2014. április 13.

Huszonegyedik fejezet: Látogatók

Dél van, bloggerek! Ennek örömére megérkezett a következő fejezet, remélem elnyeri a tetszéseteket.
Millió puszi,
Bia

Érdekes, hogy bizonyos embereknél miként működik a bűntudat. Azt hihetnénk, hogy egy olyan illető, mint Tay, egy ilyen helyzetben gonoszan reagál. Fel voltam készülve arra, hogy üvölteni fog velem, hogy lehord mindennek és még nehezebbé teszi számomra azt a tényt, hogy mindkettőnk tökéletes esélyét tönkretettem. Azonban egyértelmű, hogy felelősnek érezte magát, bármennyire is én makacskodtam, ő mégis úgy gondolta, hogy ez az ő műve. Nem mondta ki, az igaz, viszont a viselkedése gyökerestül megváltozott, nem lehetett nem észrevenni.
Először is a kezembe adta a távirányítót, amelynek színes gombjait még sosem érintették az ujjaim. Szerencsére volt pár valódi hozzáértő a stábban, így gyorsan helyrehozták a keletkezett problémákat, alig egy órával később már volt nálunk áram, így tévét is tudtunk nézni. Ami azt illeti fel sem tűnt, hogy ennyi csatornához volt hozzáférésünk, mivel Tay csak a két legunalmasabbat nézte minden áldott nap, mintha legalábbis kötelező lenne. Tehát valódi felüdülés volt normális, emberi műsorokat bámulni egész álló nap, mivel jobb dolgom nem volt. Filmeket, sorozatokat, rovatokat és kalauzokat nézhettem, nem pedig egy ezeréves zongorista életrajzának történetét.
Tay dél körül leugrott egy közeli boltba, és ahelyett, hogy Claire kedvességét kihasználva kért volna tőle egy kis ebédet, főzött. Tay, akiről azt feltételeztem volna, hogy nem tudja megkülönböztetni a sót a cukortól, még ízlelés után sem, készített mindkettőnknek egy meglehetősen laktató fogást, spagettit. Igaz, hogy azt még talán én is meg tudnám csinálni, nulla konyhai tehetséggel, mégis büszke voltam rá.
Egy rossz szava nem volt hozzám. Túl sok szava amúgy sem volt, ténylegesen megnémult az incidens után, csak néha tudtam csevegésre bírni. Ebből következik, hogy sértegetni sem tudott, szóval jobban nem is sülhetett volna el ez a baleset, nem kellett hallgatnom őt, ahogyan kiemeli a hiányosságaimat és megállás nélkül beleköt mindenbe. Úgy véltem, hogy megsajnált engem, ami bár valószínűtlen, nem volt más magyarázat.
Megállás nélkül a kedvemben járt, felsegített ha ki kellett mennem valamiért, sőt, ha nem a mosdóról volt szó, akkor általában kiment helyettem és behozta nekem amire szükségem volt. Figyelt rá, hogy egy röpke pillanatig se erőltessem meg a lábam, mindig kerített valamit, amire feltehettem, hogy ne lógjon lefelé.
Ahogy a kanapén ülve egy kék tálcával az ölemben ebédeltem, gondoltam ideje lenne megbeszélni érett felnőttek módjára, hogy tulajdonképpen mi lesz.
- Talán ideje lenne megejtenünk azt a bizonyos eszmecserét, amit órák óta kerülsz - vetettem fel, mintha nem ezen a mondaton agyaltam volna azóta, hogy leültünk enni. Nem válaszolt, úgyhogy folytattam. - Mondjuk tegyük fel, hogy a szerdai vizsgálaton dr. Cooper megállapítja, hogy nem fogok tudni fellépni pénteken. Akkor mihez kezdünk?
Őszintén szólva nem magamra gondoltam. Elég időm volt ezen agyalni a CSI: Miami nézése közben, és rájöttem, hogy nekem már úgyis mindegy, megpróbálhatom megtanulni a lépéseket, rögzíteni a memóriámban, de valódi gyakorlás nélkül úgysem fog sikerülni. Meglepett, hogy mennyire gyorsan beletörődtem ebbe - bár ejtettem pár könnycseppet, mikor Tay leszaladt a boltba, és még mindig őrülten dühös voltam magamra -, azt viszont nem hagyhattam, hogy az ő álma is szertefoszoljon.
- Akkor teljesülhet életed második legszentebb vágya - válaszolta két falat között. - Soha többé nem kell találkoznod velem.
Bár az arca komorságot sugárzott, ekkor apró mosolyt véltem felfedezni a szája szélén.
- Komolyan beszélek - ráztam a fejem elvigyorodva.
Úgy tűnt gondolkodóba ejtettem, ráhajolva a tányérja folyamatosan ráncolta a homlokát. És bármennyire is szótlan volt, ekkor kénytelen volt huzamosabb ideig nyitva tartania a száját.
- Két lehetőséget látok. Az egyik, hogy szerdán megállapítja az orvos, hogy képes leszel onnantól kezdve lábra állni és táncolni, akkor pedig éjt nappallá téve fogunk gyakorolni. A másik, hogy a vizsgálat szerint péntekig sem javul az állapotod, akkor meghátrálunk a versenytől és nem lépünk fel pénteken. A többi már a szervezők gondja - vonta meg a vállát kedvetlenül, viszont a felvázolt két helyzetet reálisnak éreztem, és őszintén szólva én sem láttam több variációt.
- Mi lesz Kimmel és Ramival? - folytattam a kérdezősködést, mivel pontról pontra szerettem volna látni a történéseket, azt, hogy még van remény számukra, hogy ne érezzem magam olyan rosszul.
- Beszéltem Jimmel, azt mondta, hogy keringőznünk kell majd, neked Ramival nekem meg Kimmel, szóval esélytelen, hogy nélkülünk fel tudjanak lépni ezzel. Majd szerdán megkezdjük a gyakorlást, ha úgy adódik.
- Mi lenne, ha ugyanúgy próbálnánk minden nap, mint eddig, csak azzal a különbséggel, hogy én ülök, te meg nem - ismertettem vele a saját terveimet, mert azt akartam, hogy az ő életét ez a baleset ne befolyásolja.
- Nélküled nem próbálok - szögezte le a tésztáját turkálva.
Ezen kijelentésére kihagyott egy ütemet a szívem. Amióta ismertem, ez volt a legszebb dolog, amit valaha mondott nekem. A tény, hogy nem akarta azt nézni, ahogyan kókadtan üldögélek egy padon a terem szélén, teljesen felvillanyozott és a boldogság mosoly formájában ült ki az arcomra. Persze szokás szerint túl gyorsan és túl naivan reagáltam.
- Feleslegesen semmi kedvem nincs begyakorolni valami elcsépelt latin koreográfiát - tette hozzá az előző gondolatához, mire lehervadt az arcomról a mosoly.
Mikor tanulom meg végre, hogy Tay soha nem fog megváltozni?
- Akkor is ragaszkodom hozzá, hogy ne változzon meg semmi ezen a héten, kivéve engem! Kérlek Tay, könnyítene a lelkemen, ha látnálak próbálni... és Kiméket sem hagyhatjuk cserben - fogtam könyörgőre, hátha akkor megérti a helyzet súlyosságát az én szemszögemből.
Felelet helyett azonban kivette az ölemből a tálcát, rajta a maradék tányérnyi spagettivel, és a sajátjával együtt a mosogatóba tette azt, teljesen flegmán. Már többször megfordult a fejemben, hogy szólok neki, hogy hanyagolja ezt a stílust, mert cseppet sem áll jól neki.
Szemmel láthatóan ideges volt, megtámaszkodott a konyhapulton és megfeszült állkapoccsal mélyeket lélegzett.
- Most el kell mennem, úgyhogy feküdj le és nyugodj meg, nézd a tévét vagy foglald el magad, de ne mozogj! Itt van a fiókban a fájdalomcsillapító, ha kell még akkor vegyél be belőle, de négy órán belül kettőnél többet semmiképp. Ahogy a képmutató versenytársainkat ismerem, lesznek ma még látogatóid, viszont nem csak a jobb fajtából, készülj fel Shannonra és Charlie-ra is. Ma már úgysem gyakorolnánk, szóval majd holnap még megbeszéljük, hogy miként legyen - azzal már csukta is be maga után az ajtót.
Fogalmam sem volt hova megy, de arra következtettem, hogy talán valamelyik ismerősével vagy családtagjával találkozik, esetleg Honeyval, viszont nem lehettem biztos benne. Minden esetre a nappaliban maradtam és az ablakon bámultam kifelé a kanapén ülve, mikor Taynek igaza lett: nem sokkal később megérkezett az első látogató, Kim.
- Amy, ezt el sem akarom hinni! Hogy lehetett ilyen ügyetlen az a nyamvadt Tay? Mi lesz így veled, kislány? - tudakolta lebiggyesztve a szája széleit, miután levágta magát a fotelba. Érdeklődő képet vágva várta, hogy beavassam a további terveimbe a show-val kapcsolatban, csakhogy pontosan tudtam, mire kíváncsi igazából.
- Ne aggódj, téged és a párodat nem fog hátráltatni a kialakult helyzet, keringőzni azért még tudok - nyugtattam meg, bár az igazat megvallva nem voltam benne biztos, hogy tényleg rendben lesz minden.
- Csak azért, mert azt feltételezed rólam, hogy egy utolsó szemét vagyok, aki minden húsz év alatti srácra lecsap, és aki elüldözte még a saját testvérét is maga mellől, még nem jelenti azt, hogy tényleg ilyen vagyok. Ugyan már, kit érdekel a közös produkció, ha a te testi épségedről van szó? - csóválta a fejét hitetlenül. Hogy meggyőzött-e? Talán...
- Majd csak lesz valahogy - legyintettem nemtörődöm stílusban, habár tudhattam volna, hogy nem megyek vele semmire, Kimnél jobb emberismerőt nem tudnék megnevezni. Felvont szemöldökkel türelmesen várta, hogy kibökjem hogyan érzek valójában. - Na jó, padlón vagyok, most örülsz? Ki vagyok borulva, elvesztettem a reményt és szépen lassan beletörődöm abba, hogy ennek így kell véget érnie. Nincs más választásom, mint önmagamnak is bevallani ezt, nem tehetek ennél többet - hajtottam le a fejem talán kicsivel drámaibban, mint kellett volna.
- Tudod, szerintem bárki ebben a házban - tett egy kört a feje fölött a kezeivel az erősebb hatás kedvéért - rosszabbul viselne egy ilyen helyzetet, mint te. Charlie a sarokba bújva bömbölne, Shannon mindenkit meggyanúsítana és megállás nélkül üvöltene, Kerry valószínűleg kifosztaná még Jim hűtőjét is, Leroy és Mercy egymás testébe menekülnének, Clair lekvárt főzne és mindenkit megtömne a legújabb receptje alapján készült süteményével, Tim azt szajkózná, hogy a történelem megismétli magát, aztán felhozna ezer évvel ezelőtt történt hasonló eseteket, Vendy kirohanna a világból, Rami felhívná a szüleit és órákon át beszélgetne velük idétlen gyerekkori emlékekről, én pedig már rég felvágtam volna az ereimet - tárta szét a karjait mosolyogva, nekem pedig nevetnem kellett a humoros példáin. Kedves volt tőle, hogy így próbált megvigasztalni.
- Ne feledkezz meg Tayről, aki minden bizonnyal rám kenné az egészet, és az autópályán a kocsijával nekiütközne a szalagkorlátnak és brutálisan elvérezne - toldottam meg a monológját a párommal.
- Ezt feltételezed vagy ezt kívánod? Mert nem mindegy... - ingatta a fejét egy csintalan mosoly kíséretében.
- Feltételezem. Egyértelmű - vigyorodtam el.
- Nem olyan szörnyű ő, mint ahogy azt te gondolod - billentette oldalra a fejét, mintha ezzel a mozdulattal meggyőzhetne az igaza felől.
- Én azt hittem, hogy utálod... - ráncoltam a homlokom értetlenül, mivel a köztük lezajló apró jelenetek meglehetősen viccesek, ha azt vesszük, hogy Kim minden alkalommal ledöfi Tayt a tekintetével.
- Utálom is, de ez nem jelenti azt, hogy te nem kedvelheted. Jaj Amy, őszintén! Láttad a videót, vagy nem? - tudakolta, mire összeszaladtak a szemöldökeim.
- Milyen videót?
- Az előadását a válogatón. Ne mondd, hogy nem láttad! Csajszi, nem teheted ezt velem! - fogta a fejét nevetve. - Halál komolyan nem láttad a videót?
Nem tudtam, hogy Kim túldramatizálja-e a helyzetet, vagy tényleg van valami azon a felvételen, ami megváltoztathatná a kapcsolatunkat.
- Viszont nem én leszek az, aki lelövi a poént, szóval most elmegyek, mielőtt eljár a szám. Pihentesd a lábat, aztán szólj mikor megnézted! - nyomott egy puszit a homlokomra, majd el is tűnt.
Szerettem volna bebicegni a szobámba, hogy a kíváncsiság által vezérelve megtekinthessem azt a videót, de már meg is érkezett a következő delikvens.
- Josh! - döbbentem meg, mert bár többször megfordult már nálunk a kiesése óta, mégsem tudtam mire vélni, hogy mit keres nálam.
- Hallottam mi történt - fészkelte be magát a fotelbe a csupa élet fiúcska.
- Ennyire gyorsan terjednek a hírek? - vágtam egy pofát, hisz ha már egy kiesett is értesült arról, hogy valószínűleg én is egy csoportot fogok alkotni vele, akkor minden bizonnyal Ashton Kutcher is ezen csámcsogott.
- Nekem Tim írta meg Face-en, de mindegy is. Hogy vagy? - kérdezte őszintén aggódó tekintettel, amitől rögtön jobb kedvre derített, főleg azért, mivel mi egyébként nem voltunk puszipajtások.
- Elég ramatyul, de majd biztosan könnyebb lesz, szépen lassan kezdek beletörődni a legrosszabba is. Per pillanat az a célom, hogy Tayt meg a többieket ez ne befolyásolja - sóhajtottam fel, hogy érezze mennyire szükségem lenne egy ölelésre. Szerencsére ő az a fajta srác, akinek még jelzés se kell az ilyesmihez, rögtön a karjai közé zárt, én pedig kimondhatatlanul megkönnyebbültem, azt hiszem tényleg igaz az, hogy bizonyos dolgokhoz elég csak egy ölelés. Lehet, hogy csupán a pillanatnyi idegességem szállt el és az is csak pár órára, de akkor is leírhatatlanul jólesett.
- Úgy hallottam, hogy valami latinosat kaptatok erre a hétre, és szerencséd van, mivel az a specialitásom! - csettintett vidáman, fülig érő szájjal. - Talán még zöldfülű vagyok, alig látszom ki a földből és alkoholt sem fogyaszthatok, viszont amihez értek, az a tánc! Szóval ha szeretnéd elsajátítani ezt a műfajt ülve, akkor én itt vagyok - tárta szét a karjait, engem pedig elöntött a melegség. Kimondhatatlan hála és meghatottság szállt meg, hiszen ő képes lett volna feláldozni a hetét egy olyan tehetségkutatóért, ahonnan kiszavazták, csak azért, hogy velem ne történjen meg ugyanez. Hát ki ez, ha nem Matt alteregója?
- Megtennéd, komolyan? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel, minden vágyam az volt, hogy a segítségemre legyen és újra elárasszon a remény.
- Amy, az emberek nem olyanok, mint ahogy azt te elképzeled. Szívesen segítek, én vagyok a legboldogabb, hogy itt lehetek veled. Nem azért, mert akarnék tőled bármit is, nem azért, mert hasznom válna belőle, nem azért, mert megkértek rá, hanem egyszerűen csak vezérel a segítőkészség, hogy én magam is örömemet leljem a te sikeredben.
Igaza volt. Kim egyszerűen csak megpróbált beilleszkedni, kereste a kötődést, kereste a szerelmet, kereste az igazi értékeket. Nem láthatunk az emberek fejébe, nem láthatjuk át azt, amit ők maguk sem, érzelmeik bonyolult kapcsolatait, az összegabalyodott szálakat, melyeket az elme megállás nélkül egyre tovább csomóz. Akkor mégis mi alapján ítéljük el őket?
- Nagyon megköszönném - bólintottam, széles vigyort varázsolva az arcomra.
- Akkor holnap reggel jövök! Élvezni fogod, ígérem - rázott kezet velem poénosan, majd intett egy hatalmasat és távozott a szobából.
Természetesen addigra tökéletesen megfeledkeztem a videóról, ráadásul megérkezett a következő kedveskedőm, csakhogy ezúttal az élmény nem volt pozitív.
- Amy, drágaságom! Úgy sajnálom, hogy nem tudsz fellépni pénteken, ez annyira szomorú, meghasad a szívem! Így legalább egy héttel előbb vége lesz ennek a cirkusznak, és élvezhetem a híres művészek életét... - álmodozott Shannon, ahogy ráhajolt a zöldes árnyalatú konyhapultra.
- Kedves tőled, hogy meglátogatsz, de semmi szükségem nincs most az ostobaságaidra. Ha nem fog sikerülni péntekre, akkor nem fog, ha pedig igen, akkor igen! Nem kell ragozni, neked pedig nem kell emiatt ünnepelned, mert semmi közöd az egészhez. Inkább menj és folytasd Kerry kínzását! - biccentettem az ajtó felé, csöppet sem voltam kíváncsi rá.
- Az a kis csimbók hálás lehet nekem, amiért leadott hét és fél kilót! Ha eljutunk a végéig, márpedig eljutunk, addigra olyan Ryan Reynolds lesz belőle, hogy még te is el fogsz ájulni, garantálom. Szóval hanyagold a megjegyzéseidet és merülj el az önsajnálatban! - intett egy gonosz vigyorral az eleve is sátáni képén.
És ha ez még nem lett volna elég, Clair dugta be az ajtón a fejét néhány percen belül. A hölggyel semmi problémám nem volt, viszont szerettem volna mély álomba merülni a sötétített szobában és úgy tenni, mintha ez az apokalipszissal egyenlő baleset meg sem történt volna, csupán a képzeletem szüleménye lenne.
Érdekes, mivel maradandó károsodást nem eredményezett az esésem, mégis önmagában képes lett volna porrá zúzni az éppen elinduló karrieremet.
- Édesem, szükséged van valamire? - ezzel kezdte, miután csókot nyomott a fejem búbjára. Le sem ült, mellém guggolt és várta, hogy soroljam neki a finomabbnál finomabb ételeket és süteményeket.
Ami azt illeti, éhes voltam még, mivel Tay ebédje egyébként sem volt laktató, ráadásul idő előtt megfosztott tőle, szóval örömmel mosolyogtam a hölgyre, aki készen állt arra, hogy bármilyen cifra recept alapján az asztalra varázsoljon egy háromfogásos ebédet, melynek illata már szinte jóllakatná az embert, mégis pillanatok alatt eltakarítaná bárki az abroszra pakolt tányérokon díszelgő ínycsiklandozó ételeket.
Azonban tanácstalanul pillantottam le rá, képtelen voltam választani a repertoárjából, amit volt alkalmam kellően megismerni az utóbbi időszakban.
- Mit szólnál töltött sült kacsához, egy kis gránátalmás öntettel, sült almával, hagymás krumplival, vadrizzsel, karamellizált, csokis banánnal és káposztasalátával? - sorolta a jobbnál jobb körítéseket a kacsához, viszont őszintén szólva nem hittem volna, hogy képes leszek ezt mind megenni.
- És mi lenne, ha mondjuk négy óra felé tálalnád, addigra Tay biztosan hazaér, és akkor ő is ehet - alkudoztam, ő pedig örömében megölelt, hiszen készíthetett különlegességeket, amelyeket mind el is fogyasztunk, megnyalva utána mind a tíz ujjunkat.
Ezzel a gesztussal akartam kedveskedni a páromnak, amiért annyira aranyos volt velem.
Tehát miután Vendy futtában beugrott hozzám, Rami hozott indiai ínyencségeket, amiket reggel kapott a szüleitől, Charlie a sárga földig szidta Tayt, Kerry pedig forró ölelésivel igyekezett megnyugtatni, Tay is megérkezett valamivel négy után. Josh és Robert addigra már lakatlanul álló szobájából szerzett étkezőasztalon - ugyanis nekünk csak egy apró dohányzó jutott - megterítve várta őt az ebéd vagy a vacsora, ki minek nevezi. A kacsa még gőzölgött és a tökéletesen ropogósra pirult bőre láttám csorgott a nyálam, a krumpli fűszerezése el lett találva, gyorsan belekóstoltam mielőtt a társam megérkezett volna, amúgy pedig minden más is fenomenálisra sikeredett.
Tay belépve az ajtón pár lépés után ledobta a holmijait a kanapéra, majd miután megpillantott engem az újdonsült asztalunknál, amit Kerry és Charlie passzírozott be a konyhapulttal ellentétes falra, még a szava is elakadt.
- Látom kitettél magadért - mosolyodott el halványan, engem pedig azon a napon sokadjára elöntött a boldogság. Elismert engem, hacsak egy pillanatig is. - Jó szórakozást! - azzal már távozott is volna a hálóba, én viszont összezavarodva kiáltottam utána.
- Tay! Te meg hova mész? - értetlenkedtem egy kétségbeesett képpel az arcomon. Azt gyanítottam, hogy semmi kedve nem volt hozzám, inkább elbújt volna a szobájában, minthogy megtiszteljen egy vacsorával, és ez elszomorított. Én tényleg mindent megtettem, ami tőlem telt ilyen állapotban. Végigugráltam az épületen féllábon, hogy megkeressem Jimet és engedélyt kérjek az asztal átcipelésére, és ha a két srác nem ajánlja fel a segítségét, valószínűleg egyedül küzdöttem volna meg azzal is. A legtöbb csapat lázasan gyakorolt a félelmetesnek titulált harmadik élő showra, majdnem mindenki lent tartózkodott, dübörgött a zene, nem sokra számíthattam odafent, a szobák szintjén, és őszintén szólva nem is vágytam arra, hogy csöki rokkantként kezeljenek, hiszen egy lábon is bármit el tudtam intézni, persze jóval lassabban. Bár Clair elhárította, mégis segítettem neki áthordani a díszes mintázatú tányérokat a mi lakásunkba, majd szépen elhelyeztem őket, hogy esztétikusan fessenek, ami csak egy ráadás az íz mellé. A fürdőszobán meg a hálón kívül mindenhol fújkáltam egy kicsit a parfümömből, hogy illatos legyen a helyiség amíg eszünk, ezzel kielégítve Tay kifinomult ízlését. Mindent elmosogattam egy széken ülve, hogy addig se kelljen semmit kezdenem a lábammal, és a konyhapultot és lemostam, mert gusztustalan látványt keltett, mintha kétszer lehányták volna. Ráadásul még át is öltöztem, az egyik kedvenc felsőmet kaptam magamra, amin fekete felirat hirdeti, hogy mennyire szeretek táncolni, és mivel nadrágot nem tudtam egyedül cserélni, maradtam a kényelmesnél amit tegnap viseltem, azzal bármennyire is szerettem volna, nem tudtam megküzdeni. Nem tudom, hogy miért csináltam ekkora felhajtást, talán úgy éreztem, hogy tartozom neki, vagy csak azt akartam bebizonyítani magamnak és neki, hogy mínusz egy lábbal is képes vagyok boldogulni, ugyanolyan teljesítményt nyújtani.
Megtorpant az ajtó előtt és egész testével felém fordult.
- Kell még valamiben segítenem? Ahogy elnézem, már mindent elrendeztél, illatozik minden, a konyha csillog-villog, az asztal pedig káprázatos, szóval nem is akarok zavarni, Matt bizonyára perceken belül id...
- Tay! Várj, várj, nem - ráztam a fejem elmosolyodva. - Félreérted, ez itt nem Mattnek szól. Most te fogsz szépen leülni ide, te fogod megenni ezt a rengeteg mindent, mert különben Clair meg fog sértődni és akkor a hátralévő ittlétünkben főzhetünk magunknak - vázoltam fel neki az eredeti elképzeléseimet, mire a döbbenet egy apró fuvallata suhant át az arcán. Egy mosoly ült ki a képére, beletúrt a hajába és habozás nélkül helyet foglalt mellettem.
- Hála az égnek, mindjárt feldobom a talpam, annyira éhes vagyok, annak a tésztának nem volt értelme, ezt beismerem. Minden olyan gyönyörű - dicsérte a mezőny legidősebbének a főztjét.
Az ebéd - ami azért volt inkább vacsora, mert egy órával a befejezése után már mindketten aludtunk - varázslatosra sikeredett. Tay mindenben megtalálta a poént és kerek perceken át fuldoklottunk a kacagástól, miközben majdnem mindent elfogyasztottunk, amit felpakoltam Clairrel az asztalra.
Később Tay besegített a szobába és úgy ahogy voltunk, mindketten bedőltünk az ágyba és aludtunk. Fárasztó napon voltunk túl, rengeteg negatívum zúdult mindkettőnkre, így az egyetlen kiutat az alvás jelentette.

4 megjegyzés:

  1. Hú!Hát először is elnézést kérek tőled,amiért eddig nem komiztam.
    Nagyon nagyon tetszik a történet,ez már tuti,hogy könyv-színvonalú,és imááádom.
    (Nekem menne az a latin tánc) :DD
    <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Tori,

      Először is: szia! De régen beszéltünk...
      Semmi probléma, a lényeg, hogy olvastad, persze mindig felvidít pár kedves sor! :) Köszönöm szépen, imádlak! <3
      (nekem is...) :D

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés
  2. Drága Bia

    Annyira imádom ezt a sorozatot h nem tudom szavakba önteni!!! :DD
    Igazából sajnálom ami Amy-vel történt de gondolom majd alakul a dolog a pénteki előadásig! ;)) Ezen kívül engem is kezd nagyon furdalni a kíváncsiság h ténylegesen mi is van azon a videón...... :DD
    Remélem h minél hamarabb tudod hozni a kövit!!!

    xoxo: Liza :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Liza,

      Kedves tőled, hogy ezt mondod, én meg téged imádlak! <3
      Természetesen ez a hét is tele lesz eseményekkel, rögtön a következő, az egyik kedvencem... majd meglátod! :) Nemsokára fény derül a videó tartalmára is, de picikét még várni kell.
      A menetrend szerint szerdán kerül fel a következő. :)

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés