vettek körül, akik nem ismertek, nem szerettek, és csak a vetélytársat látták bennem. Nem akartam elhinni, hogy itt vagyok, örültem is neki, ugyanakkor már így az elején hatalmas tehernek éreztem. Nem volt senki, akihez fordulhatnék, hiszen a versenyzők nagy része el volt foglalva, valamint nem is érdekelte volna őket az én sopánkodásom. Viszont nyavalyogni nem is szerettem volna, hiszen ott voltam a legjobb tizenhatban, akkor meg hogyan lehetne bármi bajom is? Ennek ellenére a telefonért nyúltam, és villámgyorsan tárcsáztam Pink számát. Egy órát - ha nem többet - beszélgettünk, amiből körülbelül harminc perc azzal ment el, hogy az égboltról papolt nekem, amit tegnap éjjel látott, állítása szerint soha életében nem látta még ilyen tisztán a csillagokat. Utána pedig kiveséztük az első két napomat, majd megígértettem vele, hogy felhívja Mattet és ráveszi, hogy mentsen ki onnan.
Az ágyon fekve a plafont bámultam. Igyekeztem nem elmerülni az önsajnálatban, egy idő után kifejezetten örültem, hogy itt vagyok és élek, meg hasonlók. Szerettem volna Mattként gondolkodni, ami nehéz, ha az ember nem Matt. Arra gondoltam, hogy segítséget kéne kérnem. Mármint... ha Tayjel nem működik, akkor keresnem kell valakit, aki segít nekem, segít neki, akinek a segítségével együttműködhetünk. Így hát mindent hátrahagyva hanyatt-homlok menekültem a földszintre, ismét elkerültem a fotósokat és riportereket, majd kopogtattam azon az ajtón, amin Jim neve virított.
- Amy, mi a probléma? - tudakolta, fel sem nézve az asztalától. A szoba olyan volt, mint egy iroda, mivel a férfira hárult rengeteg papírmunka is, így ennek kialakítottak egy saját helyiséget. Körülöttem mindenfelé szekrények támasztották a falakat, így arra következtettem, hogy ez nem csak az ő irodája, hanem tulajdonképpen mindenkié. Rengeteg ismeretlen embert látni megfordulni az épületben, akik fekete felsőt viselnek, hiszen annyi ember dolgozik a háttérben, hogy bűn lenne mindannyiukat számon tartani. Azokat az embereket, akik a péntek estére való felkészülésben segítenek nekünk, őket szépen lassan ismerjük meg, ahogy egyre közeledik a péntek. Például a délután négy órai program az volt, hogy megyek egy teljes átalakításra, majd egy újabb fotózásra a párommal.
- Nem vagyok képes vele dolgozni! - fakadtam ki, mialatt levágtam magam egy székre. Jim azért volt az, aki, hogy félmondatokból is megértsen minket. Soron követett minden adást, az összes színfalak mögött folyó dolgot, mivel kezdtem felfedezni, hogy tulajdonképpen minden szoba, ahol megfordulunk be van kamerázva. Nem engedem, hogy ez az érzés hatalmába kerítsen, mivel attól teljesen bediliznék. Folyton figyelnek... brr!
- Nem kell aggódnod, ma már járt nálam Charlie, Robbie és Shannon is. Gyere, megoldjuk - azzal felpattant és az ajtó felé indult, mire engedelmesen követtem. Egyenesen átvágott az újságírókon, akik szerencsére kezdtek fogyni, így sietve a nyomában én is megúszhattam az interjúkat. A nekünk szánt próbaterembe vezetett, majd leült a földre, én meg követtem a példát. - Mi a gond?
Kezdtem úgy érezni, mintha újra gimis lennék, és a legjobb barátnőmmel a lánymosdóban arról diskurálnánk, hogy mit csinált xy szívdöglesztő srác.
- Ő csak szimplán ő. Nem engedi, hogy dolgozzunk! Mintha szabotálni akarná ezt az egészet, én meg nem bírok vele egyedül, hisz gyűlöl, és ez ellen nem tudok mit tenni - magyaráztam vadul gesztikulálva, hátha így jobban át tudom adni, hogy mit is érzek pontosan.
- Mi a heti feladatotok? - váltott témát, amiért nekem felszaladt a szemöldököm. - Tánctanár vagyok, nem terapeuta! - védekezett feltéve kezeit a magasba.
- Rock 'n' roll - feleltem, megvonva a vállam.
- Az egy kiváló kategória, Pennynek rá kell vennie Robbiet a tangóra... - röhögött már előre is azon, hogy mi lesz itt pénteken. - A ti kettőtök stílusához tökéletesen illik.
- De vele akkor sem lehet dolgozni!
Jim szerette volna megérteni az érzéseimet, persze reménytelenül. Inkább arra gondolt, hogy mutat nekem pár ilyen stílusú lépést, hátha több kedvem lesz az egészhez. Egy titkosnak mondható kis szertárból hozott asztalkát, magnót, CD-ket és hasznos kellékeket, ehhez a műfajhoz pedig úgy vélte, hogy matrac is fog kelleni, szóval még azzal is gazdagodott az egyébként kísértetiesen üres terem. Így már nem is volt olyan ijesztő.
Elindította a zenét, nekem pedig leesett az állam, mivel nemhogy pár lépést mutatott, hanem egy kerek produkciót. Dinamikusan előadott nekem egy elképesztő koreográfiát, amiben ide-oda kapkodta kezeit-lábait, mintha azok külön életet élnének. Nem bírtam levenni róla a szemem, teljesen megbabonázott, hogy mennyire ügyes. A nagy kavalkádban el is felejtettem, hogy mennyire megnyerő, ha egy férfi táncol, ott, előttem. Ráadásul ő profi volt, profibb, mint bárki akit ismerek, így a padlón keresgéltem az állam darabjait még percekkel később is.
- Te szédítő vagy! - ámultam.
- Tay is ilyen, látnod kéne táncolni.
Eszembe jutott a csapatos próbánk, ami annyira messzinek tűnt akkor már. Akkor láthattam őt táncolni, és tetszett is, de valamiért nem volt olyan, mint Jim. Jim egy jó embernek tűnt, így a táncra is sokkal felemelőbb volt, Tay modora viszont hagy némi kivetni valót maga után.
- Neked kell elkezdened - közölte végül, miután én a padlón ülve elmerengtem azon, hogy milyen is volt az a csapatos megmérettetés.
- Mégis mit? - meredtem rá értetlenül, válaszolni azonban nem tudott. Egy alig huszonöt éves srác jelent meg a teremben, laza edzőcuccban, mire Jim arcán átfutott egy mosoly.
- Amy, ő itt a koreográfus, Ed.
Edward egy mérhetetlenül laza stílussal rendelkező fiú. Ő az a kategória, aki tesz az egész világ véleményére, és ez még jól is áll neki. Képes a legidétlenebb mozdulatot is bemutatni akár kamera előtt, totál hülyét csinálva magából, ráadásul ő ezt még élvezi is. Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy bohóc, de azt sem, hogy komoly, valahol a kettő között foglalt helyet, az ízléses komolytalanságot képviselte ő. Elképesztő, hogy már maga a kinézete mennyire ezt sugallja a világ felé: a haja úgy állt, mintha évek óta nem látta volna fodrász, mindenfelé le volt nőve, itt-ott egy-egy hosszabb tincs lógott az arcába, máshol teljesen kopasz volt. Úgy festett a búrája, mintha néha csak úgy viccből kivágott volna belőle darabokat. A szerelése borzasztó sportos volt, mivel mint később kiderült, ő farmerellenes. Így a melegítő nadrág alkotta az alsó részét, ami nem mindenkinek áll jól, vagy csak otthon a tévé előtt. Rajta viszont egészen különös hatást keltett azzal a mezzel a felsőtestén, amit néha ha úgy gondolta levetett, pusztán azért, mert kimelegedett. A csukája egy elnyűtt Nike darab volt, amit szerintem leginkább a gimiben kezdett el hordani, hiszen a talpa leszakadni készült, fűző pedig egyáltalán nem volt benne.
- Hol van Tay? - érdeklődött felvonva a szemöldökét, így zökkentve ki engem a fixírozásból. Megrántottam a vállam és szerettem volna kifejezni mély utálatom, de eszembe jutott, amit Jim mondott. Nekem kell elkezdenem. Tehát nekem kell megtennem az első lépést afelé, hogy a kapcsolatunk javulhasson.
- Azonnal megkeresem - ajánlottam fel készségesen, mire Jim elégedetten elmosolyodott. Otthagytam őket, és a földszinten trécselő versenytársaimat kerülgetve (úgy tűnt leléptek az újságírók) bevágtam magam a liftbe. Kopogtattam Charlie ajtaján, reménykedve, hogy ezúttal nem szaladok bele semmi kínosba, szerencsémre Tay nyitott nekem ajtót, megtámaszkodott a keret oldalában és zsebre tett kézzel várt. Kíváncsi volt, hogy mégis mit szeretnék, viszont aggódást is láttam a szemében, ha tüzetesebben megfigyeltem. Félt a videó miatt? Nem igazán tudtam megszólalni, fogalmam sem volt, hogy mit is mondhatnék neki. Bocs?
- Végig láttad? - kérdezte, a hangja enyhén megremegett, ahogy kipréselte magából a meglehetősen nehéznek tűnő mondatot.
- Csak az elejét. De... én nem tudtam - kezdtem meg a magyarázkodást, botladozva a megfelelő szavak között. - Apukád miatt volt. Nem kellett volna azt mondanom.
Tekintete, ami eddig a padlót pásztázta most felemelkedett. Kifújta a levegőt megkönnyebbülésében, így tudatosult bennem, hogy valami van abban a videóban. Egyenesen belenézett a szemeimbe, és már megint olvasgatni akart bennük, ezért megragadtam a karját és mindenféle magyarázat nélkül belöktem őt a liftbe, majd én is utána vetődtem.
Lent a tükrös terembe vonszoltam, nem volt túl együttműködő, ezért szükség volt egy kis erőszakosságra.
A következő dolog, amire emlékszem, az a fáradtság érzete, ahogy kárörvendőn szétárad a testemben. Kis idő után sikerült Tayt meggyőzni, hogy működjön együtt velem, ebben segített Ed sajátos módszerével, miszerint olyan cifrán káromkodott, hogy a fiú bármibe beleegyezett volna, csak hagyja már abba. Ehhez hozzájárult, hogy én meg visítva röhögtem néha már a fura fiú hülyeségein, így Tay már azt is fontolóra vette, hogy kiugrik a nemlétező ablakon. Az első, és egyben legfontosabb dolog amit el kellett intéznünk, az a zene kiválasztása volt. Jimnek volt egy egész válogatása felpörgetett számokból, amelyek közül kedvünkre válogathattunk, megígérte, hogy majd átmásolja nekünk egy külön CD-re, állítólag erre is van ember a tévénél. Úgy tűnt, hogy a csatorna mindenre felkészült, elvégre az évnek ezen időszakában lesz a legnagyobb a péntek esti nézettség. Kezdtem úgy érezni, hogy a péntek ezentúl nem a kedvenc napom lesz, hanem a nap, ami előtt nem fogok aludni, a nap, ami talán az életem végét jelenti, a nap, amikor ki kell állnom az egész világ elé, a nap, ami után vagy sírás lesz vagy hatalmas öröm. A nap, ami sorsfordító lesz. Úgy döntöttem, hogy apró célokat tűzök ki magam elé, az első az volt, hogy túléljem a hetet.
Szóval ott ültünk Tayjel és a zenék között keresgéltünk valami megfelelőt. Jim szerint az a legjobb, ami ismertebb, hiszen az ember az olyat szereti hallgatni a tévé előtt ülve. De azért az sem jó, ha egy tegnap megjelent új dallal nyitunk, mert az meg nem szól minden korosztálynak. Hiszen a képernyőt aznap este bámulni fogja a nagymami, a csinos anyuka, az óvodás kisfiú meg a lázadó tinédzser. Így Tay úgy döntött, hogy olyan szám legyen, amit mi ketten ismerünk, a többi őt nem érdekli. Furcsa volt, hogy egyetértettem vele, nem arról volt szó, hogy megkérdőjeleztem volna Jim javaslatát, de a lényeg mégis az volt, hogy mi jól érezzük magunkat, hisz attól fogja a közönség is. Így esett a választásunk Jets dalára: Are you gonna be my girl. Bár azt hittem, hogy ez a munka nehezebb része - alig volt mindkettőnk által kedvelt nóta a lemezen -, nem kellett volna mérget vennem rá. Ugyanis Ed egy kész koreográfiával állt elő, mi meg csak tátottuk a szánkat, hogy hetvenkét óra alatt melyik ujjunkból fogjuk ezt kiszívni. Két órán keresztül mutogatta nekünk a mozdulatokat, mire eljutottunk oda, hogy már képesek voltunk lelépkedni őket. Ekkor következett az, hogy: matrac!
- A gond nálatok az, hogy ezt a dobálást az első héten kaptátok. Mások máskor küzdhetnek meg vele, mikor már összeszokottabbak. Ehhez az egészhez csak bizalom kell - ecsetelte a meglátásait Ed, mivel Jim addigra már máshol segédkezett. Tayből és belőlem szinte egyszerre tört ki a nevetés. Mi és a bizalom? Jó vicc!
- Te is tudod, hogy ez nem fog menni - reagált elsőként ő, mikor sikerült befejeznünk a kacagást. Egyre több dologban értettünk egyet.
- Látod barátom - helyezte a kezét Tay vállára a táncos -, ez az, amit nem mondhatsz ki ebben a műsorban.
- Azt se tudom, hogy hogyan kéne dobnom - tárta szét a karját, mire kezdtem kissé rosszul érezni magam. Elvégre... mégiscsak Tay lesz az, akin a testi épségem múlni fog azokban a percekben. Ed így hát kiküldött, hogy találjak tizenöt percig más elfoglaltságot, ne zavarjam őket, amíg megtanítja a technikát a páromnak. Rájöttem, hogy ebben a műsorban csak némi gyorstalpalókra számíthatunk, szájbarágásra nem. Egyszer meg lesz mutatva, aztán csináld, ha tudod. Biztos voltam benne, hogy Tay a legalapabb módon fog a levegőbe repíteni, amit még Davis is meg tudna csinálni, de akkor is tartottam ettől az egésztől. Hogy eltereljem a gondolataimat, hallgatózni kezdtem az ajtókon, így biztosítva magam afelől, hogy nem csak mi nem haladunk. Shannon Kerryvel üvöltözött, Clair Charliet próbálta megnevelni, kisebb-nagyobb sikerekkel. Tehát mikor röpke negyed óra után visszatértem a terembe, a társam felkészülnek tűnt. Nem volt az...
Ed elmagyarázta nekem, hogy mi fog történni. A produkció vége felé megkapaszkodom majd Tay vállában, talpamat az összekulcsolt kezébe teszem, mire ő a feje felé emel engem álltó helyzetemben. Tehát ott fogok állni Amerika szeme láttára két darab tenyéren. Jók a kilátásaim. Majd ha ez még nem lenne elég, felfelé lök rajtam egyet, majd én a karjaiba érkezem. Valószínű.
Úgy voltam vele, hogy végül is csak nem lesz semmi bajom, ha ott van alattunk a matrac. Ed úgy döntött, hogy előbb inkább ő csinálja meg velem, nehogy bármi hiba becsússzon. Egyelőre csak az volt a cél, hogy ott tudjak állni a levegőben, a másik kezein. Tehát a tanárunk fogta a lábaimat, Tay meg - utasításra - tartott engem. Kissé dülöngéltem, de teljesen biztos voltam abba, hogy Ed elég képzett és ügyes ahhoz, hogy képes legyen megtartani engem.
- Abban a századmásodpercben, miután elengedi a lábat és te a levegőben vagy, ne gondolj semmire! Őrizd meg azt a pillanatot a fejedben, ne agyalj azon, hogy mi lesz utána. Abban a szent minutumban te a levegőben leszel teljesen súlytalanul, utána pedig már Tay így is, úgy is elkap, az a mozdulat könnyebb része.
Cseles volt, nagyon cseles. Megbabonázott a szavaival, ott akartam lenni a levegőben, szinte minden félelmem elszállt.
Tay következett.
A matracon állva a vállaira támaszkodtam, és beleugrottam az összekulcsolt kezeibe. Azzal a lendülettel már emelt is a magasba, csak sajnos túl hirtelen és túl nagy erővel, így aztán szó szerint átestem a ló - ebben az esetben egy fiú - másik oldalára. Végül is igaza lett Ednek, abban a pillanatban aztán tényleg nem gondoltam semmire, kivéve talán egy dolgot: a játéknak vége. A dolgok felgyorsultak, kicsúsztam Tay kezei közül, és zuhanni kezdtem eszeveszett sebességgel. Arra gondoltam, hogy mi történne ha ez vetne véget az el nem kezdődött karrieremnek. Vagy ha egyszerűen csak meghalnék. Persze nem kellett volna ennyire mélyre beleásnom magam ebbe, nem koppant a testem a földön - annál is inkább, hiszen matracra estem volna -, mivel el lettem kapva. Homlok ráncolva pillantottam fel Tayre, aki a karjaiban tartott.
- Pont így kell elkapnod, csak éppen életveszély nélkül és a másik oldalon - dünnyögte Ed, annak ellenére, hogy ezzel nem mentünk sokra.
- Gondolod engedném, hogy bármi bajod essen? - csóválta a fejét hitetlenül a megmentőm, ezzel is válaszolva a fejemben megfogalmazódott kérdésre: mi? Grimaszolva bámultam még mindig rá, oda se figyelve Ed tanácsaira. - Mi lenne velem pár nélkül? Kizárnának a versenyből.
Ugyan Amy, ébredj már fel! Tay csak magára gondol!
Feltápászkodtam és megköszöntem, hogy nem engedett a matracon landolni. Ezek után Ed folyamatosan ott tüsténkedett közvetlenül a fiú mellett, mikor emelésre került a sor, nehogy még a végén az ő lelkén száradjon egy baleset.
Nem tudtuk elég jól begyakorolni ezt, mivel majd széthasadt mindkettőnk hasa az éhségtől, úgyhogy én Matt-tel ebédeltem egy gyorsétteremben, ő meg ment a maga dolgára. Az utcán elkapott egy újságíró és mindenáron készíteni akart velem egy riportot, szerettem volna olyan válaszokat adni, amiket majd nem forgatnak ki, hogy a végén mindennek egy másik értelmét olvashassák az emberek.
Este a szobámban ülve vártam, hogy Kim méltóztasson bejönni és mondjuk beszéljünk arról, aminek tanúja voltam. Közben felfedeztem, hogy az interneten érkezett pár rajongói üzenetem, amik nem voltak hosszúak vagy meghatóak, csupán pár sort írt nekem néhány ember arról, hogy várják már a pénteki fellépésem Tayjel, ezzel némileg feldobták a napomat.
- Láttad a videót? - zökkentett ki az olvasásból egy hang, amitől végigfutott a hátamon a hideg. A hangsúlya fenyegető volt és ellenszenves, így azonnal felnéztem a laptomomból. Kim állt előttem csípőre tett kézzel. Tudtam, mire gondol. - Válaszolj!
- Nem kell rám parancsolnod, mivel igen, láttam a videót. És? - rántottam egyet a vállamon, félre tettem a kütyüt és száz százalékosan odafigyeltem rá. Egy ér kidülledt a nyakán idegességében, féltem, hogy elkezd tüzet okádni.
- Szép, mondhatom. Akkor nyilván ezért tartasz ribancnak - hőbörgött beletúrva tökéletesen beállított, azonban kissé száraz hajába.
- Kim, ne már! Ő Charlie! Ismered a fajtáját, ha nem tévedek - forgattam a szemem, ahogy arra a tekintetre gondoltam, amivel a srác végigmért, mikor először találkoztunk. Álmomban ne jöjjön elő, egészen félelmetes volt.
- Neked mi a bajod Charlieval? Hogy engem választott helyetted? Hogy helyesebb, mint Matt? Hogy nem őt kaptad párnak? Hogy egy szobában alszik Tayjel? Mi a problémád vele? - tett fel egy csomó kérdést egyszerre, így hirtelen azt sem tudtam melyiket hárítsam el elsőként.
- Semmi problémám vele, csak szerintem te ennél okosabb vagy - magyaráztam, a kezeimmel hadonászva. - Jobbat érdemelnél, olyat, mint amilyen Rami.
- Csak tudod olyan srácok nem teremnek minden bokorban. Ő tízéves kora óta jegyben jár valami csajjal, aki még csak nem is szép. Csodás, hogy te rátaláltál a te Mattedre, hiszen ő úgy tökéletes, ahogy csak van - közölte, undorral és gúnnyal a hangjában. - Ezért az lenne a legjobb, ha te inkább meghúznád magad és nem szólnál bele mások dolgaiba! - azzal pakolászni kezdett a szekrényében, amit nem tudtam mire vélni, míg el nem magyarázta. - Gondolod, hogy képes vagyok egy szobában maradni veled, azok után, hogy pont úgy néztél rá, ahogyan régen Nelly? Lenézés, szánalom és döbbenet. Már ne is haragudj, de ezekre nincs szükségem, főleg nem tőled! Átköltözöm Charliehoz.
Ha sokkot akart okozni, akkor azt bizony elérte. Már nem is érdekelt Kim, csak annak az egy személynek a neve villogott a fejemben, aki hozzám kényszerült költözni a csere következtében.
- Ezt nem teheted velem! Tudod, hogy nem! - visítottam, szinte már a hajamat tépve. Nem tehetik tönkre nekem ezt az egészet. Nem elég, hogy ott van a fotózáson, ott van a próbán, ott van mellettem mindig, hiszen egy pár vagyunk, most már egy szobában is fogunk aludni? Lehetetlen! Engedi ezt a csatorna? Úgy tűnt igen, hiszen Mercy is átköltözött Leroyhoz, ami annyit jelentett, hogy Penny és Rami kerültek egy szobába. Ők voltak eddig a legjobb párosítás, amióta ott éltünk.
- Szép jó estét kívánok! - nyitott be a szobába Tay, aki humorossággal próbálta leplezni csalódottságát. Nem akart költözködni, de nyilván Kim és Charlie nem hagytak választást neki, ahogy egyikünknek sem. - Nézzük a jó oldalát - vágta le magát az ágyra, ami tisztes távolságra volt az enyémtől, a szemben lévő fal mellett. A bőröndjét csak úgy becsúsztatta az ágy alá, ki sem pakolt belőle.
- Olyan is van? - húztam el a szám, még mindig alig hittem el, hogy ilyesmi történik velem. Legszívesebben kirohantam volna a világból, hisz így már nem tudtam hova menekülni a megjegyzései elől.
- Végre nézhetem azt a csatornát, amelyiket én akarom - pattant fel, és már távozott is a szobából. Elgondoltam azon, hogy mennyire szuper lenne, ha ő inkább a kanapén aludna egész hátralevő ottlétünkkor, de tisztában voltam vele, hogy ezt nem kérhetem tőle. Nem mintha féltem volna, hogy bármi is történne köztünk. Az ő listáján, amin lányok szerepelnek én vagyok nagy valószínűséggel az utolsó, és ez kölcsönös. Valamiért mégis feszélyezett a gondolat, hogy ott fog horkolni tőlem alig két méternyire abban az idegesítően sötét szobában, úgy, hogy közben minden alkalmat meg fog ragadni, hogy szekáljon.
Feleszméltem, mikor egy fülsiketítő hangra lettem figyelmes. A következő pillanatban nyílt az ajtó és a televízió meg annak az állványa kezdett befelé tolatni a szobába.
- Most itt fogsz tévézni? - érdeklődtem felvonva a szemöldököm, miután megfelelő szögbe állította a készüléket, és ismét az ágyban feküdt. Kezdett sötétedni, a függönyök is be voltak húzva, így a televízió fényei megvilágították az arcát, míg az enyémet a számítógépé.
- Ha érdekel te is nézheted - vonta meg a vállát nemtörődöm stílusban.
Egy unalmas dokumentumfilmet bámult valami zongorista életéről, és ha jól vettem ki az arcából, akkor őszinte csodálattal figyelte őt. Nekem arra pont jó volt, hogy álomba szenderüljek tőle.

2 megjegyzés:

  1. Komolyan mondom egyszerűen lenyűgöz az ahogy írsz..... eszméletlen!!! :))
    Annyira beleéltem magam Amy és Tay helyzetébe hogy fel se tűnt hogy már vége van :DD
    Imádom a sztorit remélem minél hamarabb felkerül a következő rész!! :33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága vagy, nagyon köszönöm a kedves szavakat! Az, hogy mindig kommentelsz elképesztően boldoggá tesz. Köszönöm! :)
      Hamarosan hozom a következőt.

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés