2014. március 29.

Tizenhatodik fejezet: A hangüzenet

Jó napokat kívánok! Sajnálom, hogy csak most hozom a részt, de állatklinikán voltunk, szegény kutyusunk betegeskedik. Minden esetre most itt van, jó olvasást kívánok hozzá!
Cuppanós puszi,
Bia

Másnap reggel kipihenten ébredtem. Tayt előző nap alva találtam délután, így kapva kaptam az alkalmon és lementem a tükrös próbatermünkbe. Nem tudom pontosan, hogy hány óráig lebzseltem ott, de annyi bizonyos, hogy teljesen átadtam magam a zenének és a táncnak, talán úgy, mint előtte soha. A muzsika és a sziporkázó tükör együttes ereje olyan hatással volt rám, hogy nem bírtam levenni a szemem önmagamról. Többet nem akartam kitenni onnan a lábam, semmilyen körülmények között. A zűrzavar kellős közepén megfeledkeztem róla, hogy mennyire imádom a tánc puszta érzését, és azt, ahogyan a ritmus átjárja a testem.
Ed már várt minket, mikor Tayjel leértünk a próbára, vasárnap. Teljesen be volt zsongva, alig bírt magával, hiszen mindenképp tudni akarta, hogy mi a feladatunk. A boríték ott hevert a padlón, és szinte éreztem a kamerák figyelmét a hátam mögül, mialatt letelepedtem a fehér papírburokba rejtett táncműfaj mellé.
- Mit gondoltok, mi áll benne? - dörzsölte a tenyereit a koreográfus, de ez egyértelműen a műsorhoz tartozott, a valóságban ő nem kérdezett volna ilyet.
- Remélem marad a pörgős vonal - ábrándozott Tay, én viszont éppen az ellenkezőjében voltam biztos. Elég gonoszak ahhoz, hogy hozzánk vágjanak egy keringőt.
- Nyissátok már ki! - könyörgött Ed, mire magamhoz vettem a borítékot és feltéptem.
Romantikus
- Ez nem egy műfaj! - csattant fel azonnal Tay, és furcsamód egyetértettem vele. Ez szimplán szívatás.
Nem értettem miért kell minden versenyzőt kikészíteni azzal, hogy a szöges ellentétüket, egy számukra elviselhetetlen embert osztanak be melléjük. És ha ez még nem lenne elég, a feladatokat is úgy szabják, hogy mindenképp beletörjön az ember bicskája.
- Gyerekek, ne aggódjatok! Megoldjuk! - nyugtatott minket Ed.
Normál esetben el is hittem volna neki, ha ő mondja, de az esélye annak, hogy bármennyi elhihető szenvedélyt produkáljunk a színpadon, meglehetősen kicsi volt.
Tay láthatóan fel volt dúlva, se kedve se energiája nem volt most ehhez, és csak remélni tudtuk, hogy egy nagy adag púderrel el lehet tüntetni péntekre az "aszfalt által" szerzett sebeit, ha addig nem gyógyulnak be.
Fél gyötrelmes óra elteltével még mindig tanácstalanul terpeszkedtünk a padlón. Ed fejéből megállás nélkül pattantak ki az ötletek, a reakciók viszont általában lesajnáló tekintetek voltak. Ki a fene akar habcsók stílusú ruhában, egy elcsépelt szerelmi dalra hajlongani? Ugyanilyen elképzelhetetlen felvetés volt tőle az is, hogy balettozzunk. Tay és a balett? Én meg a balett? Ha-ha.
- Ne legyetek már ilyen nyomottak! Gyerünk, találjatok ki valamit! - unszolt minket.
- Mit szólsz ehhez: táncolj vele te! - közölte Eddel felém bökve Tay.
- Komolyan nem értem mi bajotok van egymással - dünnyögte a tanár, inkább csak magának, mintsem nekünk. - Milyen műfajt kedveltek? Milyen filmeket szerettek? Kedvenc dal? Valami szálon induljunk már el, könyörgöm! Valami hangszer, amin játszotok?
Megráztam a fejem az utolsó kérdésre válaszolván, a párom viszont csak hallgatott.
- Tay? - fordult felé Ed kíváncsian és reményteljesen. - Játszol valamilyen hangszeren?
A fiú megrázta a fejét, viszont nem pillantott egyikünkre se. Azonban ő is tudta, hogy már nem menekülhet. Tudtuk, hogy játszik valamilyen hangszeren.
- Mondd, hogy a gitár az! Eszméletlen ötletem van! Vagy egy trombita? Bökd már ki! - visította Ed, akár egy izgatott kisgyerek, a karácsonyi ajándékok feltépése előtt.
- Tudom, hogy úgyis meg fogom bánni... - túrt bele a hajába kissé feszülten. - Zongora.
- Tessék? - csak úgy kibukott belőlem ez a szó, nem tudtam megállítani. Szégyelltem is magam rendesen, de akkor már be kellett fejeznem. - Mármint... hogyan?
- Montevideóban a csórók vagy kiálltak az utcasarokra, vagy találtak maguknak valami elfoglaltságot a zenében. Összespóroltam egy kis pénzt és a közeli bolhapiacon vettem egy ütött-kopott, használt, elemes gyerekjátékot, egy zongorát. Ennyi - vont vállat unottan és közönyösen, mintha nem az élete egy darabkáját, hanem a leckét mondaná fel.
Így pattant ki a koreográfusunk fejéből az a gondolat, hogy mivel úgysem repesünk a kialakult helyzetért, kicsit becsapjuk a műsort. Tay zongorázni fog a színpadon, majdnem egész idő alatt, én pedig közben szólózom, szenvedélyesen, egyedül. Utána pedig feláll a hangszerétől, és mindenféle háttérzene hiányában zajtalanul fogunk lejteni pár lépést, hogy csak a saját lélegzetvételünket halljuk, és jobban be tudjuk etetni a közönséget.
- Fiatalok, a dalválasztást rátok bízom, viszont a szomszéd teremben segítenem kell Shannonnak és Kerrynek, mert szenvednek a ti múltheti műfajotokkal. Sok sikert! - azzal ott is hagyott minket pár CD-vel, meg a beálló kínos csenddel.
- Miket tudsz eljátszani? - érdeklődtem a tudása felől, hiszen a számunk is ettől függött.
Megvonta a vállát, egyáltalán nem érdekelte semmi, ami a versennyel vagy velem kapcsolatos. Dühös voltam rá ezért, és legszívesebben a fejéhez vágtam volna a péntek esti baklövéseit. Szerettem volna, ha egyszer én érezhetem felsőbbrendűnek magam, és ő lesz a porig alázott.
- Mi a bajod? Kimerült vagy? Idegesít a pofám? Eddel van bajod? Csak mondd meg! - támadtam neki valamivel hevesebben, mint terveztem. Láthatóan elértem a célomat, mivel ültő helyében felegyenesedett és kész volt választ adni. Azonban mielőtt kibökött volna bármit is, elővette a telefonját, pötyögött rajta párat, majd felém tartotta. Először nem értettem, majd néhány másodperccel később elindult egy hangüzenet. A nő szórakozott volt, elkényeztetett és idegesítő.
Szia Tay! Sajnálom, hogy nem tudtam elmenni, de úgy el voltam havazva! Képzeld, Carlos elvitt abba a gyönyörű olasz étterembe, ami ott van a templom mellett. Csak nehogy azt hidd, hogy rámtörtek az emlékek... te is tudod, hogy tovább kell lépnünk. Még akkor is, ha te ezt a szót nem ismered. Sokat tanulhatnál Carlostól. Ő nem próbálja meg elnyomni bennem a nőt, szívesen költ rám és nem faggat folyton arról, hogy merre járok. Ha a hülyeségeid mellett, mint például a tánc, mondjuk azzal is foglalkoztál volna, hogy én mit akarok, nem jutottunk volna el idáig. Ezt már elmondtam neked egy párszor, de úgy tűnik nem vagy képes felfogni! Nem megyek el csak azért a béna fellépéseidre, hogy a nyakamba borulva elmondhasd, mennyire hiányzom neked. Ismerlek Tay, jobban, mint te önmagadat. Nem lennél képes türtőztetni a benned lakozó, faképnél hagyott fiúcskát, nekem pedig semmi kedvem nincsen most ahhoz, hogy megvigasztaljalak. Vigasztald meg magad, vagy fektesd le az egyik libát a versenytársaid közül, ha az segít. De ne hívogass és ne küldj üzeneteket, mert nem vagyok kíváncsi rád! Már nem tudod visszasírni magad hozzám, és ez már fél évvel ezelőtt le kellett volna, hogy essen! Fordulj fel!
- Mint látod, a dolgok enyhén bonyolultak - reagálta le a hallottakat a fiú, mielőtt feleszmélhettem volna.
Letaglóztak Cassidy gonosz szavai. Alig bírtam levegőt venni, a beszéd meg aztán végképp nem ment volna. Azt sem értettem, hogy Tay miért mutatta ezt meg nekem, hiszen borzasztó személyes üzenetnek számított, és a róla kialakult kép nem egyezett a hallottakkal. Biztos lehettem benne, hogy Tay nem az, akinek mutatja magát, legalábbis velem, de nem vettem volna mérget arra, hogy ez csakis Cassidy miatt volt. Viszont, hogy őszinte legyek, cseppet sem érdekelt, hogy ki ő valójában, vagy, hogy miért viselkedik így, csak szerettem volna lezárni végre ezt az egészet. Ki akartam őt zárni az életemből, mivel energiavámpírként viselkedett, kiszívott belőlem minden létező dolgot.
- Sorry seems to be the hardest word? - vetettem fel az ötletet, magam sem értettem miért, és azt sem tudtam honnan szedtem ezt a dalt. Talán az agyam egyik eldugott sarkából, amiről nem tudtam. - Elton John.
- Az egyik legnagyobb művész - mosolyodott el őszintén, látszott rajta, hogy isteníti a híres zongoristákat. - Tökéletes választás.
Fantasztikus érzés volt elismerést hallani tőle...
- Akkor csak a hangszer? Semmi háttérzene, vagy énekhang? - vonta fel a szemöldökét ijedten. - Az nehéz feladat lesz - vakarta a tarkóját bizonytalanul.
Nem tudtam reagálni, ugyanis kicsapódott az ajtó és legnagyobb meglepetésemre nem Ed viharzott be hozzánk. Hanem Pink.
- Csajszi! - támadott le. - Hogy képzeled, hogy egy létfontosságú randi után nem veszed fel a telefont? Egész nap hívogattalak, de már nem bírtam magammal, ide kellett jönnöm! Még szerencse, hogy az út csak három óra Georgiából kocsival, és amúgy is ide kellett jönnöm, hogy átadjak anyu ügyvédjének valami papírt - magyarázott hevesen. Az persze fel se tűnt neki, hogy én előző nap hívtam, hogy kikérjem a véleményét a szerelésemről egy fotó által, de nem vette fel. Az viszont világtragédia, ha engem nem ér el néhány óráig. Vicces, mivel ez általában fordítva szokott lenni, ideges leszek, ha egy órán belül nem hívnak vissza, mert elkezdek aggódni. - Mesélj! - parancsolt rám, majd szemet szúrt neki Tay. - Á, szia! - vetette oda unottan.
- Ezt inkább fönt... - ellenkeztem, hiszen semmi kedvem nem volt kivesézni az előző napi ebédemet Tay előtt.
- Ne zavartasd magad, tudod, mennyire hidegen hagy a pitiáner életed - legyintett, majd nekidőlve a falnak leült és relaxált.
Ez még így is meglehetősen kínos volt, de gondoltam úgysem figyel, így belekezdtem a történetbe.
- Nem is tudom miért gondoltam, hogy képes vagyok becsapni. Hiszen látja rajtam, ha valami nem stimmel, és általában azt is tudja, hogy ennek mi az oka, szóval rögtön sejtette, már pénteken is, hogy mi a bajom. Megértette velem, hogy azért mert nem mondja, és nem keres folyton, attól még hiányzom neki. Sőt, felvetette az eljegyzés gondolatát is, szóval gondolhatod, hogy mennyire ledöbbentem! Utána meg felidéztünk pár régi emléket, és legalább másfél óráig sétáltunk.
- Tudod, hogy én bármiben szívesen segítek neked - felelte Pink néhány pillanattal később. - De egy undorító, fehér ruhákkal teli, csili-vili üzletbe nem vagyok hajlandó bemenni veled! - figyelmeztetett előre is.
- Ne akarj férjhez menni - érkezett meg Tay válasza. Még hogy nem figyel... - Hidd el nekem, nem éri meg.
- Látom szakértő vagy a témában. Egy pasi, aki nem hisz a házasságban. Milyen különös! - csaptam össze a tenyereimet, cinizmustól csöpögő szavaim után.
- Te szoktál azzal letámadni, hogy nem tudok rólad semmit, és mégis nagy a szám. Most te is éppen így viselkedsz - vágott vissza epésen, és sajnos igazat kellett adnom neki.
Még mindig állt az álláspontom, miszerint idegen voltunk egymásnak. Igaz, azzal tisztában voltam, hogy miként alakultak a dolgai kiskorában, de ettől még őt magát nem ismertem. Nem tudtam melyik a kedvenc fagyija, hogy szereti-e a rágót, hogy édesszájú, vagy inkább a sós sütiket szereti, hogy volt-e fogszabályzója. Viszont azt tudtam, hogy miként viselkedik stresszhelyzetben, vagy milyen, mikor igazán boldog. Akkor most ismertem vagy nem?
- Ha minden beszélgetésetek ilyen, akkor király lehet a közös munka - kuncogott gonoszan Pink, mintha nem tudta volna az általam mesélt történetekből, hogy mennyire borzalmas kolléga Tay. - Muszáj mennem, még van pár dolgom. Puszillak! - azzal nyomott egy csókot a verejtékező homlokomra, és már el is tűnt. Jött, meghallgatott, elment. Ő már csak ilyen.
- Ott tartottunk, hogy... - tértem volna vissza az eredeti témára, azaz a zenére, csakhogy ekkor a folyosóról beszűrődő hangok zavartak meg.
Felvont szemöldökkel, és kissé félve nyitottuk ki az ajtót, amire megvolt az okunk, ugyanis az épület zengett az üvöltözéstől. Shannon kapott össze Roberttel, a kezdeti szikra témáját talán ők maguk sem tudták, viszont az összes versenyző, és az éppen a házban tevékenykedő belsős körülöttük ácsorgott kíváncsian. Repültek a szitkok, mint máshol a verebek, úgy őrjöngtek, mint egy válófélben lévő pár. Robert levetkőzte a nagy nehezen megtartott jámbor énjét, és olyanokat káromkodott, hogy bárki megirigyelhette volna. Ez Shannonból is kiváltotta az állatot, furcsa volt egy ilyen nádszál lánykától fröcsögő anyázást hallani. Penny, a rocker párja keresztet vetett és valószínűleg azért fohászkodott, hogy maradjon valami Shannonból, ha ölre mennek. Ezzel szemben Kerry élvezte a helyzetet, akkor is ha ezt megpróbálta leplezni. Teljes elnyomásban élt a lány mellett, így érthető, hogy örült volna ha Robbie jól helyben hagyja. Kim Charlie oldalán találgatta az esélyeket, az indiai fiúcska meg halálsápadtan figyelte a történéseket. Leroy Mercyvel várta a végkifejletet, izgalmukban alig bírták abbahagyni egymás tapizását. Clair fejcsóválva készült, hogy mikor kell felelősségteljes felnőttként kettőjük közé vetnie magát, akár egy anyaoroszlán. Tim mellette állva igyekezett példát venni a hölgyről, így biztos voltam benne, hogy ha szükség lesz rá, ketten fogják megakadályozni a verekedést. Vendy körbe-körbe járkált, a stábosokat kérdezgette jelentéktelen dolgokról, meglehetősen feldúltnak tűnt.
- A sitten lenne a helyed, te... - támadta a srácot Shannon, a mondatot pedig cifra szavakkal fejezte be.
- Téged meg vár az elmegyógyintézet! Pszichopata! - vágott vissza Robert kapásból, még gondolkodnia se kellett.
- Gyerekek, hagyjátok abba! Nem vagytok viccesek! Fejezzétek be! - próbálkozott Clair, természetesen sikertelenül. A két fiatal meg se hallotta.
A koreográfusok is megérkeztek, ők őszintén nyitottak voltak egy jó kis bunyóra, akár be is szálltak volna páran, ahogy elnéztem az arckifejezésüket.
Az a bizonyos egy mozdulat hiányzott ahhoz, hogy brutális tömegverekedés alakuljon ki a Just Dance! ház előterében. Szinte láttam magam előtt az újságok szalagcímet, frappáns szövegekkel és tökéletes pillanatokban elkapott képekkel. Ha például bűnöző barátunk kezet emelt volna, vagy Shannon adrenalintól túlfűtött agya úgy mérte volna fel a helyzetet, hogy valamilyen véletlen folytán jól jöhet ki az ütközetből, és ezért nekifutásból ráugrott volna ellenfelére, a fél terem ugrott volna vele. A feszültség ott keringőzött a levegőben, csak mintha nem lett volna zenei aláfestés.
- Na jó, azt hiszem ideje lesz közbelépnem... - sóhajtott fel Tay, megemelve a hangját, hogy mindenki érthesse a zúgolódás ellenére is, ami kezdett alábbhagyni a mondatára. Utat tört magának pár mikrofont és fejhallgatót szorongató, alacsony fiú között, és megállapodott a körként összezáruló terem közepén, a civakodók között. - Mi a franc bajotok van? - fordult hozzájuk. - Az életetek nagy tragédiája, hogy egy levegőt kell szívnotok? Ráadásul nem is vagytok egy pár, nem értem mi a gond... De még ha a társatokról is lenne szó, ennek akkor sincs értelme, előrébb nem juttok tőle. Én sem jövök ki jól Amyvel, de dolgozunk rajta, higgyétek el, viszont semmilyen körülmények között nem állnék le vele trágárkodni a folyosó közepén, szégyen szemre, az egész táncos gárda előtt. Minek? Most őszintén, ti jobbak vagytok a partnereteknél? Csak tegyétek fel magatokban a kérdést, és adjátok meg rá a helyes választ, vagy ha nem megy, akkor egyszerűen csak fogjátok be! Borzasztó, hogy milyen jelentéktelen dolgokra pazaroljátok az életeteket, miközben az idő egyre csak telik és ti mind szépen lassan megöregedtek. Szeretnétek hagyni valamit az utókorra? Szeretnétek nyomot hagyni a világban? Akkor húzzatok vissza a próbatermekbe, és vigyorral a képeteken fogadjátok el, hogy ez van! Világos?
Szinte mindenki szó nélkül engedelmeskedett neki, a versenyzők visszatértek a helyükre és folytatták a pénteki fellépés tervezgetését meg a gyakorlást a koreográfusukkal, a stábosok újfent munkába álltak, némelyikük távozott is, vasárnap nem volt sok dolguk körülöttünk.
Tay megragadta a karomat és intve Ednek behúzott a tükrös terembe. Én azonban nem bírtam ezt szó nélkül hagyni.
- Komolyan is gondolod? - utaltam a szónoklata bizonyos pontjaira, ugyanis amiket elmondott nem igazán tükrözték azt, ahogyan velem viselkedett.
- Ne légy nevetséges! Csupán idegesített a vinnyogásuk, és nem hagyhattam, hogy az ő lelkükön száradjon Penny és Kerry kizárása a versenyből - vonta meg a vállát laza stílusban, ami nem igazán állt jól neki.
- Választottatok valamit? - tudakolta Ed kíváncsian, és láttam az arcán, hogy már egy teljes produkciót összerakott a fejében. Ő ebben volt jó. Egy téma alapján alig egy óra alatt, lejegyzetelés nélkül egy teljes koreográfiát varázsolt nekünk, és készen állt arra, hogy ezt be is tanítsa nekünk. Pontosabban inkább nekem, Taynek csak pár közös lépés jutott, az ő feladata a zongora volt, amihez Ed nem értett, így sec-perc alatt szerzett neki egy zenetanárt. Úgy tűnt a Just Dance! mindenre felkészült.
Ed beavatott az ötleteibe, és furcsamód megtaláltam magam a lágy mozdulatokban, pedig elsőre ellenszenvesnek tűntek. Tay elvonult a harmincas, fekete hajú nővel, így a koreográfus játszotta a szerepét, mikor szükség volt rá.
- Megkérdezhetem, hogy miért utálod? - kérdezte mikor megemlítettem, hogy vele mennyivel élvezetesebb és könnyebb táncolni, mint a párommal.
- Arrogáns tetű - feleltem a tőlem elvárható legkulturáltabb módon.
- És mit gondolsz, mitől ilyen? Valami ok kell... - morfondírozott elterpeszkedve a földön, én meg követtem a példát, hiszen mindketten kimerültünk.
- Ezt tőle kell megtudnod, fogalmam sincs. Kérdeztem már, de nem hajlandó válaszolni, talán majd neked megmondja. Mint férfi a férfinak.
Ezzel le is zártuk a témát, és folytattuk a kemény munkát. Ed tippeket adott arra, hogy hogyan győzzem le a félelmeimet a színpadon, ugyanis ezúttal teljesen egyedül leszek, ami okozhat némi gyomorgörcsöt.
- Mi van, ha kölyök szindrómában szenved? - vetette fel Ed, bár elsőre nem értettem, hogy mire vagy kire érti. - Tay - tette hozzá magyarázatképp. Még mindig ráncoltam a homlokom, így felvilágosított. - A kisfiúk, ha tetszik nekik egy lány meghúzzák a copfját és elgáncsolják. Az egyik barátom a kölyök szindróma nevet adta a jelenségnek. Talán Taynek is ez a gondja.
Megütötte a fülemet egy szókapcsolat.
- Az egyik barátot úgy érted? - kérdeztem izgatottan, mivel a megismerkedésünktől kezdve érdekelt, hogy kivel hozhatnám össze. Pinkkel vagy Davisszel.
- Most nem ez a lényeg, de ha annyira tudni akarod, akkor elárulom, hogy heteró vagyok és szingli, nyitott egy kapcsolatra valamelyik dilis barátnőddel. Látom rajtad, hogy ez a célod - mosolyodott el aranyosan.
- Akkor pénteken bemutatlak Pinknek - dörzsöltem össze a tenyereimet ördögien, mivel úgy terveztem, hogy Pinknek nem szólok előre, hogy jól meglepődjön és a spontán énjét tudja mutatni. - Visszatérve az eredeti kérdésre, Tay halálosan szerelmes a volt barátnőjébe, és azok után, amiket a lánytól megtudtam egy hangüzenetből, Tay nem az a fajta, aki játékokhoz folyamodna.
- Tehát az a lehetőség kilőve. Akkor valószínűleg tettél vagy mondtál valamit, amivel kivívtad a gyűlöletét, és mint egy láncreakcióban, ezáltal te sem szívleled. Valami ötlet? - faggatott, mintha nem lett volna jobb dolga annál, hogy összerakja a történetünk puzzle darabkáit. Láthatta rajtam, hogy nem értem miért ilyen fontos ez neki, ezért folytatta. - Esténként a koreográfusokkal le szoktunk menni a közeli bárba, ahol kitárgyalunk titeket, megosztjuk egymással a napi pletykákat és találgatjuk, hogy ki fog összejönni kivel, mikor, és mennyi időre. Én például egyikük kiesését jósolom válóoknak Kimék kapcsolatánál.
- Ez gonoszság - állapítottam meg elhúzva a számat.
- Nekünk is kell valami szórakozás, mi nem kerülünk színpadra, rivaldafénybe, a mi nevünket nem jegyzi meg senki, csak lefuttatják őket a műsor végén.
Igaza volt, és kicsit meg is sajnáltam. Ugyanakkor nem tűnt szomorúnak vagy letörtnek emiatt, ugyanúgy vigyorgott tovább, és ahogy elnéztem a kusza frizuráját, talán jobban jártam, hogy nem Davisszel terveztem összehozni, főleg mivel amúgy is volt barátja.
Este kimerülten dőltem be az ágyba, Tay szokásához híven elmélyülten bámulta a tévét, én pedig energiahiányom lévén elszopogattam egy egész zacskó karamellás kemény cukorkát. Ennek azonban az lett a következménye, hogy éjszakára cukortúltengésben szenvedtem, és alig bírtam elaludni egészen hajnali négyig. A leveleimet böngésztem az interneten, sok kedves, támogató üzenet érkezett, aminek nagyon örültem. Viszont előre féltem, hogy másnap hogyan fogok festeni. Mondjuk mint akit egy kutya szájából húztak ki. Imádtam aludni, és ha nem pihentem legalább nyolc órát, nem a legszerencsésebb külsőmet tártam a világ elé.

5 megjegyzés:

  1. Szia Bia! :D
    Hihetetlen ahogy írsz, egyszerűen imádom! Annyira szeretem olvasni ezt a történetet!!:DD
    Meg kell hogy mondjam szerintem haláli ötlet volt ez a zongora dolog...már nagyon kíváncsi vagyok hogy hogyan fog elsülni ez az egész!!!
    Cassidy üzenete pedig szó szerint sokkolt!!! Hogy járhatott ilyen csajjal Tay?? Jézusom.. -.-"
    De mindegy is. A lényeg hogy nem győzöm hangsúlyozni hogy menyire szeretem olvasni Tay és Amy civakodásait és alapjáraton az egész storit!
    Igazából én is nagyon kíváncsi lennék hogy Tay miért viselkedik Amyvel úgy, ahogy.... Gondolom hogy hamarosan ez is kifog derülni :33
    Ha kérhetem lécci minél hamarabb hozd a kövi részt mert mér nagyon izgatott vagyok!!!!! :3333

    U.I.: Még egyszer imádom a blogodat!! :DDDD

    VálaszTörlés
  2. Drága Eliza,

    Ha mindenkinek ilyen olvasói lennének, szerintem a bloggervilág egy sokkal szebb hely lenne. Köszönöm szépen a kedves szavaidat, ismét szebbé tetted a napomat és értelmet adtál a történet írásának! :)
    Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a zongora, csak annyit fűznék hozzá, hogy várd ki a végét... :D
    Idővel elég sok minden ki fog derülni Cassidyről, és utálom, hogy nem bírom magamban tartani, de egyszer talán majd találkozhatunk is vele...
    Tay viselkedésének oka. Hm. :)
    Várhatóan a megszokott időben tudom hozni, ami kis fejmatek után egyet jelent a keddi nappal.

    Sok puszi,
    Bia

    Ui.: Még egyszer nagyon köszönöm, én meg téged imádlak! <3

    VálaszTörlés
  3. Kedves Bia!
    Huh, rég beszéltünk, mostanában nem is írtam neked, amit nagyon sajnálok, de a blogod olvasása nem maradt el :D Nagyon, de nagyon tetszik, egyszerűen nem is tudok mást mondani!
    Sok sikert továbbra is, várom a következő részt,
    Bogi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, és remélem azért a kutyusotok jól van :)

      Törlés
    2. Drága Bogi,

      De örülök neked! Valóban, régóta nem beszéltünk, viszont remélem, hogy ez meg fog változni. Köszönöm a kedves szavaidat, sokat jelent!

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés