2014. március 23.

Tizennegyedik fejezet: Az alkohol hatása

Kellemes délutánt (estét?) mindenkinek! Sajnálom, hogy még nem tudtam válaszolni az előző részhez érkezett komikra - ma mindenképp sort kerítek rá -, nem célom a panaszkodás, de annyit tudnotok kell, hogy el vagyok havazva. Persze nem engedem, hogy ez a fejezetekre kihatással legyen, szóval itt is van a tizennegyedik, eredményhirdetéssel, bulival, alkohollal... Amint ti is észrevehettétek, a google kicsit megőrült és nem lehet feliratkozni, de ajánlom mindenki figyelmébe az irányítópultnál, bal oldalon az összes blog szöveg feletti hozzáadás gombot, én így élem túl az apokalipszist!
Sok puszi,
Bia

- Hölgyeim és uraim, a színpadon, a tizenhat legjobb! - konferált fel minket Cameron, majd sorolni kezdte a neveket, mire mi a LED fal mögül a kijelölt helyünkre ballagtunk.
Késsel lehetett volna vágni a feszültséget, a szünetben nem is szóltunk egymáshoz, miután a sztárvendég, Jenna fellépett. A stábosok értetlenül méregettek minket, tizenhat kukát, akik nem voltak képesek fél mondatot kinyögni, mikor tudatosult bennük, hogy hét perc múlva valamelyiküknek távoznia kell. Azon gondolkodtam, hogy én melyik csapatot szavaznám meg kiesőnek, de nem igazán tudtam dönteni, hisz általában a párok egyik fele normális volt, a másik már kevésbé. Ekkor azon kezdtem tűnődni, hogy vajon ha Tayt meg engem nézünk, melyikünk a dilis, de nem jutottam dűlőre. Viszont legalább elfoglaltam magam, mialatt ott álltam mellette a fekete emelvényen, és számoltam a szívem szapora dobbanásait.
Tay rákulcsolta az ujjait az enyémre, úgy szorongatta a kezem. Soha életemben nem láttam még ennyire idegesnek, biztos voltam benne, hogy pillanatokon belül felrobban a feje, és mindent beterít a vér. Sajnos ha stresszelek az agyamon egészen különös gondolatok futnak át, így meg kellett birkóznom mindenféle rémképpel Tay szétfröccsenő véréről.
- A szünet alatt a szavazatokat összesítették... - kezdte Kelly, ahogy a műsorvezetőtársával ott álltak a zsűritagok mellett, akik szintén nyugtalannak tűntek, hiszen várt még rájuk egy döntés. A szünet előtt le lett zárva a szavazás, így azalatt sikerült végrehajtaniuk (talán számítógépek segítségével) a számlálást.
- Figyelj - fordultam a páromhoz, mivel biztos voltam benne, hogy az eredményeket elhúzzák még egy ideig. - Honey itt van. Kit érdekel Cassidy?
Egész idő alatt emiatt volt zaklatott, láttam rajta, és bármennyire is megértettem a lányt, amiért nem bírta elviselni Tayt, kicsit azért megsajnáltam a fiút.
- Nincs rá szükséged, ezt te is tudod. Most itt van neked a verseny, itt vagyok én, engedd el a múltadat, mert fel fog emészteni - bölcselkedtem, hiszen ő is folyton ezt tette. Gondoltam én is megoldom az ő problémáit. - Koncentrálj ide, és készülj fel a legrosszabbra is, de reménykedj a győzelemben!
Nem válaszolt, sőt még csak felém se pillantott. Azonban ahogy a profilját kémleltem, várva valami reakciót, kiszúrtam, ahogy egy félmosoly kíséretében rám sandít. Nem tartott tovább egy röpke másodpercnél, de teljesen felvillanyozott. Mintha tetszett volna neki a beszédem, ettől pedig elégedettség járta át a testem. Hiszen akaratomon kívül az ő elismeréséért küzdöttem, még ha akkor ezzel nem is lehettem tisztában.
- Tehát az első páros - vette át a szót Cameron -, aki bizonyíthat jövőhéten is... - hosszú hatásszünetet tartott, mintha csak arra várna, hogy valaki vele is közölje a neveket. - Clair és Charlie!
A fiatal fiú örömében azt sem tudta hova legyen, lerogyott a földre és hálát adott az égnek, így a folyamatosan vigyorgó Clair vonszolta le a színpadról. Őszintén örültem a boldogságuknak, de így már csak öt biztos továbbjutói hely maradt.
Néhányan a kezüket tördelték, a lányok nagy része a körmét rágta, így téve tönkre a szettjükhöz színben passzoló lakkot, amit a sminkesek kentek föl. Az egész teremre fülsiketítő csend telepedett, senki sem mert megszólalni. Nyilvánvalóan nagy volt a tét. Sokunknak ez volt az esély, hiszen Robert például legalább negyven volt, így már nem maradt más lehetősége, hogy azt csinálhassa, amit szeretne. A nyertes pénzt, szerződést, utazást, autót meg lakást kap, így természetes volt az idegesség. Ez már egy kicsit többről szólt, mint a táncról.
- Ha ma kiesnénk, te mihez kezdenél? - tettem fel a kérdést Taynek, és még magamat is megleptem ezzel a megnyilvánulással. Nem mozdult, csak felszegett állal azt felelte:
- Végleg búcsút intenék neked - dünnyögte, talán inkább csak magának szánta ezt a választ, én mégis tökéletesen értettem. Miért nem lepődtem meg?
- Örülnél neki, mi? - vontam fel a szemöldököm kíváncsian. Annak ellenére, hogy szerettem volna ott állni a döntősök között a következő héten is, nem sajnáltam volna (ahogy ő se), ha többé nem kell hallgatnom őt.
- Elöntene a boldogság - bólogatott elvigyorodva.
- Egyet kell értenem - ismertem be.
Egymásra pillantottuk és kis híján kibuggyant belőlünk a nevetés. Hogy lehetünk ennyire szerencsétlenek? Mindkettőnk kapott rendesen az élettől, erre mikor végre kezdenénk helyre tenni a sorsunkat, kezünkbe venni az irányítást, mellénk sodornak egy olyan embert, akivel egy liftbe se szívesen szállnánk be, nemhogy közös munkába... Bár bennem még mindig ott volt a kérdőjel, hogy mivel vívtam ki a társam szeretetét. Valószínűleg erre sosem kapom meg a választ.
- Kivívták a nézők elismerését... így jövő héten is itt lesznek közöttünk... újra megmutathatják tudásukat... Shannon és Kerry! - zengte Kelly, mire mindketten döbbenten néztek a másikra. Ahogy a színfalak mögött hallottam, nem teljesítettek valami jó, a közönség mégis szerette volna látni még őket, talán tetszett nekik ez az ellentét.
Találkozott a tekintetem Kimével, aki bátorítóan elmosolyodott, jelezvén, hogy nincsen semmi gond. Nem tudtam egyetérteni vele, a szememmel folyamatosan Mattet kerestem, hiszen abban a percben csak ő tudott volna nyugalmat költöztetni a szívembe.
- Már csak négy páros jut tovább a zsűritől függetlenül... - folytatta az idegeink felborzolását Cameron, ehhez nagyon értett, bizonyára ezért választotta a szakmáját. - A következő csapat, aki elegendő szavazatot kapott... legközelebb új műfajban bizonygathatják tehetségüket... - hosszú szüneteket tartott a mondatai között. Tay keze egyre jobban izzadt, a zaklatottság így öltött testet benne. Szaporán vettem a levegőt, amihez az is hozzájárult, hogy semmi oxigén nem volt a teremben, egy zárt térben ennyi emberrel pedig aligha lehetett volna normálisan lélegezni. - Vendy és Tim!
A fiú a magasba emelte a testvérét, önfeledten kiáltoztak örömükben, a hangjukat viszont elnyomta a taps és a füttyáradat. Annyira szerettem volna ugyanúgy érezni, mint ők.
Kim a kis indiait a nyakánál fogva szorongatta, hiszen így magassarkúban alig ért a mellkasáig. Penny imádkozott, a rocker mellette pedig teljesen higgadtnak tűnt, talán volt már gyakorlata e téren, hiszen állítólag volt zenekara is, csak aztán a sittre került. A pletykák úgy terjengtek mindenkiről, mintha egy gimiben lettünk volna. Josh folytonos, kedves mosolya most átváltott görcsös vicsorba, így kezdett egyre jobban hasonlítani partnerére, a sápadt és kedvtelen - valamint ijesztő - Carlara. Leroy a barátnője, Mercy seggének fogdosásával igyekezett úrrá lenni a félelmein, a lány pedig látszólag nem bánta ezt. Tízen álltunk a színpadon, és a rohamosan csökkenő számtól majd' elájultam.
- Megy a háttérben ez az idegesítő zene, itt mellettünk Penny egyfolytában motyog, Kelly hangja üvölt ránk minden hangszóróból, a közönség kezd feloldódni, sugdolóznak, de én még így is hallom a szíved dobogását - jegyezte meg Tay, mire sértetten pillantottam felé.
- Te is idegeskedsz - védekeztem, bár ez így nem volt túl eredeti.
- De nem ennyire! Nyugi - halvány mosolyt lövellt felém, de én még mindig csak az arcáról sütő gúnyt láttam. Ennek ellenére igaza volt, le kellett nyugodnom. Végül is, mi a legrosszabb, ami történhet? Mehetek vissza Minnesotába, csakhogy se munkám, se normális lakásom... majd megélek munkanélküli segélyből az utcán.
- A negyedik páros, akit ma továbbjutónak szavaztak a nézők... akik egy lépéssel közelebb vannak a céljaik megvalósításához... - húzta tovább az időt Kelly, mivel Walter valószínűleg parancsba adta ezt. - A következő héten szintén itt fognak majd állni... Amy és Tay!
Kezeimet a magasba emeltem és térdre estem a döbbenettől. A hajamba túrva szerettem volna meggyőződni afelől, hogy nem álmodom. Egy lépéssel közelebb... Kellynek teljesen igaza volt. Kis célokat tűztem ki magam elé, az első az volt, hogy túléljem az első hetet, utána pedig, hogy továbbjussunk. És sikerült! Tay felkapott a földről, egyenesen a karjaiba vetettem magam, a lábaim nem is érték a földet. Kifelé kezdett vonszolni, le a színpad mellé, óriási, őszinte és örömteli mosoly virított az arcán, én pedig alig voltam hajlandó elhinni.
- Úgy fest, hogy még nem búcsúzunk - közölte, mikor egy röpke pillanatra megállt körülöttünk az idő.
Mivel erre felelni nem tudtam, inkább ezt kérdeztem:
- Belesikíthatok a füledbe?
Felnevetett és bólintott, majd a fejemet belefúrva a vállába elkiáltottam magam, amilyen hangosan csak tudtam, hiszen úgysem hallotta senki, csak mi ketten.
Mikor a szürke folyosón letett, és megálltunk a többi továbbjutó mellett, Charlie rám kacsintott, Kerry megölelt, Shannon viszont csak egy hűvös pillantással nyugtázta a helyzetet. Csakhogy a mosolyom levakarhatatlan volt, már semmi sem tudott rontani a helyzeten.
Azonban négy páros várakozott még a színpadon, és közülük egyiküket nagyon is féltettem. Kim és Rami megérdemelték volna, hogy a következő héten is itt lehessenek, viszont a döntés nem az én kezemben volt.
A következő két bejutó egy percekig tartó csókkal ünnepelt, Mercy és Leroy hangos nyelvcsatát folytattak még mellettünk is. Egyetlen egy olyan páros maradt már csak, akinek nem kellett a zsűrire bíznia magát.
Mi nem láthattuk, hogy mi történik odabenn, csupán a hangok beazonosításával tájékozódtunk. Cameron húzta, húzta az időt, igazi tehetség volt ebben, és hosszú perceken keresztül szajkózta, hogy márpedig ez az utolsó kiadó hely, és a többieknek a zsűrire kell bízniuk a sorsukat. Könyörögtem az égnek, hogy Kim nevét üvöltse, de sajnos - mint oly sokszor máskor - nem hatotta meg a kérelmem. Robbie egy cenzúráért kiáltó szóval díjazta, hogy ő meg a társa, Penny a jövő héten is bizonyíthattak.
- Megkérem a két párost, hogy fáradjon kicsivel előrébb!
Kelly hangja kissé szomorkásan hatott, és mindnyájunkra némaság telepedett. Tudtuk, legalábbis sejtettük, mennyire idegtépő lehet odakint állni. Carla, Josh, Kim és Rami összekapaszkodva várták, hogy mi lesz a döntés. Az ajkamba harapva pillantottam fel Tayre, hiszen a többiek mind a padlót kémlelve várakoztak, gondoltam talán ő mond majd valami okosat.
- Ne aggódj! A drága barátnőd biztosan továbbjut - ejtette ki a szavakat enyhe gúnnyal a hangjában, amitől nem éreztem jobban magam. Utálta Kimet, ez egyértelmű.
Kiborított a gondolat, hogy ez az egész egy nagy procedúra. Ahogy hallgattam a zsűri eszmefuttatását a párok hiányosságairól, szerettem volna inkább kiszállni, hogy soha ne kelljen ott lennem, velük szemben, tűrve a mardosó szavaikat. Szinte hallottam, ahogy a négyüknek a torkukban dobog a szívük, pedig ilyen távolságból ilyen hangzavarban ehhez külön tehetség kellett volna. Mély levegőket vettem, és egy üzemen kívüli hangfalnak támasztottam az izzadt hátam, miközben Kerry mellettem idegesen dobolt a combjain, törökülésben. Belegondoltam, hogy mi vár rám még. Mikor végignéztem Tayen, nem éreztem azt, hogy annyira izgatott lennék az elkövetkezendő hetek gondolatára. Azokban a percekben, mint amilyen a mai is volt, amikor kinn állhattam a színpadon és táncolhattam, csak akkor értettem egyet abban magammal, hogy megéri. Viszont ha a próbákra gondoltam meg a nehézségekre... Mattet például jó régen nem öleltem meg rendesen. Rachel és Davis is szerzett magának barátot, pusztán az alatt az idő alatt, amíg az én fejmázamat vakolták. Ösztönösen a szempillámhoz kaptam, ellenőriztem, hogy nem esett-e még le a helyéről a mérhetetlen festéktől. Az ezüst szerelésemet vizslattam, nem láttam önmagamat benne, bár nem is ezt a célt szolgálta, így inkább hagytam az egészet. Hiszen ott voltam, a világ egyik legújabb és legnagyobb tehetségkutatójában, kiválasztva a legjobb tizennégy közé. Mi mást kívánhatna az ember?
Amíg így eltűnődtem, az ítélet is megszületett, viszont úgy el voltam kalandozva, hogy nem hallottam, ezért Charliera pillantottam.
- Tudtam! Tudtam, tudtam, tudtam! Éreztem, hogy sikerül neki! - ujjongott, azzal már el is tűnt, rohant fel a színpadra. Edgar Allan Poe fogadott lányától, és a pici Matt-től búcsúztunk.
Mindannyian a színpadra tántorogtunk, Kim ujjongva és a könnyeivel küszködve a nyakamba borult, miután Charlieval kiörömködte magát. Ramit sokkhatás érte, Carl kivételével a zsűritagok mind mellettük szavaztak, így mozdulni sem tudott a boldogságtól, csak jobbra-balra dőlt a lökdösődő versenyzőktől, a mosolya pedig úgy csillogott, akár Jennifer nyaklánca. Közben felcsendült a Mad World a háttérben, mint búcsúzene.
Lassan kezdett kiürülni a nézőtér, páran autogramokra vártak a színpad mellett, a hozzátartozók pedig szerettek volna váltani pár szót velünk. Carla és Josh jelképesen elbúcsúztak tőlünk az adásban, de miután a kamera leállt és a rengeteg vakító fény alábbhagyott, azért még maradhattak, hiszen ki is kell költözniük, és a legtöbb előadáson azért ott lesznek a színfalak mögött, ebben biztosak voltunk.
- Kicsim!
Megütötte a fülem ez az édes hang, azonban a mosolyom azonnal lehervadt, mikor eszembe jutott, hogy miről akarhat velem diskurálni Matt. Lebotorkáltam a csapatomhoz, Tay pedig követett, egyrészt mivel Honey is velük volt, másrészt pedig hallani akarta az igazát: a barátom tud féltékeny lenni.
Honey egyenesen a bátyjára vetette magát, mikor az óvatos léptekkel megpróbált nem legurulni a színpad melletti labilis lépcsőkön. Én Pink, Rachel és Davis gyűrűjébe kerültem, majd miután percekkel később levegőhöz jutottam, Matt megtorpant előttem. Tay oldalazva hagyta ott a húgát, és állapodott meg mellettem, figyelve az eseményeket.
- Nem meséltél a költözésről - csapott bele a közepébe, de furcsamód az arcából semmit sem tudtam kiolvasni. Olyan volt, mintha csak udvarias csevejt folytatna, nem pedig velem kommunikálna.
- Tudom - kezdtem lehajtott fejjel, már szégyelltem is magam. El kellett volna mondanom, ez így nem fair vele szemben. - Nem tudtam hogyan reagálnál, féltem, hogy kikelnél magadból, bár mi nem vagyunk az a fajta pár... - csak össze-vissza fecsegtem. - Kim ötlete volt az egész, ránk erőszakolta az akaratát, mert kicsit összekaptam vele a múltja és a videója miatt, meg persze az új kapcsolata is közrejátszott. Ne haragudj rám! - tört elő belőlem a sajnálkozó, mire Tay arcán halvány, de egészen gúnyos mosoly csusszant végig. - Ma el akartam mondani, hiszen az mégis személyesebb, de nem volt rá lehetőségem, megelőztek - biccentettem a színpad felé, miközben majd elsüllyedtem.
Felpillantottam, és egy vigyorral találtam szemben magam. Matt mosolygott.
- Ugyan, kicsim! - megrázta a fejét és elnevette magát. Az arca ezután sugárzott, így a lelkiismeretem kezdett megnyugodni. - Tudod, hogy megbízom benned. Ha nem így lenne, már nem lennénk együtt. Nem kell emiatt aggódnod, hallod! - kezei közé vette az arcom és megcsókolt. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, így mindenki előtt smárolva, de Matt tudta ezt és néhány pillanat múlva elhúzódott. Imádtam, hogy szinte belelátott a fejembe. - Amúgy pedig - a páromra sandított - ismerem az álláspontod Tayről... - itt talán hozzá akarta tenni, hogy pártolom is, de aztán inkább magában tartotta, nehogy lesüllyedjen az ő szintjére. - Szerintem az utolsó férfi lenne, akivel kavarnál, ráadásul ez kölcsönös, így nincs mitől tartanom.
Elnevette magát, és én is mosolyt erőltettem az arcomra, Tay azonban visszatért a húgához, innentől kezdve neki már nem volt érdekes a beszélgetés. Tény, hogy az álla leesett.
Nem tudom miért, de a megkönnyebbülést felváltotta a csalódottság. Nem szerettem volna, ha a barátom féltékenységi rohamban tör ki, de valami aggódást azért elvártam volna. Még akkor is, ha az ábra valóban azt mutatta, hogy a Tayjel való jó kapcsolatra az esély nulla, szerettem volna érezni azt, hogy egy kicsit bántja. Hogy egy kicsit birtokolni akar. Hogy egy kicsit szívesen beverne a társamnak. De nem, ő poénkodott és nyugtatgatott. Ennek fordítva kellett volna történnie.
Elköszöntem a barátaimtól, Honey is búcsút intett a testvérének, így már csak a tehetségkutató résztvevői és a stáb emberei maradtak a teremben.
- Figyelem, a bent maradt versenyzőkkel és a koreográfusokkal bulit csapunk a Just Dance! ház egyik próbatermében! Mindenkit várunk, aki ebbe a két kategóriába esik! - harsogta egy mikrofonba Jim.
Ösztönösen a színpad mögé vettem az irányt, hisz minden ellenfelem is oda igyekezett. Jennifer futtában még odavetette nekem, hogy tetszett neki a mai produkciónk, majd egy kéz megakadályozta, hogy kövessem a többieket.
- Mi máshova megyünk - közölte velem Tay, mintha ez magától értetődő lett volna. Erősen szorította a csuklómat, mire kirántottam magam a bilincséből.
- Hova? Miért? - emeltem meg az egyik szemöldököm, hogy éreztessem vele ennek abszurdságát. Én sehova nem megyek vele, ketten, távol a többiektől.
- Ne kérdezősködj, csak gyere!

Lepillantottam a szerelésemre. Tudtam, hogy le kellett volna cserélnem ezt az összeállítást, és ezt javasoltam Taynek is. Ő azonban hajthatatlan volt, állítása szerint nem bírta volna ki a következő hetet, ha nem bulizza ki magát a hétvégére. Viszont ez nem volt mentség a kinézetünkre, ha mindketten felszedtünk volna harminc-harminc kilót, az emberek könnyen összetévesztettek volna egy-egy diszkógömbbel.
Tay beültetett egy taxiba, és befészkelve magát mellém elmotyogott egy címet, úgy tűnt teljesen felkészült. Az arca furcsa érzelmeket sugárzott, egyszerre volt idegtől tajtékzó és teljesen nyugodt.
- Attól vagy kiakadva, hogy Cassidy nem jött el, attól, hogy Matt nem lett féltékeny, vagy attól, hogy továbbra is el kell viselned? - tudakoltam őszinte érdeklődéssel, hiszen ilyesmit még sosem véltem felfedezni rajta.
- Tudod, az ember huszonhárom év ismeretség után elvárná, hogy legalább küldjön egy üzenetet, vagy legalább írjon két sort egy e-mailbe. Csá Tay, sok sikert. Nekem ez is bőven elég lett volna - beletúrt a hajába és vett egy mély levegőt, miközben a jármű ismeretlen helyekre röpített minket, minden esetre úgy festett, hogy ő képben van. - A másik pedig, hogy ilyen nem létezik! Egy valamire való hím legalább gyanúsan végigmérné a barátnője lakótársát, de nem röhögne a dolgon! Most őszintén, mi ez? - tette fel a kérdést inkább csak magának.
- Nekem mondod? - sóhajtottam fel fájdalmasan. Előtte fel sem tűnt mennyire vágyom arra, hogy Matt mindenkit kiüssön a tízméteres körzetemből. Szerettem volna, ha egy kicsit úgy érezhetem, hogy féltett kincs vagyok neki.
- Látod, éppen az ilyen estékre kell a zene, a tánc meg a megfelelő mennyiségű alkohol - vigyorodott el, látszott rajta, hogy nem először űzi el ezzel a csalódottságát, bár tudtam, hogy nem egy nagy alkoholfogyasztó. Ez azonban jó ötletnek tűnt, én előtte mindig csak kedvtelésből szórakoztam, legtöbbször Pinkkel, akire vigyázni kell, ha iszik, így én nem mertem semmit legörgetni a torkomon, bár őszintén szólva aznap se terveztem kirúgni a ház oldalát.
Az autó begurult egy utcába, a vezető rátaposott a fékre és unottan hátranyújtotta a kezét, várva a fizetségére. Tay szemei már csillogtak a fények láttán, amik kiszűrődtek a néhány embernyi sor mögül, így kábultan nyújtott át pár ropogós papírpénzt a sofőrnek.
Ahogy beálltunk a sorba, már nem is voltunk olyan feltűnőek. Előttünk például neon rózsaszínben virított egy bige, aki a hatalmas - passzoló árnyalatú - műkörmeivel majdnem kiszúrta a barátnője szemét.
- Ha esetleg szem elől tévesztenél odabenn, megtalálsz a legdögösebb csaj mellett - villantott felém egy mosolyt, mintha máris részeg lett volna, sosem beszélt így azelőtt.
- Álmodik a nyomor... - dünnyögtem, ő viszont úgy el volt varázsolva, hogy nem is figyelt már rám.
Egy hatalmas, fekete fickó engedett be minket, Tay neki is átnyújtott némi pénzt, nem is keveset, majd visszajáró híján inkább izgatottan beténfergett az épületbe. Úgy tűnt, hogy drága helyre cipelt.
A folyosó - ahol a mosdók kaptak helyet - végén méretes belmagasságú terem tárult elénk, ahol a táncparkett minden helyet elnyelt, így Tay arca felragyogott, és már el is tűnt az emberek között. Nem izgattam magam, bár jobban belegondolva talán kellett volna. Elvégre az éjszaka közepe volt, és még csak az utca nevét sem tudtam. Már előre elterveztem, hogy ha nem fogom jól érezni magam, akkor csak tíz percet vagyok hajlandó a keresésére szánni, utána visszazötyögök a házba taxival, esetleg Matthez.
A plafonról a szivárvány legkülönfélébb árnyalatai világították meg fénycsóvákban a helyiséget, a DJ pult mögött pedig egy vékony srác keverte a zenét, a bárpult pedig tömve volt emberekkel, mindenki a helyes mixerfiúktól meg a kihívó kinézetű csapos csajoktól akart rendelni. Ha volt is más odabenn, az embersereglet vagy letaposta, vagy nem vettem észre, hiszen a padló kilencven százalékát táncoló lábak borították el. Unottan néztem körbe, és belém hasított valamiféle szingli érzés, mintha Matt szakított volna velem, ezért gyorsan elhessegettem.
Nem tudtam, hogy igazából mi keresnivalóm lenne egy szórakozóhelyen péntek este, egy diadalnak nevezhető továbbjutás után, amikor leginkább aludnom kéne, vagy a többiekkel ünnepelni.
Az italukat szopogató pasik között megnyílt egy hely, így gyorsan lecsaptam egy kemény, de annál dizájnosabb bárszékre. Csak egy üdítőt kértem, így kissé furcsán néztek rám a mellettem állók, de nem izgatott. Semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez. Szívószállal szürcsöltem a kiadott szénszavas lónyálat, mintha tényleg nem lett volna jobb dolgom abban a percben. Legalább tíz dolgot fel tudnék sorolni, amit akkor véghez vihettem volna. Először is beszélhettem volna Matt-tel, hogy ő mit gondol erről az egészről, meg, hogy én mit gondolok róla. Pinkkel is folytathattam volna eszmecserét erről, neki nyilvánvalóan megvolt a véleménye, de még Rachel is adhatott volna pár tippet, hogy mit kezdjek magammal. Mert a józan ész azt diktálta, hogy fogjam be, de mindenképp szerettem volna hangot adni a véleményemnek. Hálálkodhattam volna Jimnek, esetleg kajtathattam volna spatula után, hogy levakarjam a sminkem. Egy fésű is el kellett volna, hiszen a hajam úgy állt, mint egy sárga házból szabadult őrültnek. Ugyanakkor legszívesebben aludtam volna, vagy a kedvenc számaimra doboltam volna a combomon, nem pedig idegesítő tuc-tuc zenére táncolva összepréselődni és szórakozni. Ha tehettem volna, üvöltöttem volna, csakis a boldogságtól, mégpedig azért, mert ott voltam a legjobb tizennégy között, és nem is vágytam másra, csak egy forró fürdőre. Szerettem volna beolvasni Taynek, szembesíteni őt azzal, hogy Cassidy valószínűleg nem akarta újra látni az képét, meg hallgatni az idétlen piszkálódását. Bár lehet, hogy csak velem kivételez ilyen formán, elvégre a húga aranyosnak tűnt, és valószínűleg nagyon szerette a bátyját.
Miután ráuntam az üldögélésre, távozni készültem, csakhogy valaki keresztbe húzta a számításaimat.
- Kicsi csillag, hova készülsz? - érdeklődte egy nyájas, enyhén alkoholtól bűzlő szájszagú egyén. Már majdnem azt hittem, hogy Tay az, de mikor megfordultam és leráztam a kezét a vállamról, egy teljesen idegen ember állt előttem. - Ne menekülj előlem!
Nagyjából hét-nyolc vodkát ihatott, fuldoklottam is rendesen a szagától, mivel a képét közel nyomta az enyémhez. Húszas évei körül járhatott, csillogó fekete hajat és zöld szemeket birtokolt, no meg egy felettébb ijesztő tekintetet. Sütött róla a "rossz fiú vagyok" elv, akit sosem találsz józan állapotban, fényes nappal sem. Az egyre dübörgő zene felkúszott az agyamba, és kezdett komolyan felmenni tőle a pumpám. Nem volt jó hallgatni, zavart a monotonsága, a DJ nem volt valami profi, fogalmam sincs, hogy mit, de valamit nagyon rosszul csinált. Megfordult a fejemben, hogy leginkább futnom kéne, de úgy éreztem elbírok vele. Eltelt már legalább egy óra azóta, hogy betettük a lábunkat oda, így már kellően ideges voltam ahhoz, hogy képesnek érezzem magam egy ilyen fickó leütésére.
- Ma este más ajtón kell kopogtatnod - állítottam le, mielőtt a mocskos gondolatok átvennék az irányítást az elméje felett. Bár a tekintetéből azt olvastam ki, hogy ezzel jócskán elkéstem.
- Ne már, ne add magad nehezen! - unszolt szinte ordítva, talán éjszakai pillangónak nézett, vagy valami táncoslánynak a szerelésemben, így végleg elterveztem, hogy másnap panaszt teszek Jimnél a göncökkel kapcsolatban.
- Kopj le! - ordítottam, mivel ellenkező esetben én sem hallottam volna saját magam.
Indulni készültem, azonban a táncos lelkű fiatalember elkapott a karomnál fogva és nemes egyszerűséggel berántott maga mellé, mintha egy mozdulatot gyakoroltunk volna. Átfogta a derekam és össze-vissza pörgetett a tánctéren, mindenkit kisöpörve az útjából, mígnem a DJ ezt látva be nem tett egy lassabb számot, mindenki legnagyobb örömére. A titokzatos idegen magától értetődőnek vette, hogy a párja maradok, mindkét kezét a csípőmre helyezte, de ami azt illeti, jóval lejjebb csúsztatta a tenyereit a kelleténél. Addig a pillanatig csak pörgetett, nem tudtam volna ellenkezni, most azonban a mellkasánál fogva löktem el magamtól, ezzel megzavarva egy valamivel békésebb párt mellettünk.
- Most meg mi bajod? - förmedt rám. - Csak azt ne mondd, hogy nem élvezted!
Őszintén szólva, szerintem abban a helyzetben, amibe engem szorítottak, senki nem vágyott volna arra, hogy egy vadidegen a seggét fogdossa, cseppet sem diszkrét módon. Ismét megkíséreltem a lelépést, azonban ezúttal sem adott szabad utat nekem. A karomnál fogva húzott magához, és mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, a nyakamat készült csókolgatni. Sokkhatás ért, ezért néhány pillanatig reagálni sem tudtam, ám mikor sikerült, már elkéstem. Szerettem volna én magam megállítani a nyálas, kiéhezett ajkait, azonban valaki megelőzött. Az ismeretlen le lett lökve rólam, erős - csakis férfi - kezek által, minden bizonnyal. Nem volt időm szemrevételezni az illetőt, ugyanis az idegen már vissza is nyerte az egyensúlyát, és nekiment a megmentőmnek. Nem mondhatnám, hogy verekedtek, inkább csak tolták egymást, meg némi szemnyomásra való próbálkozást is felfedeztem, alig néhány másodpercig tartott a viadaluk, leálltak, és szavakkal folytatták a dolgot. Addigra már füst borított mindent, ezért erősen pislogtam és a közelükben álltam, hogy kivehessem az alakját annak, aki leszedte rólam.
- Mit keménykedsz itt, ő a csajod? - bökött felém sértetten az ismeretlen, a csókolgatós. Egyelőre úgy tűnt, hogy számomra mindkettő idegen.
- Fogd be, senki nem figyel rád! - vágott vissza a másik, aki megmentett.
A mondatnak nem volt értelme, nem válaszolt a kérdésre, és a hanglejtése legalább kétszáz üveg italról árulkodott. Ezen a szinten már nem volt hatalma a teste és a tettei felett, valamiféle belső, részeg hang diktálta a tennivalókat. Egyáltalán nem hasonlított arra a srácra, akit ismerek. A haja az izzadságtól vizes hatást keltett és elöl a homlokára tapadt, mint egy csapzott ebnek . pedig normális esetben mindig az égnek áll. A szemei csak úgy keringtek a medrükben, minden rendeltetés nélkül forogtak néha erre, néha pedig arra, mintha ezt az utasítást kapták volna odabentről. Megfeszültek az izmai, pedig csak tánc közben szokott ennyire merev lenni mindene. Az ezüst szerelése oldalt már elszakadt, így biztos lehettem benne, hogy az elmúlt egy órája izgalmasabban telt, mint az enyém.
Ismét nekiugrott a fiúnak, én meg féltem, hogy lassan tömegverekedést szítanak, és a végén az egész balhét nekem kell elvinnem. Így inkább megragadtam Tay karját, és megpróbáltam elhúzni a makacs srácot onnan, mialatt ő értelmetlen szövegeket üvöltött oda a másiknak, jelezvén, hogy ő a keményebb. Rá se ismertem, az alkohol megtette a kellő hatást, így újra elkönyveltem magamban, hogy soha nem fogok rendesen berúgni, hiszen ott fog lebegni a szemem előtt az a sok rossz példa.
- Mi a franc ütött beléd? - szegeztem neki a kérdést, mikor végre sikerült kihurcolnom a friss levegőre. Az utcai lámpák fénye megvilágította az italtól teljesen eldeformálódott arcát, úgy festett, mint egy debil. Látszott, hogy nem is tudott magáról, és biztosra vettem, hogy másnapra semmire nem fog emlékezni. De tudnom kellett, hogy minek köszönhetem a kirohanását, a kíváncsiság vezérelt, hogy a különc fiúban mégis hol lappangott eddig ez a mérhetetlen erő és önbizalom, amivel nekirontott a másik srácnak, na meg a mérték ismeretének hiánya.
Szólásra nyitott a száját, az állkapcsa megfeszült, de a szemei továbbra sem találták a helyüket. Alig állt a lábán, félő volt, hogy eldől, esetleg rám esik, de még inkább rettegtem attól, hogy mondjuk lehány. Viszont nem volt ideje megszólalni, ugyanis az idegen kirontott az ajtón, átverekedte magát néhány befelé igyekvőn, és bőszen püfölni kezdte Tayt, akit az egész olyan váratlanul ért, hogy védekezni se tudott. Az ökle minden ütésnél csattant a párom valamelyik testrészén, én meg bármennyire is próbáltam leállítani őt, túl erősnek bizonyult.
- Hagyd őt! Hagyd békén! - üvöltöttem torkom szakadtából. Még mindig visszhangzik a fejemben ez a két mondat...

4 megjegyzés:

  1. Drága Bia!

    TE JÓ ÉG!!! Eleve izgalmas fejezetet olvashattunk, ám a vége mindent vitt; másodpercekig csak néztem magam elé, akár egy őrült, s azon töprengtem, hogy most mi lesz? Esedezem, könyörgöm, folytasd mihamarabb! Egyszerűen imádom, még mindig képes vagy zseniálisan, és mindenekelőtt roppant élethűen átadni a tehetségkutató eseményeit, olykor úgy éreztem, mintha magam is ott állnék... Lenyűgöző volt, mást nem tudok mondani! (:
    Ó, és - végre-valahára - sikerült feliratkoznom a blogra; noha a 'hozzáadás' gombbal nem először volt dolgom, valahogy mégis sikerült elkerülnünk egymást... :'D

    xoxo Edelia

    VálaszTörlés
  2. Szia Bia!

    Először is kérlek ne haragudj amiért csak most írok, de az utóbbi bár napban annyi dolgom volt hogy egyszerűen nem volt időm leülni a gép elé...De mindegy most már itt vagyok hogy szorgosan kommenteljek!! :DD
    Komolyan mondom ez a rész egyszerűen hihetetlen volt... Annyira imádom Tayt és Amyt hogy az valami leírhatatlan!! :DDD Nagyon izgulok a folytatás miatt szóval ha kérhetek ilyet please hozd minél hamarabb a következő részt!! :DDD

    xoxoxo Liza :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Eliza,

      Ne butáskodj, köszönettel tartozom, amiért egyáltalán kommentelsz, mikor időd úgy engedi. Száz százalékosan átérzem a helyzeted, most is csak fél órára ültem gép elé, hogy gyorsan válaszoljak nektek és legyen néhány sor a fejezetben, amit éppen irkálgatok.
      Köszönöm szépen, nem is tudod mennyire jólesik ezt hallani, féltem, hogy nem fog tetszeni nektek ez Tay kontra idegen srác dolog. Örülök, hogy sikerült a két karaktert beköltöztetnem a szívedbe, remélem sokáig maradnak még! :D Sajnos nem tudom a szokásos három napnál előbb hozni, le vagyok maradva az írással és nagyon kevés az időm... de szerdán ha leszakad az ég akkor is itt lesz! :)

      Sok sok puszi,
      Bia

      Törlés
  3. Drága Edelia,

    Az a bizonyos 'te jó ég' inkább szól neked, hiszen ismét egy szívmelengető kommentet pingáltál nekem, amivel az egész napomat megszépítetted, köszönöm! Őszintén sajnálom, de a megszokott három napnál előbb nem engedhetem meg magamnak, hogy részt hozzak, mert kicsikét le vagyok maradva az írással a suli miatt, szünetet pedig semmiképp sem szeretnék, szóval marad a három nap. :)
    Ennek igazán örülök, most már te is erősíted a tábort!

    Millió és egy puszi,
    Bia

    VálaszTörlés