2014. április 27.

Huszonhatodik fejezet: Minden okkal történik

Halihó! Íme, a huszonhatodik fejezetet is elétek tárom. Nem mondanék semmit... meglátjuk, hogy mit szóltok hozzá.
Millió puszi,
Bia

- Eddig kiváló, folytasd!
Miután dr. Cooper vonakodva bár, de engedélyezte, hogy lábra álljak és fellépjek a pénteki harmadik élő show-ban, szünet nélkül, energiát nem kímélve dolgoztunk. Tay nem meglepő módon felszívódott, minden bizonnyal Cassidyvel találkozott, Pink pedig szintén eltűnt. Így Eddel, Jimmel, Joshsal, Kimmel és Ramival próbáltam, furcsa mód egészen jól haladtunk a közös produkcióval, a kedves indiai fiúval könnyen megtaláltam a közös hangot, egy hullámhosszra kerültünk. Kimnek nem okozott gondot, hogy egyedül kell táncolnia, Tayjel már kellően begyakoroltak mindent, ezért volt most Ramin és rajtam a sor. A dél-amerikai táncművészet ülő virtuóza voltam, állva, a gyakorlatban viszont időbe tellett, míg elsajátítottam.
Minden alkalommal, mikor a testsúlyt az ominózus lábamra helyeztem, apró tűszúrást éreztem a bokámban, nem volt jelentős, esetenként viszont meglehetősen zavaró, viszont órákkal később már szinte semmit se éreztem. Csütörtök hajnalig ki sem mozdultunk a próbateremből, bár Jim útjukra engedte a másik párost, ők mégis maradni és gyakorolni szerettek volna, érhető módon. Őszintén szólva pörgősebben haladtunk, mint azt gondoltam volna. Gyorsan rákaptam erre a latinos ízre, Josh csak nevetni tudott ezen, hiszen már előre gondolta, hogy imádni fogom a könnyed mozgású táncműfajt.
Négy óra felé viszont leereszkedett közénk az álommanó és Jim sem bírta tovább, becsukta mögöttünk a tükrös próbaterem ajtaját.
Kimerülten terültem el az ágyon, abban az üdítő tudatban, hogy Tay egy másik szobában már réges-régen alszik. Szinte néhány pillanat alatt elnyomott az álom.
Csütörtök reggel a telefonom csörgésére ébredtem, kiszakított édes álmaimból, az idegesítő dallam pedig befészkelte magát az agyamba. Gondolkodás nélkül elfogadtam a hívást, már csak azért is, hogy megszűnjön a monoton csörgés, majd a fülemhez emeltem a készüléket.
- Haló - szóltam bele síron túli hangon, bárki is volt a vonal túlsó végén, biztosan azt hitte, hogy Amanda Prince zombivá változott.
- Kicsim, felébresztettelek? - tudakolta aggódva.
Kipattantak a szemeim, egy szempillantás alatt ültem fel, millió idea cikázott oda-vissza az elmémben, igyekezve utat törni a számig.
Matt.
- Igen, de már úgyis ébrednem kell - nyugtattam meg barátomat, miközben nekidöntöttem a hátamat a hűvös falnak és összeszedtem a gondolataimat.
- Mit szólnál egy ebédhez egy körül? Pink mesélte mi van a lábaddal, ha gondolod majd viszlek - nevetett szórakozottan.
- Nem kell, már sokkal jobb. Találkozzunk ott, ahol legutóbb is? - vetettem fel a helyszínt, az éttermet, ahol legutoljára találkoztunk, szintén egy ebéd erejéig.
- Az jó lenne! - csettintett vidáman, a tőle megszokott stílusban. Majd' megszakadt a szívem. - Szia! - azzal le is tette.
- Így kell lennie - ismételgettem magam mellé téve a telefont, hátha ezzel a mondattal meggyőzöm magam.
Kopogtatás rázott fel az unalomig hajtogatott szavaimból, amely furcsamód nem a bejárati ajtó irányából érkezett, hanem sokkal közelebbről, a hálószoba ajtajáról.
- Amy, én vagyok az. Ne aggódj, csak a próbák miatt jöttem - mentegetőzött rögtön Tay, nehogy idő előtt elzavarjam.
Hatalmas sóhaj hagyta el a számat, a szemébe kellett néznem az előző napi beszélgetésünk után, ami az egyik legnehezebb feladatnak bizonyult.
- Gyere be! - adtam engedélyt, mire óvatosan kinyitotta az ajtót és apró lépésekkel közeledett az ágya felé, majd elérve azt leült a szélére. A padlót bámulta, véletlenül sem nézett a szemembe, amiért őszintén hálás voltam.
Az előző napi ruháit viselte, ez egyértelmű volt, jellegzetes kékes árnyalatú felsőjét és farmert. A haja - annak ellenére, hogy nem kezdett vele semmit az ébredése óta - tökéletesen állt az égnek, csakúgy, mint mindig. A szoba sötétsége kivételesen nem volt meghatározó, a függöny szét volt húzva, így minden részletét tisztán láthattam a fiúnak.
- Jim azt üzeni, hogy szerinte ésszerű lenne ma kettőnknek próbálni, holnap pedig egész nap csak a közössel foglalkoznánk - ismertette a férfi elmés terveit.
- Egyet kell értenem vele, ennek így több értelme van, mint csapongani. Viszont ma két-három órát távol leszek, addig nélkülem kell boldogulnod - húztam el a számat.
- Az utóbbi időben igazi mestere lettem - mormolta az orra alatt, mintha így elkerülhető lett volna, hogy halljam.
Próbára indultunk, mintha egy teljesen normális pár lettünk volna, olyan, mint Kim és Rami vagy Clair és Charlie, pedig messze álltunk ettől. A feszültséget késsel lehetett vágni kettőnk között, akaratosan és elszántan kerültünk a szemkontaktust, nehogy véletlenül összeakadjanak a tekinteteink és tudjunk olvasni egymás fejében, lelkében. Szinte nem is figyeltünk a másikra, megpróbáltuk kiszorítani egymást a légkörből, hátha akkor könnyebb megbirkózni a kialakult kínos helyzettel.
Ez az állapot a próbateremig volt tartható, ahol már egymás vállába kapaszkodva kellett egy salsával rokonműfajt produkálnunk. Csapnivalóan adtuk át az érzelmeket, aminek elviekben makulátlanul kellett volna megjelennie tánc közben.
Zavart a tradicionális zene századjára való hallgatása, zavart Josh fejcsóválása, Ed vörösen csillogó szemei, Jim sóhajtozása, Tay keze a testemen, ahogyan le-föl járt. Képtelen voltam koncentrálni, tehát inkább azt tűztem ki célul, hogy túléljem azt a pár órát, aztán már Matt karjaiba hullhatok.
Hála az égnek, fél egykor már úton voltam, könnyed nyári szerelésben, hogy még véletlenül se legyen melegem. Szinte ösztönösen kanyarogtam az utcák szabálytalan rendszerében, nem először vágtam neki annak az étteremnek, ráadásul a város ezen részében minden olyan közel volt, hogy útközben szembejött a szupermarket, ahol Tayjel egyszer bevásároltunk, a felhőkarcolók tengere, ahol a konditerem terült el az egyik emeleten, valamint a park, ahol néhány adás előtt várakoznunk kellett.
Matt előtt érkeztem meg a szinte teljesen üres étterembe, estefelé sokkal nagyobb a forgalom, mint kora délután. Így hát egy pincér által mutatott asztalnál foglaltam helyet, rendeltem magamnak és a barátomnak innivalót, majd türelmesen vártam az érkezésére. A mindig pontos fiú néhány perccel később be is toppant, szemeivel engem keresve, aztán boldogan intve leült velem szemben.
- Nem akarok köntörfalazni - kezdte kiroppantva egy ujját. Rosszat sejtettem, nem volt szokása így indítani egy ebédet, idegesség csillogott a szemében, szóval felkészültem a legrosszabbra is.
Belekortyolt a vizébe, amit neki kértem, majd a kezemért nyúlt és miután megkaparintotta azt, újra szólásra nyitotta a száját.
- Beszéltem Pinkkel, mindenről tudok.
Csupán ez a négy szócska hatolt a fülembe, mégis egész viharokat indított be. Összeszorult a gyomrom, ahogy arra gondoltam, hogy miféle durva és kegyetlen dolgokat állíthatott rólam Pink, azután, hogy látta az ő és Tay közti csókra való reakciómat. Mindkét hozzám legközelebb álló személy elég jól ismert már ahhoz, hogy pontosan tudja, még talán nálam is jobban, hogy mit éreztem a párom iránt. Rettegtem Matt további eszmefuttatásától, féltem, hogy megbántottam, őt, aki mindenkinek jobban szeret. Fájt a gondolat, hogy egy olyan srác, mint Tay, képes ilyesmikre késztetni, képes előhozni belőlem valakit, aki nem akarok lenni. Aki beleszeret egy másik fiúba, miközben barátja van, ez pedig nem helyes, a legkevésbé sem az. Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben, azt kívántam bár megnyílna alattam a föld és eltávolodnék mindentől.
Arcomat tenyereimbe temettem, hogy addig se kelljen szembenéznem vele, szembenéznem magammal, hogy mennyire borzalmas nőszemély vagyok.
- Annyira sajnálom - kezdtem, mintha ezzel jóra lehetett volna fordítani a tetteimet, az érzéseimet.
Matt ismét a kezemért nyúlt, amelyet az előbb kirántottam szorításából, hogy eltakarhassam vele a vörösen fénylő képemet.
- Kicsim, nézz rám! - utasított kedvesen, legnagyobb meglepetésemre pedig egy mosolygó egyénnel találtam szemben magam. - Már a legelején tudtam, hogy így fog történni. Nem te tehetsz róla, hogy beleestél, ő sokkal inkább hozzád való, mint én. Tud táncolni és akar gyerekeket. Szedd össze magad és legyünk őszinték egymáshoz.
Mély levegőt vettem és kész voltam civilizált ember módjára kommunikálni vele.
- El kell hinned, hogy én sem akartam, hogy ez így történjen. Te is pontosan tudod, hogy mennyire gyűlöltem őt, tiszta szívemből - túrtam bele a hajamba összezavarodva, azt sem tudtam, hogy mi változott.
- Tudod, azt szokták mondani, hogy ha valakit utálni akarsz, előbb-utóbb elkezded kedvelni, mert a negatív tulajdonságai mellett felismered a pozitívakat is. Az a sanda gyanúm, hogy veled éppen ez történt az utóbbi időszakban.
- Nem is haragszol rám emiatt? - húztam össze a szemöldökeimet értetlenül, tombolnia kellett volna, amiért így éreztem.
- Bár Pink szerint igen, de én száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem voltál hűtlen hozzám. Nekünk találkoznunk kellett, segítenem kellett rajtad, hogy újra talpra állhass, és három év alatt az önbecsülésedet is visszaadtam, az én jelentőségem csupán ennyi volt a te életedben. Fiatal koromban majdnem egy évig jártam különböző tanító körökbe, ahol megértettem a földi halandóság értelmét, csak nem akartalak ezzel a spirituális oldalammal megijeszteni. Mindössze arról van szó, hogy én csak egy fejezet voltam, nem pedig a könyv vége, ami egyáltalán nem baj, sőt, a legszebb éveimet te adtad, ezért pedig hálás vagyok. Tudom, hogy szeretsz engem, én is szeretlek téged. És ahogy valaki szereti mindkét szülőjét, úgy szerethet több nőt és több férfit, semmi akadálya! Mondok még jobbat, nem csak Tayt és engem szeretsz, de még Wayne-t is, igen! Ha valami igazi, akkor az sosem múlik el, akkor sem, ha továbblépünk.
Szíven ütött a monológja, persze jó értelemben. Úgy beszélt hozzám, mint még soha előtte, mintha egy Földre szállt angyallal társalogtam volna. Megértette velem, hogy nem szabad bűntudatot éreznem azért, mert Tay iránt gyengéd érzelmeket táplálok, hiszen ez volt megírva, így lett eltervezve. Ugyanakkor elszomorított a gondolat, hogy többé nem fogja az életemet szépíteni.
- Őrülten fogsz hiányozni - ismertem be, ahogy szorított egyet mindkét kezemen, immáron a másik is az övében pihent.
- Te is nekem, elhiheted - küldött felém egy forró mosolyt. - De Tay majd elfeledteti veled a létezésem, biztos vagyok benne, hogy kitartóan fog szeretni.
- Az sem biztos, hogy egyáltalán érez valamit irántam, különben miért csókolta volna meg Pinket? - sóhajtottam fel.
- Nem ma és nem holnap, de egyszer meg fogja köszönni nekem, hogy elengedtelek - bólintott megerősítésképp a mondata után.
A pincér a létfontosságú jelenetünk közepette vette fel a további rendeléseinket, már gyakorlottak voltunk, bele se néztünk az étlapba.
- Mi lesz Rachellel? - tudakoltam csalódottan, hiszen így már vele sem tarthattam többé a kapcsolatot.
- Tudom, hogy imádjátok egymást, de az emberek ki-be járkálnak az életünkből, anélkül, hogy észrevennénk. Azt pedig jegyezd meg, hogy mindig jön egy új, sosem maradsz barátnő nélkül - bölcselkedett megállás nélkül, mint egy hetven évet élt, mindent látott bácsi.
- Úgy érted, hogy van még egy olyan megszállott feminista, mint ő? - vigyorodtam el a gondolatra, hogy ha egyszer találkoznának, az jelentené a világ végét. Az energiájuk és az elszántságuk alapjaiban zúzná rommá a bolygót.
- Arra céloztam, hogy nem tudsz egyedül maradni, valaki mindig szeretni fog, legyen szó fiúról, lányról, mutáns marslakóról... - tekerte egyre tovább a gondolatmenetét, mire az furcsa fordulatot vett, nekem pedig nevetnem kellett.
- Fogunk még valaha találkozni?
- Egyértelműen - vágta rá.
- Tényleg? Mikor?
- Holnap a fellépéseden ott fogok ülni az egyik sorban. Már megvan a protekciós jegyem, nem fogom elvesztegetni! - tettetett felháborodást játékosan.
Kihagyott egy ütemet a szívem, csak akkor tudatosult, egy nappal az esemény előtt, hogy nekem bizony ki kell állnom több millió ember elé, egy olyan műfajt produkálva, amit néhány napja tanultam, leheletnyit még mindig fájó bokával, Tayjel az oldalamon, ami valljuk be, már önmagában is tragédia. Főleg, ha azt vesszük, hogy jelen pillanatban mennyire gyötrelmes volt a kapcsolatunk. Tehát fel kellett tennem magamban a kérdést, hogy mi az, ami igazán fontos és lényeges, mi az, amire koncentrálnom kell. Bárhogy csűrtem-csavartam a helyzetet, mindenképp a tánc volt a nyertes, amit úgy is értelmezhetnénk, hogy a "munkába menekültem" leginkább Tay elől, azt hiszem. Ami nehéz úgy, ha a munka tulajdonképpen őt jelenti, de meg kellett birkóznom a dolgokkal, bármennyire is nehezemre esett. Hozzá kellett simulnom, bele kellett kapaszkodnom, a szemébe kellett néznem és el kellett viselnem a szívemet nyomó fájdalmat, miszerint talán sosem alkotunk majd egy párt a való életben. Furcsa, hiszen pár héttel azelőtt még a táncban sem voltam képes együttműködni vele, ekkor pedig már a magéletben is kész lettem volna ilyesmire.
Ahogy Mattre emeltem a tekintetem, elfogott egyfajta jól döntöttem érzés, nem ringathattam mindkettőnket tovább abba a látszatba, hogy együtt tudunk maradni. Őszintén megnyugodtam, hogy nem bántottam meg és nem okoztam neki csalódást az érzelmeimmel. Talán felfoghattam volna egyfajta kudarcként is a szakítást, mégis tudtam, hogy ennek is megvan a maga oka.
- Az emlékeinkben örökre élni fog a másik, az kitörölhetetlen. Most pedig fogyasszuk el az ebédünket úgy, mint két kedves ismerős, mit szólsz hozzá? - vetette fel elvigyorodva.
Egy órával később már úton voltam visszafelé, azzal búcsúztunk el, hogy másnap úgyis találkozunk. Délutáni állásba hanyatlott a tűző Nap, perzselte a hátamat és majd' kiégette a szemeimet, úgyhogy sietős léptekkel tértem vissza a Just Dance! házba, ahol senki sem lézengett a folyosón lázas gyakorlások közepette. Ennek ellenére nem úsztam meg a társaságot, Kim rontott ki a próbatermük ajtaján feldúltan, biztosan megszenvedtek a heti feladattal. Amint megpillantott széles mosoly ült ki az arcára, azon nyomban faggatni kezdett.
- Merre jártál, csavargó? - tudakolta izgatottan. - Ed már az összes körmét lerágta, retteg a holnaptól, talán még Taynél is jobban, aki fel-alá járkál már vagy két teljes órája! - újságolta egy sunyi, pletykás arckifejezéssel, mégis elmosolyodtam rajta.
- Matt-tel voltam, ebédeltünk - feleltem.
Kim arcán ezerféle érzelem suhant át egy röpke pillanat alatt, majd mielőtt leállíthattam volna a kurta elméje kombinálását, már ki is bökte:
- Már nem is olyan tökéletes a tökéletes pasi? - érdeklődött felvont szemöldökkel, és bár minden vágyam volt kicsit átrágni a helyzetet valakivel, tartanom kellett a számat, ha én akartam lenni az a bizonyos személy, aki Tayjel közli ezt.
- Minden rendben van köztünk, állítsd le az agyad! - löktem vállon nevetve, mire vonakodva, de visszatért a próbájához Ramival.
Óvatosan nyitottam ki a tükrös terem ajtaját, erre Jim, Ed és Josh mind nekem támadtak.
- Amy, végre! - mondogatták.
- Hol voltál? - szögezte nekem Ed, mintha bármi köze lett volna hozzá. Tay a padomon ülve felemelte a tekintetét és várta a válaszomat, tökéletes lehetőséget nyertem ezzel.
- A barátommal ebédeltem... - túrtam bele a hajamba görccsel a gyomromban, Tay pedig hitetlenkedve elfordította a fejét és kínosan mosolygott.
Ed igyekezett lenyugtatni magát, a teremben körözött, Jim a magnó mellett térdepelve unatkozott tovább, Josh pedig várta, hogy végre elkezdhessük a munkát. Elhelyezkedtem Tay mellett és készültem bejelenteni a nagy hírt, hátha hatással lesz rá.
- Tudod, megbeszéltük, hogy...
- Ne sértődj meg, de cseppet sem érdekelnek a szaftos részletek, tőlem azt kezdesz azzal a nyálgéppel, amit csak akarsz - közölte teljesen közömbös, semleges stílusban.
Nyálgép... pont ezzel a szóval illette legelőször is.
Közel álltam ahhoz, hogy a fejéhez vágjam az ijesztő góttal való csókját, már a nyelvem hegyén volt a kidolgozott mondat, mégsem tettem meg. Lenyeltem mindent, ami kitörni készült, úgy döntöttem a táncot helyezem előtérbe, felpattantam és a terem közepén megtorpanva bepozicionáltam a kezeimet a levegőbe, csak rá várva.
- Munkára! - nyomatékosítottam a beállásomat, mire összeszedte magát és készen állt arra, hogy a latin stílushoz való érzéket imitálva lejtsen velem egy táncot.

Tizenegy körül már muszáj volt lefeküdnünk, alig állt a lábán a csapat, lehetetlen volt ilyen fáradtan bármit is véghez vinni.
Talán hajnali egy óra lehetett, mikor kopogtattak az ajtónkon, odakint a bejáratnál. Felébredtem rá, de eszem ágában sem volt fölkelni, mert minden bizonnyal megrángattam volna azt, aki ilyenkor képes zargatni. Azonban azt még kevésbé szerettem volna, hogy Tayt is kitaszítsa álmaiból a kopogtatás, nem akartam újabb kínos beszélgetéseken átesni. Úgyhogy kénytelen voltam résnyire nyitott szemekkel és remegő lábakkal elmászni az ajtóig, majd felnyitni azt. Viszont ahogy kinyitottam, úgy be is csuktam az ajtót, amint megpillantottam a mögötte álló személyt.
- Ennyire nem lehetsz kegyetlen, hogy éjjel törsz ránk!
- Ennyire nem lehetsz bunkó, hogy rám csapod az ajtót!
Pink türelmetlenkedett a másik oldalon, néhány másodperc alatt lenyugtattam magam, végül pedig beengedtem. Fejbólintással köszönte meg kedvességemet, végül némi kellemetlen toporgás után mindketten helyet foglaltunk a kanapén és kezdődhetett, bármi is az, aminek kezdődnie kellett.
- Beszéltél vele? - tette fel azt a kérdést, ami a kettőnk helyzetében többféle jelentést hordozott, először is fogalmam sem volt róla, hogy pontosan kire gondol.
- Nem lett volna szabad megcsókolnod, egyszerűen értelmetlen és kész! Nem emlékszel az első találkozásotokra, miféle dolgokat aggatott mindannyiótokra? Azért mert elvonási tüneteid vannak, még nem kell minden próbateremben várakozó szerencsétlent elkapni egy körre, annak ellenére, hogy az illető még benne is lenne! A másik pedig, hogy nem volt felhatalmazásod, nem volt jogod elmondani neki, alattomos cselekedet volt, hátba támadtál! Tudom, hogy utálod őt, tudom, hogy vágytál a szakításunkra, de ez mindenképp rosszindulatú húzás volt, még tőled is. Miért, csak ennyit tudok kérdezni, miért?
Figyelmesen végighallgatta a kitörő vulkánt, a feszültséget valahogyan ki kellett adnom, hát szembesítettem az érzéseimmel.
- Te mindvégig azt hitted, hogy Matt az, aki téged olyan jól ismer, pedig nem tud semmit. Nem tudná a hangszínedből megállapítani, hogy milyen a hangulatod, nem tudná egy üzenetből kisilabizálni, hogy tetszik neked egy srác, nem lenne képes órákon keresztül csöndben várni, míg abbamarad a sírásod, nem volt ott melletted a legnehezebb időkben, nem fojtotta meg kis híján Sam biztosurat mikor közölte a sokkoló híreket, nem értheti meg, amit csak egy lány tud, nem fog öltözködési tanácsokat adni, nem fog azért elbújni, hogy te érvényesülhess. Soha nem volt és soha nem lesz igazi, feltétel nélküli barátnőd.
A beszéde csapongó volt és elég furcsa, éppen ezért lehettem biztos abban, hogy a hozzám legközelebb álló személlyel folytatok eszmecserét. Pink már csak ilyen...
Mély érzelmeket váltottak ki belőlem a szavai, kétségtelenül igaza volt, semmibe sem tudtam belekötni, még ha akartam volna se. Valóban ő volt az, aki a legnehezebb időkben mellettem állt, akire bármikor számíthattam. Talán Pink nem a legtökéletesebb ember a Földön, bonyolult a szerelmi élete, határozatlan, gyűlöl dolgozni és képtelen takarékoskodni, ennek ellenére szeretetreméltó és a barátnőm. Amiből nem sok adatott meg, szóval nem árt vigyázni rá és ápolni a kapcsolatot.
- Sajnálom - csak ennyit tudtam kinyögni, ezt az értelmetlen, jelen pillanatban semmit nem érő szót.
- Nincs mit, én jól vagyok. A kérdés már csak az, te jól vagy-e? Véghez vittem egy tervet, aminek kulcsszereplője voltál, anélkül, hogy tudtál volna róla. Tudtam, biztos voltam benne, hogy táplálsz valamiféle szeretetszerű érzelmeket Tay iránt, meg kellett bizonyosodnom, ezért csókoltam meg. Ne aggódj, tapasztalt ribanc lévén egyszerűen csak letámadtam, nem volt köze különösebben a dologhoz, abban reménykedtem, hogy az egész ház erről fog sugdolózni, de szerencsém volt, hiszen besétáltál, ennél jobban el sem sülhetett volna. A reakciód alapján még a vak is látja, hogy belezúgtál Taybe, ami nem lehetett nehéz, tekintve, hogy minden időt együtt töltötök. Az én célom az volt, hogy felismerd ezt és lépéseket tegyél az ügy érdekében, az első pedig az lett volna, hogy szakítasz Matt-tel. Megtörtént? - emelte a magasba a szemöldökeit erős kérdő hangsúllyal megtoldva az utolsó mondatot. Bólintottam, mire folytatta. - Ezután már csak azt kell elérned, hogy Tay bevallja az érzéseit. Mikorra tervezed kihúzni belőle? Csak azért, mert mindenképp szeretnék ott lenni, szeretném azt hinni, hogy közöm van a dologhoz.
- Nem hinném, hogy volna mit kihúzni belőle. Úgy értem... mikor először találkoztunk, a regisztráció előtt néhány pillanatnyi szemkontaktust létesítettünk, ami meglepően mély hatást gyakorolt rám, viszont utána rögtön a gúnyolódásával jelent meg. Ez később sem szűnt meg, én pedig nem vágytam másra, csak egy kicsike elismerésre tőle, hogy tudjam jól csinálom, amit csinálok. Belefáradtam, érted? Egyszerűen meguntam a várakozást, meguntam, hogy arra várok, ami sosem fog bekövetkezni, sosem fog igazán elismerni engem, sosem fogja beismerni, hogy tudok, tényleg tudok táncolni - hadartam megállás nélkül. - Fáj a gondolata annak, hogy Cassidy mellett fog megöregedni, de ha együtt kéne lennünk már együtt lennénk. Gyerekkora óta ismeri, mindig is őt szerette, az meg nem múlik el csak úgy, biztos vagyok benne, hogy vissza fog menni hozzá, hacsak nem tette már meg. Gondolkodtam és rájöttem, hogy fölöslegesen töröm magam, fölöslegesen képzelem el, ahogy megcsókol, fölöslegesen nézek mélyen a szemébe, van, ami sosem változik - sóhajtottam fel drámaian, mintha ez bármit is megváltoztathatna.
Pink egyik fejét oldalra billentette a sötétben, úgy hallgatta az okfejtésemet. Néhány percig nem reagált, talán hagyta leülepedni a hallottakat, majd megszólalt:
- Minden további tett már a te döntésed, az én munkám eddig tartott. Viszont azt ne felejtsd el, hogy Davisszel mindig melletted fogunk állni, ha Matt és Rachel már kiléptek az életedből.
Ez volt a tökéletes végszava a beszélgetésnek.

7 megjegyzés:

  1. Szia!
    Először is, ezt nem hiszem el! Be kéne, hogy csukjam a szám, mert az aztán tátva maradt. Elképesztő lett!
    Végre tud táncolni. Van esély a nyerésükre! Amúgy Tay máshol aludt? Jézusom. Szeretik egymást!! Jó nem biztos, de Amy ezer százalék, hogy beleesett Tayba. Valamint, szakított Matt-tel. Nem vagyok képes ezt felfogni. Úgy volt, hogy a tökéletes pasi, akit Amynek teremtettek. Végülis Tay meg Amy jobban összeillenek. Tudom, tudom. Zavaros az egész, az én részemről.
    Ez csak azért van, mert boldog vagyok! Van esély a nyerésre, arra is, hogy netán Amy meg Tay össze fog jönni.
    Várjál, Pinket kihagytam! Az eszem megáll ettől a csajtól..ez valami eszméletlen. Ilyent kitalálni, ilyet végbe vinni. Csodás. Látszik, hogy jó barátnő. Hogy ismerik egymást.
    Ahh, sajnálom nem tudok írni mást. Harminc fejezetes lesz talán?
    Egy kérés, az írást sose hagyd abba, nagyon jó vagy! :))
    Ölel és puszil,
    Dorina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dorina,

      Őszintén örülök, hogy újfent ilyen érzelmeket váltottam ki belőled, köszönöm!
      Emlékszel, Amy megkérte Tayt az előző részben, hogy aludjon egy megüresedett szobában.
      Ha jobban belegondolsz Matt nem is tökéletes, több szempontból sem, legalábbis Amy számára. Először is ott a tánc, a tény, hogy sosem szeretne gyereket vállalni, ráadásul Amy azt sem szereti, hogy Kicsimnek szólítja. Tehát az, hogy tökéletesként lett felcímkézve, csupán a lány szeretetének köszönhető. :D Kimnek volt igaza.
      Ó, Pink... ő aztán kusza egy karakter, de teljesen igazad van, csodás barátnő.
      Meglátjuk...
      Nem fogom, megígérem! Köszönöm a kedves szavaidat!

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés
  2. Úristen.. Elképesztő mint mindig. Matt és Pink is iszonyatossan kedvesek. Matt azért mert hagyja hogy a lány akit szeret mással legyen boldog. Pink pedig azért mert igaz barátnő. Támogatja a barátját, igaz a saját eszközeivel.
    Multkor azt irtad hogy már nincs sok rész a történetből. Mégis mennyi az a nem sok?? És ugye nem fogod abba hagyni ezután a történet után az irást?? Mert az borzasztó nagy tragédia lenne az egész Univerzumnak. :)
    Millió és egy puszi. Phoenix

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Phoenix,

      Matt és Pink számomra mellékszereplők, mégis kulcsfontosságú a jelenlétük és a karakterük a történetben. Örülök, hogy így gondolod! :)
      Hamarosan kiderül, hogy mennyi az a nem sok.
      Természetesen nem fogom abbahagyni az írást, azt hiszem képtelen lennék rá. Sosem hagylak titeket csemege nélkül! :D Drága vagy, köszönöm szépen!

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Szia ezt a történetedet az elejétől fogva olvasom nagyon szeretem mindig nagyon várom a következő részt az elözző történetedet is olvastam már ott követtelek de visszamenőleg az Eiffel Romanc-t is el olvastam szeretem ahogyan írsz!! Nem vagyok az a fajta blogkövető aki írogat de egy idő után nem bírom ki hogy ne írjak! Várom a kövit! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Shana,

      Felemelő érzés olyannal találkozni, aki végig nyomon követte a fejlődésemet. Örülök és hálás vagyok azért, hogy leírtad nekem a szokásaid ellenére, hogy szereted az írásaimat, ugyanis rendkívül sokat jelent. Köszönöm!

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés